RSS

Santorum “hányni tudna” az állam és az egyház szétválasztásának gondolatától

04 Már

„Nem hiszek egy olyan Amerikában, ahol az egyház és az állam szétválasztása abszolút. Az az ötlet, hogy az egyháznak ne lehessen befolyása vagy szerepe az állam működtetésében abszolút nem etikus országunk céljai és víziója szempontjából. Azt mondani, hogy a hívőknek ne legyen szerepe a közszférában? Biztos lehetsz benne, hogy ettől hányni akarok.”

 Rick Santorum, republikánus elnökjelölt-jelölt

Szerencsére valószínűleg nem ő lesz a republikánus jelölt, hanem Mitt Romney, a mormon, aki legalább nem keveri a vallását a politikába. Jó fundi szokás szerint Santorum természetesen csúsztat, amikor az állam és az egyház különválasztásának elvét azzal azonosítja, hogy a hívőknek nem lehet szava a közszférában. Mondja ezt egy olyan országban, ahol jelenleg is ima-reggeliken lobbiznak vallási vezetők az elnöknél.

Santorum egyébként korábban Barack Obama keresztény hitét is megkérdőjelezte:

„Obama valami hamis ideálban hisz, valami hamis teológiában… nem a Biblián alapuló teológiában, hanem egy más teológiában.”

Nálam az csak plusz pont Obamának, ha nem a Biblián alapuló teológiában hisz.

Forrás: http://www.huffingtonpost.com/2012/02/26/santorum-church-and-state_n_1302246.html?1330274673&ncid=edlinkusaolp00000009

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2012. március 4. vasárnap hüvelyk Fundik, Hírek, Protestáns, Szekularizáció

 

Címkék: , , , , ,

7 responses to “Santorum “hányni tudna” az állam és az egyház szétválasztásának gondolatától

  1. Gyula

    2012. március 4. vasárnap at 07:17

    ,,Nálam az csak plusz pont Obamának, ha nem a Biblián alapuló teológiában hisz.”
    Én ezt a mondatot így írnám:
    Nálam az csak plusz pont Obamának, ha nem hisz a Biblián alapuló teológiában.

     
  2. Warlord

    2012. március 4. vasárnap at 15:03

    Először is örülök az új cikknek! 🙂

    Ami pedig a témát illeti:
    Nem is lehetne más kijelentéseket várni egy “Biblián alapuló teológiában” hívőtől!

     
  3. krisztianerik

    2012. március 5. hétfő at 17:46

    Ami azt illeti, én már az egész amerikátol hányok !!!!!

     
    • AK

      2012. március 6. kedd at 12:04

      Ne általánosíts! 🙂 Rengetegen vannak jófejek, a politika meg olyan amilyen. Mint a világon mindenhol, akár itthon is csak nagyban. (undorító)

       
  4. li

    2012. március 6. kedd at 19:27

    Attól tartok, Santorum egyből jobban szeretné az elválasztást, ha nem az ő vallása lenne az államvallás. És attól tartok, hogy Romney sem tiltakozna, ha az államvallás épp a mormonizmus lenne…. Minden szentnek maga felé hajlik a keze :-//

     
  5. xingtao

    2012. március 29. csütörtök at 06:19

     
  6. Xmes

    2012. május 29. kedd at 13:10

    “Azt mondani, hogy a hívőknek ne legyen szerepe a közszférában?”

    Hogy lehet egy elnökjelölt ennyire (finoman fogalmazzak) idióta?
    Az egyház és az állam szétválasztása mióta jelenti azt, hogy a hívőknek nem lehet szerepe a közszférában? 😀 😀
    Én nem vagyok nyelvész, de mifelénk ez a fogalom messze nem ezt jelenti. 😀

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: