RSS

John Scopes címkéhez tartozó bejegyzések

Tennessee állam egy lépéssel közelebb a középkorhoz

Tennessee állam képviselőháza 70-23 arányban elfogadott egy törvényjavaslatot, amely sokak szerint nem más, mint egy anti-evolucionista törvényjavaslat. A törvény konkrétan azon tanárok védelméről szól, akik bizonyos elméletekkel szemben más, alternatívákat ismertetnének meg a diákokkal a természettudományos órákon. Egyértelmű, hogy a célpontot elsősorban az evolúció elmélete jelenti, ugyanis ez a törvény lehetővé tenné a tanároknak, hogy az óráikon az intelligens tervezés vagy a kreacionizmus áltudományát ajánlják fel diákjaiknak a természetes kiválasztáson alapuló evolúció „alternatívájaként”.

Az USA-ban a múltban számos bírósági pert folytattak le evolúció kontra kreacionizmus ügyben, s ezek mindig azzal értek véget, hogy bebizonyították: az evolúció tudományos elmélet, míg a kreacionizmus nem az, így utóbbinak nincs helye a természettudományos órákon. Ezt a vallási lobbi a legkülönfélébb módokon igyekszik azóta is kijátszani (pl. megalkották az „intelligens tervezés” áltudományát a kreacionizmus mellett/helyett).

A javaslat támogatói természetesen a vallásos jobboldal szövetségeséből, a Republikánus Pártból kerülnek ki. Bill Dunn képviselő szerint a törvény célja a „kritikus gondolkodás” elősegítése a természettudományos órákon. (Miért jut ilyenkor mindig eszembe a Szeretet-minisztérium, a Béke-minisztérium, meg az Igazság-minisztérium Orwell 1984-éből?)

Egy másik republikánus, Richard Floyd azt mondta: „Az ’50-es évek végétől és a ’60-as évek elejétől, amikor hagytuk, hogy az intellektuális terroristák elrabolják az oktatási rendszerünket, lejtőre kerültünk. Ez a józan ész törvényjavaslata. Köszönöm, hogy elfogadták ezt a javaslatot, hogy megvédjük tanárainkat az intellektuális terroristáktól.”

Mondom én, hogy Orwell…

Egy másik, a konzervatív jobboldalról vitatott téma a globális felmelegedés kérdése. Nem meglepő, hogy a republikánusok általában tagadják, hogy létezik a globális felmelegedés, vagy, hogy azt az emberi tevékenység (is) okozza. Ennek speciel semmi köze sincs a Bibliához, hanem inkább a Republikánus Pártot támogató nagyvállalati, ipari szféra érdekeihez. Hozzáteszem ez a téma sokkal vitathatóbb, mint az evolúció, de azért itt is elhangoztak gyöngyszemek republikánus részről. Sheila Butt képviselőnő nyilatkozatát nem tudom nem idézni 🙂 : „Feladtuk az Aqua Net hajspray-t, mert attól féltünk globális felmelegedést okoz. Azóta a tudósok azt mondták, hogy talán mégsem kellett volna feladnunk az aerosolt, mert az aerosol tulajdonképpen elnyelte a Föld sugarait (sic!) és megóvott minket a globális felmelegedéstől.”

*Sóhaj* És ezek akarják megmondani mit tanítsanak a természettudományos órákon…

A demokrata Craig Fitzhugh szerint fölösleges ez a törvényjavaslat. Szerinte az evolúció elmélete nem ütközik a vallásos hittel. Fitzhugh az „Inherit the Wind” című film jelenetét idézte fel, amely egy John Scopes nevű tanár történetét dolgozta fel. Scopes-t 1925-ben azért fogták perbe, mert az evolúciót oktatta diákjainak. Egyébként ez is Tennessee-ben történt.

„Emlékszem, amikor Spencer Tracy (aki Scopes-t játszotta a filmben – a ford.) a végén felvette a Fajok eredete könyvet az egyik kezébe, a Szent Bibliát pedig a másikba. Egyikről a másikra nézett és vissza, majd összefogta őket és kisétált a szobából. Ez sosem jelentett számomra problémát. Úgyhogy azt hiszem most van egy kis problémám (a törvényjavaslattal – a ford.) és azon tűnődöm miért csináljuk ezt.” – mondta Fitzhugh.

Ez a dramatizált filmjelenet biztos nagyon szép volt, de tény, hogy a Biblia fundamentalista értelmezése nem egyeztethető össze az evolúcióval. Nem csoda, hogy a fundik és politikai lobbistáik ennyi energiát és pénzt ölnek utóbbi támadásába. Mi, darwinisták csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy akármekkora ökörködés is zajlik a politikában és a vallásban, azért “mégis mozog a Föld”…

Forrás: http://timesfreepress.com/news/2011/apr/07/tennessee-house-oks-bill-shielding-teachers-who-do/

 
 

Címkék: , , , , , , , , ,