RSS

Hírek kategória bejegyzései

“Kisfiúkat kasztráltatott a holland egyház”

A holland katolikus egyház több fiatal fiút kasztráltatott az 50-es években, hogy kigyógyítsa őket állítólagos homoszexuális hajlamukból, írja az NRC Handelsblad. A lap forrásainak legalább tíz ilyen esetről van tudomásuk. Az állítások alapját az egykori műtéti beavatkozások elszenvedőinek vallomásai, orvosi jelentések, magánlevelek és ügyvédi dokumentumok képezik.

A kasztráltak olyan kiskorú fiúk voltak, akiket korábban katolikus iskolákban vagy internátusokban egyházi személyek megrontottak. A sebészeti beavatkozásokra az egyház fennhatósága alá tartozó pszichiátriai klinikákon került sor: a műtétek indikációja úgy hangzott, hogy a gyerekeket “meg kell szabadítani a betegségüktől”. Hollandiában tavaly decemberben tették közzé egy vizsgálóbizottság jelentését, amelyből kiderült: 1945 után az ország katolikus egyházi intézményeiben több tízezer gyermeket rontottak, illetve erőszakoltak meg.

Bár már akkor felmerült annak a gyanúja, hogy sor került a kasztrálás mint “a homoszexualitás gyógyítását célzó terápiás módszer” alkalmazására, ez a körülmény nem került bele a jelentésbe. Wim Eijk, Utrecht érseke decemberben bocsánatot kért a visszaélések elszenvedőitől, majd a jelentés nyilvánosságra kerülése után úgy fogalmazott, hogy annak tartalma “szégyennel és fájdalommal tölt el”.

Forrás: http://index.hu/kulfold/2012/03/17/fiukat_kasztraltatott_a_holland_egyhaz/

 
291 hozzászólás

Szerző: be 2012. március 17. szombat hüvelyk Hírek, Katolikus

 

Címkék: , , , ,

Keresztényellenesség az EU-ban?

Semjén Zsolt szerint fokozódik a keresztényellenesség az EU-ban: http://index.hu/belfold/2012/03/12/semjen_fokozodik_a_keresztenyellenesseg_az_eu-ban/

Kissé ironikus ez egy olyan politikus szájából, aki egy a parlamentbe magától valószínűleg bejutni sem képes törpe koalíciós partner vezetőjeként épp most intézte el, hogy új alkotmányunk Istenre, meg a kereszténységre hivatkozzon (egy olyan országban, ahol nemcsak keresztények élnek), valamint egy olyan kormány tagja, amely mindent megtesz például az oktatás egyházi kézbe játszásáért és az egyházak (főleg a katolikus) befolyásának növelésért. Nem beszélve az új vallási törvényről, mely szerint vannak egyenlő és még egyenlőbb egyházak ebben az országban.

De tekintsünk el most a belügyektől és annak fonákságától, hogy egy ilyen ember kiabál „a vallásszabadság durva, provokatív megsértéséről”! Amennyiben a fenti cikkben, valamint az annak forrásául szolgáló Daily Telegraph cikkben leírtak igazak, akkor ebben az esetben egyetértek a keresztényekkel abban, hogy a brit kormány súlyosan túllőtt a célon. Idézet az Index (MTI) cikkéből:

„Egy bírósági perben a londoni kormány úgy érvelt: nem viselhetnek nyilvánosan keresztet vagy feszületet munkahelyükön a brit keresztények. A nevezetes ügyben két brit nő a strasbourg-i székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni, hogy jogorvoslatot kérjen a keresztviselésre vonatkozó jogával kapcsolatban.

A Daily Telegraph brit konzervatív lap birtokába jutott dokumentum szerint [1] a kormány azzal érvelt a vallási jelkép munkahelyen történő viselése ellen, hogy az nem kötelező a kereszténység szerint, ezért a munkáltatók megtilthatják a hordását, valamint elbocsáthatják a jelképhez ragaszkodó alkalmazottaikat.”

Ez így valóban felháborító lenne és bár magam ateista vagyok, mindenképpen kiállnék a keresztények azon joga mellett, hogy azt viseljenek a nyakukban, amit akarnak!

Azonban amint egy kicsit tovább kutattam az ügy részletei iránt, kiderült, hogy nem egészen úgy szól ez a történet (milyen meglepő), ahogy Semjén Zsolt és a katolikus egyház által is támogatott, konzervatív Daily Telegraph azt előadja.

Íme az egyébként szintén konzervatív BBC egy 2010. április 7-én kelt cikke a fenti Index cikkben említett egyik nő, Shirley Chaplin ügyéről: http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/england/devon/8605700.stm

Ebből kiderül, hogy Chaplin az exeteri kórházban dolgozik ápolónőként. A munkáltató az ÖSSZES betegekkel foglalkozó alkalmazottnak előírja, hogy SEMMILYEN nyaklánc nem viselhető munka közben biztonsági okokból, mivel a betegek esetleg belekaphatnak. A munkáltató felajánlotta Chaplinnek, hogy viselheti a keresztjét az uniformis alatt, vagy zsebben, de a nő szerint az a kérés, hogy „el kell rejtenie a hitét tiszteletlen”. Emiatt aztán a kórház nem kirúgta(!), hanem íróasztal melletti munkakörbe helyezte át.

Na hát ez az a nagy „keresztényüldözés”, illetve “keresztényellenesség”!

Amiről a jelenlegi per szól az az, hogy a munkáltatónak azon joga, hogy előírjon bizonyos öltözködési szabályokat erősebb-e annál, hogy a dolgozók vallási szimbólumokat viselhessenek.

 
34 hozzászólás

Szerző: be 2012. március 13. kedd hüvelyk Hírek, Katolikus, Szekularizáció

 

Címkék: , , , , ,

Santorum “hányni tudna” az állam és az egyház szétválasztásának gondolatától

„Nem hiszek egy olyan Amerikában, ahol az egyház és az állam szétválasztása abszolút. Az az ötlet, hogy az egyháznak ne lehessen befolyása vagy szerepe az állam működtetésében abszolút nem etikus országunk céljai és víziója szempontjából. Azt mondani, hogy a hívőknek ne legyen szerepe a közszférában? Biztos lehetsz benne, hogy ettől hányni akarok.”

 Rick Santorum, republikánus elnökjelölt-jelölt

Szerencsére valószínűleg nem ő lesz a republikánus jelölt, hanem Mitt Romney, a mormon, aki legalább nem keveri a vallását a politikába. Jó fundi szokás szerint Santorum természetesen csúsztat, amikor az állam és az egyház különválasztásának elvét azzal azonosítja, hogy a hívőknek nem lehet szava a közszférában. Mondja ezt egy olyan országban, ahol jelenleg is ima-reggeliken lobbiznak vallási vezetők az elnöknél.

Santorum egyébként korábban Barack Obama keresztény hitét is megkérdőjelezte:

„Obama valami hamis ideálban hisz, valami hamis teológiában… nem a Biblián alapuló teológiában, hanem egy más teológiában.”

Nálam az csak plusz pont Obamának, ha nem a Biblián alapuló teológiában hisz.

Forrás: http://www.huffingtonpost.com/2012/02/26/santorum-church-and-state_n_1302246.html?1330274673&ncid=edlinkusaolp00000009

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2012. március 4. vasárnap hüvelyk Fundik, Hírek, Protestáns, Szekularizáció

 

Címkék: , , , , ,

Egy keresztény elnökjelölt keresztény üzenete

„Nem szégyellem elismerni, hogy keresztény vagyok, de nem kell ahhoz minden vasárnap a gyülekezetben ülnöd, hogy tudd valami baj van ezzel az országgal, amikor melegek nyíltan szolgálhatnak a hadseregben, de a gyerekeink nem ünnepelhetik nyíltan a karácsonyt, vagy imádkozhatnak az iskolában. Elnökként le fogom állítani Obama vallás ellenes háborúját és küzdeni fogok a liberálisok vallási örökségünkkel szembeni támadásai ellen. A hit tette Amerikát erőssé, ismét erőssé tehetjük. Rick Perry vagyok és jóváhagyom ezt az üzenetet.”

A like-ok és dislike-ok arányát érdemes összevetni. A hozzászólásokat nem is engedik. Azt hiszem ezt hívják öngólnak. 😀

Természetesen nem igaz az, hogy az amerikai gyerekek nem ünnepelhetik a karácsonyt vagy nem imádkozhatnak. Akár az iskolában is. A szekularizáció hívei csupán az ellen küzdenek, hogy kötelező legyen közös imákon részt venni, illetve hogy egyáltalán legyenek ilyen közös imák iskolákban, osztálytermekben. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy minden gyerek keresztény. Márpedig ezek a közös imák általában a keresztény Istenhez szólnak. Vajon mekkora felháborodást váltana ki Perry-ből és a hozzá hasonló keresztény fundamentalistákból, ha valaki arra szólítaná fel az osztályt, hogy napi ötször boruljanak le Mekka felé?

És persze a szokásos homofób kirohanás sem maradhatott el. Azon már meg sem lepődök.

 
28 hozzászólás

Szerző: be 2011. december 10. szombat hüvelyk Fundik, Hírek, Szekularizáció

 

Címkék: , , , , , , , ,

Újabb gyerek halt meg a Followers of Christ gyülekezetben

Ez az az őrült fundi gyülekezet az amerikai Oregon államban, amelyik elutasítja az orvosi kezelést mondván, hogy az kishitűséget jelentene Isten gyógyító erejével szemben. Ennek eredményeképpen már számos gyerek meghalt a gyülekezetben, de úgy tűnik ők még mindig makacsul ragaszkodnak hitelveikhez.

A napokban Dale és Shannon Hickman áll majd bíróság elé, amiért hagyták meghalni újszülött kisfiukat, Davidet Isten csodájára várva, ahelyett, hogy orvost hívtak volna. David koraszülött volt és fejletlen tüdejét bakteriális fertőzés érte, minek következtében kilenc órával a születése után meghalt.

A szülésnél nem volt jelen orvos, csak más asszonyok a gyülekezetből, akikről nem tudni, hogy rendelkeztek-e egyáltalán képesítéssel arra, hogy szülést vezessenek le.

Forrás: http://au.news.yahoo.com/thewest/a/-/world/10246402/parents-faith-killed-baby-court-told/

 
722 hozzászólás

Szerző: be 2011. szeptember 20. kedd hüvelyk Fundik, Hírek, Protestáns

 

Címkék: , , , , , , ,

Richard Dawkins: The Magic of Reality

Richard Dawkins új könyvet jelentetett meg The Magic of Reality (A valóság varázslata) címmel. Ennek célcsoportját a gyerekek jelentik (kb. 12 évesek és azon felül). Dawkins ebben a különféle népek vallási mítoszait (beleértve a zsidó-keresztény mítoszt is) állítja szembe a tudományos tényekkel a gyerekek nyelvén szólva és a gyerekek számára illusztráltan. Erről adott interjút a BBC-nek a héten:

 

Címkék: , , , , , , , ,

“Félrevezette a nyilvánosságot a katolikus püspökség”

“Valótlan állításokkal próbálta eltitkolni az egyik vezetőjét érintő negatív információkat a Pécsi Egyházmegye. A pécsi Egyházfórum tavaly ősszel írta meg, hogy egy vatikáni vizsgálat miatt szexuális visszaélések gyanújával mentették fel a püspökség gazdasági igazgatója. A több hivatalban lévő főpapot is érintő ügyben az egyházmegye sajtóközleményben tagadta, hogy volt ilyen vizsgálat. Szerdán Wolf Gyula bírósági tárgyalásán kiderült, mégis volt vizsgálat.”

Részletek: http://index.hu/belfold/2011/09/15/felrevezette_a_nyilvanossagot_a_katolikus_puspokseg/

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2011. szeptember 16. péntek hüvelyk Hírek, Katolikus, Magyarország

 

Címkék: , , , ,