RSS

Karizmatikus kategória bejegyzései

A Jesus Camp Szingapúrban

Emlékeztek még ezekre?

https://ateistanaplo.wordpress.com/2011/03/14/punkosdi-karizmatikus-agymoso-gyerektabor/

https://ateistanaplo.wordpress.com/2011/05/14/jesus-camp-a-teljes-film/

https://ateistanaplo.wordpress.com/2011/06/07/jesus-camp-kimaradt-jelenetek/

Nos, a Jesus Camp tábor vezetője, Becky Fischer újabban Szingapúrban szedi áldozatait. Meneküljetek, srácok, amíg nem késő!

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2011. szeptember 25. vasárnap hüvelyk Fundik, Karizmatikus, Protestáns

 

Címkék: , , , , , , , , , ,

Marjoe

Ebben a bejegyzésben már említettem Marjoe-t, aki pünkösdi-karizmatikus prédikátor volt egészen addig, amíg 1972-ben le nem leplezte magát egy dokumentumfilmben. Szolgálata alatt tapasztalható volt mindaz, amit ma a karizmatikusok a felkent szolgálat jeleként tartanak számon: az emberek földre estek, “nyelveken” szóltak, “meggyógyultak”. Csakhogy Marjoe sosem hitt Istenben. Elmondása szerint az ún. pünkösdi-karizmatikus élmények nem mások, mint szuggerálás, hipnózis, érzelmi manipuláció, ámítás és önámítás.

A korábbi bejegyzésembe betettem egy rövid összefoglalót a Marjoe című dokumentumfilmből, de most megtaláltam a teljes filmet.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2011. szeptember 5. hétfő hüvelyk Karizmatikus, Protestáns

 

Címkék: , , , , ,

Rick Perry támogatói

Rick Perry

Korábban már írtam a 2012-es amerikai elnökválasztásra készülő republikánus jelöltek egyikértől, Michele Bachmannról. Úgy néz ki vetélytársra akadt a legfundibb jelölt címért folytatott versenyben Rick Perry személyében, aki vagy két-három hete jelentette be indulási szándékát. Kampányát azzal nyitotta, hogy részt vett „A Válasz” címmel illetett „felekezeteken kívüli” keresztény imaalkalmon Houstonban, ahol egy stadionnyi ember előtt ő maga is nyilvánosan imádkozott. Mind Perry, mind a rendezvény szervezői azt állították, hogy mindennek semmi köze nem volt a politikához. Nem tudom miért kell folyton hazudni.

Az összejövetelt a vallási jobboldal több tömörülése támogatta, amelyek nagyon is konkrét politikai célokkal rendelkeznek és nyilván benyújtják majd a számlát Perry-nek, ha sikerül hatalomra segíteniük. Az egyik szervező, Allan Parker jobboldali aktivista, egy e-mailben, amelyet a rendezvény hivatalos logójával küldött ki, azt írta, hogy a nem keresztények jelenléte az imaalkalmon „a legrosszabb fajta bálványimádás lenne”. Maga Perry pedig azt mondta, hogy azért volt szükség a „Válaszra”, mert az amerikaiak „elfordultak Istentől”.

A rendezvényen Perry gyakorlatilag az alábbi szervezetekkel és egyénekkel lépett szövetségre:

The American Family Association

A „családvédő szervezet” leginkább arról hírhedt, hogy minden lehetséges módon igyekszik megnyirbálni a melegek és a nők jogait, valamint kampányol a művészetek cenzúrázása mellett is. Van rádiójuk és online hírszolgálatuk. Egyik legismertebb műsorvezetőjük Bryan Fischer, aki többek között kijelentette, hogy

– a melegek a felelősek a Holokausztért, a terroristákhoz és nácikhoz hasonlította őket és úgy véli nem szabadna engedni, hogy közhivatalt vállaljanak;

„feminizáltuk a Becsület Érdemrendet” azzal, hogy olyan katonák is megkaphatják, akik azzal tűntek ki, hogy megmentették bajtársaik életét, nem pedig csak olyanok, akik ellenséget is öltek;

– minden emigránst kötelezni kellene arra, hogy térjen át a kereszténységre;

– a muszlimokat deportálni kellene az USA-ból, be kellene tiltani a mecsetek építését, hozzátette, hogy a muszlimok alapvetően hülyék;

– az afroamerikaiak a szociális segély miatt „szaporodnak, mint a nyulak”, ezenkívül az őslakos indiánok „morálisan diszkvalifikálták magukat” , hogy Amerikában élhessenek, mert nem tértek át a kereszténységre és ezért Isten megverte őket alkoholizmussal és szegénységgel (milyen jó, hogy az ilyen seggfejeket, mint Fischer viszont Isten megáldja).

Az AFA egyéb képviselőinek megszólalásai sem szűkölködnek hasonló bigott elmebetegségekben.

International House of Prayer

Egy pünkösdi politikai szervezet, amelynek az a célja, hogy felkészítse tagjait Jézus Krisztus visszajövetelére. „Természetesen” a melegellenesség itt is játszik, valamint a másik kedvelt fundi téma, az abortusz betiltásáért folytatott harc is. (Mert ugye az gyilkosság. De csak olyan katona kapjon Becsület Érdemrendet, aki ölt is…) Egyik vezetője, Lou Engle támogatja azt az evangéliumi keresztény mozgalmat („Seven Mountains”), amelynek célja, hogy a keresztények uralják az amerikai közélet minden aspektusát, beleértve a kormányzást, a szórakoztatóipart és a médiát. Egy másik vezető, Mike Bickle kijelentette, hogy Oprah Winfrey az Antikrisztus előfutára.

Tony Perkins

Tony Perkins a Family Research Council elnöke (egy másik keresztény „családvédő” szervezet) és társelnöke a „Válasznak”. Ő is erősen homofób nézeteiről hírhedt.

Jim Garlow

Egy San Diego-i megagyülekezet pásztora. Újabb melegellenes aktivista és „Seven Mountains” támogató.

John Hagee

John Hagee pásztor akkor került be a köztudatba, amikor John McCain visszautasította a támogatását a 2008-as elnökválasztási kampányban. Híres világvége „próféciáiról”. A Christians United For Israel csoport vezetője, amely abban hisz, hogy egy kataklizmikus közel-keleti háború fog elvezetni az elragadtatáshoz. Szerinte a katolikus egyház a Jelenések könyvének „nagy paráznája”, a „hitehagyott egyház”, az „antikrisztus” és egy „hamis kultusz”. Azt állította, hogy a Katrina hurrikán Isten ítélete volt New Orleans bűneiért. Mondanom sem kell, hogy ő is homofób, a nőknek pedig szerinte alá kell vetniük magukat a férjeiknek.

James Dobson

Alapító tagja, mind a Family Research Council-nak, mint egy másik „családvédő” szervezetnek, a Focus on the Family-nek. Nagy szerepet játszott abban, hogy a vallásos jobboldal megerősödött a Republikánus Párton belül, részt vett George W. Bush kampányában is. Homofób, a nőknek szerinte is alá kell vetniük magukat a férjeiknek – a szokásos fundi rögeszmék. 2001. szeptember 11. szerinte Isten büntetése volt, amiért az amerikaiak „elhagyták a bibliai elveket”.

David Barton

Önjelölt történész, aki arról hírhedt, hogy szereti meghamisítani az amerikai történelmet annak érdekében, hogy „bizonyítsa” az USA alapító atyái keresztény nemzetnek szánták az országot. A kapitalizmus helyességét a Bibliából vezeti le, valamint a Demokrata Pártot vádolja a rabszolgaságért és a lincselésekért. Szintén melegellenes, de ezt már mondani sem kell szinte.

És sok más hasonló kaliber…

Ezek után el lehet képzelni, hogy Perry is minimum Bush 2 lenne.

Forrás: http://www.rightwingwatch.org/content/fact-sheet-gov-rick-perry’s-extremist-allies 

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2011. augusztus 25. csütörtök hüvelyk Fundik, Hírek, Karizmatikus, Protestáns, Szekularizáció, Vallásháború

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Karizmatikus őrjöngés

A Szent Szellem munkálkodik 😀

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2011. július 24. vasárnap hüvelyk Fundik, Humor, Karizmatikus

 

Címkék: , , , , ,

Interjú Németh Sándorral az Echo TV-ben

Tubákos Szelencének köszönöm az alábbi linket. Vámos György interjúja Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével:

http://www.echotv.hu/index.php?akt_menu=71&mm_id=127&v_id=8780

Hmmm. Németh Sándor az Echo TV-ben, ráadásul milyen mézes-mázos tálalásban! Ez is rámutat arra a 180 fokos fordulatra, amely bekövetkezett a Fidesz és a Hit Gyülekezete viszonyában a közelmúltban.

Néhány megjegyzés a részemről az elhangzottakhoz:

Németh Sándor azt mondja, hogy a “gyülekezet passzív tagsága 200 ezer fő”. Passzív tagságnak ő azokat nevezi, akik felé az elmúlt 20 évben szolgáltak, azaz, akik az elmúlt 20 évben megfordultak a gyülekezetben. Ez ugyanaz a szemfényvesztő tagszámlálási mód, amit a történelmi egyházak is alkalmaznak, amikor mindenkit, akit csecsemőként vagy gyerekként megkereszteltek a tagjaik közé sorolnak, akkor is, ha az illető maga már rég nem vallaná magát hívőnek!

Németh Sándor számítási módja szerint én is benne vagyok abban a 200 ezerben, akit ő a gyülekezet passzív tagságának nevez. Kikérem magamnak! Attól, hogy valamikor a múltban tag voltam, ma már nem vagyok sem aktív, sem passzív, sem semmilyen tagja a Hit Gyülekezetének!

Vámos György a Hit Gyülekezete taglétszámát és jótékonysági akcióit (pl. hogy segítettek a vörösiszap katasztrófa áldozatainak) hozza fel érvként amellett, hogy miért volt jogos a hitgyülit beemelni az egyházak elit körébe. Németh Sándor a riport vége felé azt jegyzi meg az új egyházügyi törvény kapcsán és annak kapcsán, hogy a HGY is bekerült az egyházak elit körébe, hogy végre “az egyházakban is a teljesítményt, a munkát méltányolják…”

És mi van azokkal a felekezetekkel, akik szintén jótékonykodnak, oktatnak, dolgoznak, és mégsem kapták meg ezt a státuszt? Tényleg jó az az érv a megkülönböztetésükre, hogy ők kevesebben vannak? Abszurd!

Németh Sándor a riport vége felé: “Örömmel látom, hogy a Fidesz számára is nagyon fontos a vallásszabadság érvényesülése.”

Megállapíthatjuk, hogy a Hit Gyülekezete számára is csak addig volt fontos a vallásszabadság, amíg az érdekük volt. Most, hogy bekerültek az elit körbe, már nem látják az óriási különbséget a vallásszabadság és aközött ami felé jelenleg tart ez az ország…

Természetesen az én álláspontom az, hogy az egyházaknak – egyiknek sem – nem szabadna semmiféle ilyen státuszt biztosítani (költségvetési támogatást stb.). És semmi esetre sem szabadna az államnak egyenlőbbeket számon tartani az egyenlők között. Ez nem világnézetileg semleges állam! Persze a Fidesz már rég nem is akar úgy tenni, mintha az lenne…

Vámos György felhozza a nagyapja tanácsát arra vonatkozóan, hogy minden keresetéből adjon 10 százalékot a szegényeknek. Ezzel semmi problémám nincs, valóban szebb lenne a világ, ha mindenki így tenne – persze nem mindegy, hogy minek a 10 százalékáról beszélünk, egy kis keresetből nehezebb a 10 százalékot odaadni, mert jobban fog hiányozni a családi költségvetésből.

Viszont ezután az ilyenfajta adakozást a hitgyülis tizeddel állítja párhuzamba, ami nevetséges! A Hit Gyülekezete nem szegény ember ugyanis! A Hit Gyülekezete talán néha jótékonykodik az adományokból (nem vitatom), de a hívek által összeadakozott pénzből igen jól élnek a “szolgáló” testvérek és maga Németh Sándor! Szóval a hitgyülis adományokból sok nem a szegények segítésére, hanem a vezetők életszínvolának növelésére megy el. A hozzánk, a helyi gyülibe Budapestről lejáró szolgáló testvér is igen drága kocsival járkált és tudomásom szerint nem ő az egyetlen…

Nemrég bukkantam erre a cikkre a neten: http://epa.oszk.hu/00700/00721/00006/profetak.html. Itt egy egykori hitgyülis ír arról, hogy a hitgyüli miként emelte be a “bővölködés teológiáját” a tanításai közé. A cikk írója, Fazekas Csaba történész, aki egykor szintén a HGY tagja volt, majd a ’90-es évek végének nagy szakadása során (amiből kinőtt a Budapesti Autonóm Gyülekezet) ő is elhagyta a gyülekezetet (de továbbra is keresztény maradt).

Az egyik fő problémája éppen az ún. “bővölködés teológiája” volt, amely az USA-ból indult ki (honnan máshonnan?) és azt tanítja, hogy a híveknek adakozniuk kell ahhoz, hogy áldottak legyenek, illetve a sikeres keresztény egyik fokmérője az anyagi áldás – amit csak akkor tud bekövetkezni, ha adakozol a “Istennek”, azaz a gyülekezetnek. Ezt a tanítást ilyen bibliai igékre alapozzák:

“Szükségesnek véltem azért utasítani az atyafiakat, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, és nem mint ragadomány. Azt mondom pedig: A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat. Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek” (2 Kor. 9:5-8).

“Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.” (Luk. 6:38)

Az adakozás – ahogy Németh Sándor elmondta a riportban – valóban önkéntes alapú a HGY-ben és szó szerint valóban nem kényszerítik rá az embereket. Aki nem akar, az nem ad, csakhogy a fenti igék mindig megfelelő hangsúlyt kapnak egy-egy gyűjtés előtt és mindig úgy alakítják a prédikációkat, hogy kellően rosszul érezze magát az, aki nem ad vagy “keveset” ad…. Tehát nem kényszerrel, de agymosással, bűntudat, lelkiismeret furdalás keltéssel, illetve az anyagi áldás ígéretével – a szokásos keresztény lelki trükkökkel – elérik, hogy a többség adakozzon, akár erején felül is.

Ez a módszer már az USA-ban is bevált a hívek anyagi megkopasztására és a prédikátorok gazdagodására, s a Hit Gyülekezete is lelkesen átvette ezt a tanítást. (Vajon miért?)

Néhány részlet Fazekas Csaba fent belinkelt cikkéből (de érdemes az egészet elolvasni):

“Teljesen helytállóan véli úgy, hogy a prosperitás-elmélet lényegében az elmúlt században felbukkant és a parttalan szabad versenyre épülő kapitalizmus krisztianizált változata. Nem akarom a szerző “telitalálatait” újra leírni, kiemelném viszont a tanítás forrásvidékein tett barangolását: valóban arról van szó, hogy az Isten anyagi áldásáról szóló részeket indokolatlanul túldimenzionálták, megfeledkezve arról, hogy az áldás a Bibliában egy rendkívül összetett és sokféle módon megnyilvánuló dolog.

Hiszek abban, hogy Isten kegyelme a szűkölködők életében ilyen módon is megnyilvánulhat, a prosperitás-teológusok szemében azonban ez valóságos automatizmussá vált. Ha jó keresztény vagy, akkor Isten gazdaggá, vagyonossá tesz, s ez olyan törvényszerű, mint az egyszeregy – lehetne röviden összegezni mindazt, amiben magam is hosszú ideig éltem, s tagadtam le minden olyan jelenség puszta létét is, ami ennek az ellenkezőjére utalt volna, pedig volt és van ilyen bőven. Hányszor fogadtam kétkedve a – nem viccelek – “mennyei automatáról” szóló tanításokat, vagy azokat, amelyek szerint az adakozás tulajdonképpen “befektetés a mennyei bankba”, amely, mint tudjuk, sosem kerül csődhelyzetbe, és amennyit adakozol, azt hamarosan kamatostól kapod vissza stb. A gyülekezetből történt távozásom óta hitetlenkedem amiatt, hogy egykor hol teljes azonosulással, hol kénytelen-kelletlen magam is hitelt adtam mindennek. A sok emlék közül csak azt idézném fel, hogy amikor a gyülekezetben gyűjtést tartottunk, gyakran énekeltük azt a fülbemászó éneket, amelynek refrénje: “adj, és biztosan visszaszáll…”

Így volt, ezt én is tanúsíthatom.

“Ha ugyanis szükséget szenvedünk, vagy ha csak nem annyink van, amennyit szeretnénk, akkor nem biztos, hogy ennek hitéletünk gyengesége az oka. A prosperitástanban kimondatlanul (sőt, alkalmasint kimondva is) ott bujkált a feltételezés: ha Isten automatikusan bőségesen áld meg minket anyagiakkal, akkor annak hiányában valami baj van velünk, esetleg rossz keresztények, hitetlenek, bűnösök vagy a “szükségesnél” kevesebbet adakozók voltunk. Ez a jelenség egyébként nagyon hasonlít ahhoz, amikor a pünkösdi-karizmatikus mozgalom esetenként a gyógyítással kapcsolatos bibliai tanításokat sarkítja odáig, hogy ha betegséged van és nem tudsz tőle ima által azonnal megszabadulni, akkor valami egyéb baj van veled, “démonok gyötörnek” stb. (vö. Szalai (1998), 96-102. o.).

És itt következik az, amiről Kocsis Tamás – érthetően – nem beszélt: miközben a prosperitás teológiája egyre többek gondolkodását hódítja meg elméletben, egyre kevésbé megy át a keresztény hívők gyakorlati életébe. Mindennek “gyümölcse” sokak életében az önvád, az értetlen önmarcangolás, amelyet még bevallani is szégyellnek. Hetente legalább kétszer hallják a pulpitusról, hogy aki ad, annak adatik, adj minél többet, s nemsokára gondtalan életet élhetsz, vagy már most is élsz, ugye? (Igeeeeeen!) A prédikátorok azonban nem mernek szembesülni a ténnyel, hogy a gyülekezet tagjainak életében mindennek nyoma sincs. Magam is gyakran szégyenkeztem amiatt, hogy közalkalmazotti (tanári) fizetésemből nem lényegülhettem át a bővölködéstan illusztrációjává, magamban kerestem a hibát, vajon miért nem szakad nagyobb anyagi áldás rám, hiszen szerettem és szolgáltam az Istent, s egy vidéki gyülekezet vezető személyisége voltam. Bizony, sokaknak okozott traumát e tanítás hallgatása, s hogy nem tudták összeegyeztetni azt saját életkörülményeik valóságával. Jó ideje Miskolcon élek, az itteni gyülekezet nagy részét kezdetektől fogva egyszerű, Istent szerető, ám nagyon is szegény emberek (munkanélküliek, kisfizetésűek stb.) alkotják, akik hümmögve hallgatták órákon át, amint a Budapestről érkezett prédikátor amerikai stílusú ódákat zeng a bővölködésről. (Benny Hinn – Kocsis konklúziójaként idézett – manilai megtapasztalásait én Miskolcon éltem át.) Kis, vidéki gyülekezetünket alig néhány vagyonos ember adományai “tartották el” mindig is, a többségnek néha a buszjegy kifizetése is problémát okozott, mégis a bővölködést kell hirdetniük. Nem hiszem, hogy állapotuk miatt Isten előtt rossz kereszténynek bizonyulnának az utolsó napon.

Felidéznék egy esetet ezzel kapcsolatban. Egy alkalommal, amint éppen nyakig ült az ország a Bokros-csomagban, említett prédikátorunk arról beszélt, hogy milyen arányban illik adakozni az új fővárosi Hit-csarnokra, s a következő kérdést tette fel. “Hogy mennyit tudtok adakozni? Vegyünk például egy átlagos nettó fizetést, az körülbelül ötvenezer forint…” Maga sem vette észre, hogy döbbent csend fogadta szavait, s a gyülekezet struktúrájára, hangulatára jellemző módon senki sem merte megmondani neki, hogy a túlnyomó többség – különösen Miskolcon – rendszerint alig több mint a feléből tartott el egy családot. Amióta a gyülekezetből távoztam, megőriztem Istenbe vetett hitemet, s úgy érzem, hozzá való kötődésemet is, eltűnt viszont az anyagi életem miatti önvádam, sőt – lehet, hogy inkább az általános gazdasági törvényszerűségeknek megfelelően – családommal még egy kicsit jobban is élünk, legalábbis egyelőre. Hogyan is lehetséges ez?

[…]

A Hit Gyülekezetében az utóbbi időben nem tudok szegénységgel kapcsolatos tanításról, pedig a Bibliában legalább annyi szó esik a szükséges javakban hiányt szenvedőkről, mint az azokban bővelkedőkről (vö. Jelenits (1992)).”

[…]

A krisztianizált prosperitás vélt törvényszerűségei a valóságban elsősorban egy szűk, egyre oligarchikusabbá váló kör, a Hit Gyülekezete vezetőinek életében “működnek”. Cinikusan mondhatnánk, hogy könnyű azoknak a bővölködésről tanítani, akik maguk szabják meg saját jövedelmüket a gyülekezeti kasszából. A gyülekezet egyéb főállású alkalmazottainak bérezése ugyanakkor nem mutatott ezzel párhuzamot, általában keveset kerestek, sokan kifejezetten nehezen éltek, de vállalták azt a gyülekezet céljai érdekében. (A közelmúltban ezen a téren – információim szerint – történtek változások.) A vezetők rendszerint az “akik az evangéliumot hirdetik, abból éljenek” bibliai igazságra hivatkoznak (1Kor 9,14.), de Pál apostol nem beszélt arról, miként tegyék ezt. Úgy gondolom, valóban indokolatlan és szélsőséges dolog lenne elvárni, hogy egy ekkora tagságot szerzett gyülekezet vezetői másodállásban végezzék munkájukat és Trabanton járjanak. Ám legalább ennyire a másik véglet az az indokolatlan luxus, amelyet a gyülekezet vezetősége természetesnek tart. Gyülekezetszerte legendák keringenek Németh Sándor vagyonáról, balatoni villájáról, de szerintem nem is ez a lényeg, mert erről a kívülálló aligha rendelkezik hiteles információkkal. Amiről viszont tudhatunk és magam is mindig kifogásoltam, az a vezetőknek “áldásképpen” juttatott adományok, valamint a sokmilliós autócsodák. A vezetősége eltartásában a gyülekezet megint csak túlzásokba esett, s nem vette észre, hogy Magyarországon egyszerűen értelmetlen és felesleges az, ami Amerikában esetleg megszokottan csillog (vagy talán ott sem). A miskolci Hit Gyülekezete például csak azért havi több tízezer forintot juttat budapesti pásztorának, hogy az illető heti egy délután megtart egy istentiszteletet, ami benzinköltséggel együtt is kissé aránytalannak látszik. Aztán kisebbfajta deficitet okozott egy-egy “nevesebb” vendégszolgálat, hiszen arról nem lehetett szó, hogy ne luxushotelben szállásoljuk el igehirdetőnket stb. Egymás között súgva megemlítettük, hogy talán a gyülekezet vezetőségi megbeszéléseit sem méregdrága szállodák konferenciatermeiben kellene tartani, de senki sem merte ezt az álláspontot határozottan képviselni. A helyi gyülekezetek között állandóan vetélkedés folyt azzal kapcsolatban, hogy nehogy túl keveset adjunk valamiért, nehogy baj legyen belőle. Hangsúlyozom, mindezért nem felelősöket keresek, nem tiltakozok, nem kiabálok, sőt, sok érintettet hibáztatni sem tudok, egyszerűen csak megállapítom, hogy a Hit Gyülekezete bizony elszakadt a magyar valóságtól, amelynek egykor jó ismerőjének bizonyult, s önmaga szubkultúrájaként keresi helyét a világban. Talán ez a prosperitás teológia egyik forrása is.

De úgy látszik, az eltévelyedésnek nincsenek határai. 1998 őszén, amikor felavatták a Hit Gyülekezete impozáns csarnokát, egy héten keresztül másról sem volt szó, csak az adásról, az adásról és az adásról, amelynek hihetetlen gyümölcsei várnak az adakozó keresztényre. A vendégszolgálatot az a bizonyos amerikai Rodney M. Howard-Browne biztosította, akiről Kocsis Tamás tanulmánya nem tesz említést, noha a prosperitás teológiának és a nemzetközi karizmatikus mozgalomnak ma sokkal inkább meghatározó alakja, mint például a Hit Gyülekezete előtt – talán Németh Sándort érintő burkolt kritikái miatt – jó ideje kegyvesztettnek tűnő Derek Prince. Hogy ez a Rodney milyen hatást tud tenni az emberekre, jól mutatja, hogy egykori atyámfiai nekem is lelkesen számoltak be arról (ekkor már nem voltam a gyülekezet tagja), hogy “micsoda fantasztikus adakozások voltak, most jöttünk rá, hogy mindent adni kell” stb. (A gyülekezeti csarnok költségei nyilván külön témát jelentenek.) Állítólag Rodney is valósággal “kiporszívózta” az emberek pénztárcáját, nem csodálkoznék, ha egyeseknek az adakozásaik később megélhetési gondokkal párosulnának. Összességében úgy gondolom, hogy ez már önmagáért való szélsőség, és ki tudja, mi jöhet még. Vagyis nemcsak az érdekes kérdés, hogy az adakozás túlhangsúlyozása bekövetkezett, hanem az is, hogy mire fordítják ezeket az óriási összegeket. A gyülekezeti bizonyságtételekben az anyagi áldás fontos helyet kapott, de hogy milyen is azok tartalma, gondoljuk csak meg, valaki a bővölködés teológia gyümölcsének tekintette, amikor egy vevője tudatosan többet fizetett a vásárolt áruért (ez talán már másokkal is előfordult), illetve anyagi áldásnak minősült, ha “pénzt kaptam a szüleimtől” stb.”

Azt hiszem a fent leírt erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető gyakorlat inkább magyarázza a gyülekezet anyagi bővölködését, mintsem Isten áldása. Érdemes utánaszámolgatni, ha csak az aktív taglétszámot vesszük és azt, hogy ebből kb. mennyi pénz folyhat be havonta a tized révén (és akkor az egyéb, soron kívüli adakozásokról, az 1%-ról, illetve a költségvetési támogatásról még nem beszéltünk), akkor milyen irdatlan vagyont halmozhat fel a gyülekezet – adómentesen, ellenőrizetlenül! Mondjuk úgy: bőven van miből csarnokokat, iskolákat építeni, fenntartani – amire hivatkozva mondja azt Vámos György, hogy jogos a HGY elit körbe való beemelése  -, és még a vezetők luxus életvitelére is jut. A szerencsétlen mezei gyülekezeti tag meg közben sokszor beleszakad az adakozásba.

De megmondom őszintén én annak idején bezártam a szememet, fülemet ezekre a visszásságokra, nem foglalkoztam velük (talán nem is mertem kutatni ezeket a dolgokat). Csak mostanában, utólag, már a kilépésem után fedezem fel mik is történtek a gyülekezetben felsővezetői szinten.

Ezek a részek pedig ma már kifejezetten ironikusak az új egyházügyi törvény fényében:

“A gyülekezet a puritán tradíciót követve minél inkább el akart fordulni a történelmi egyházak (elsősorban a római katolikusok) gyakorlatától, amelyek a múltban rendszerint az állammal való szoros kapcsolattartás profitjaként szerzett vagyonból éltek.”

[…]

Régebben például elvet csináltunk abból, hogy az állami költségvetésből egy huncut krajcárt sem fogadunk el hitéleti célokra, hiszen minden felekezetnek el kell tartania önmagát. Aztán ez a tanítás “elhalkult”, és ma már a Hit Gyülekezete is részesül a büdzséből, ha nem is nagy mértékben.”

 
75 hozzászólás

Szerző: be 2011. július 17. vasárnap hüvelyk Fundik, Hírek, Karizmatikus, Magyarország, Protestáns, Szekularizáció

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Richard Dawkins: Root of All Evil

 

Címkék: , , , , ,

Amerikai elnökválasztás 2012: Michele Bachmann, a fundi üdvöske

Az amerikai elnökválasztásokra készülő republikánus indulók köre sosem szűkölködik a vallási fanatikusokban (van olyan, aki célba is ér közülük – lásd George W. Bush), s most is érdemes ilyen szempontból körülnézni azok között, akik már bejelentették, hogy megpróbálkoznak elnyerni a párt elnökjelöltségét.

Sarah Palin se semmi, de úgy tűnik érdemesebb figyelmünket Michele Bachmann felé fordítani, ha azt a jelöltet keressük, aki a leginkább maga mellé állíthatja majd a fundamentalista evangéliumi keresztényeket.

Michele Bachmann a tökéletes fundi jelölt, de úgy tűnik saját családja nem lesz a szurkolótáborában, ugyanis ellenzi a homoszexuálisok házasságát, annak ellenére, hogy egyik féltestvére, Helen LaFave leszbikus.

Nyilvánosan Michele Bachmann azt mondta, hogy kikérte családja véleményét az ügyben kilenc testvére közül hat a melegházasság ellen “szavazott”. Egy másik féltestvére, Mike LaFave szerint ez szemenszedett hazugság: “A valóság az, hogy sosem kért családi szavazást és a családom soha nem is tenne ilyet. Szörnyűnek találom, hogy amikor Michele-t meglepték egy kérdéssel, amire nem készült fel, az első dolga az volt, hogy nemcsak a nővéremet, de az egész családját cserbenhagyta.”

„Helen mindig kedvelte Michele-t, mindig. Tinédzserként együtt laktak. Nagyon közel álltak egymáshoz akkoriban”, így Bachmann melegellenes attitűdje „övön aluli ütés volt” – mondja Linda Cielinski, Bachmann egy másik féltestvére.

A melegellenes attitűd ugyanis nem csupán a melegházasság ellenzésében merül ki. Michele Bachmann férje, a szintén fundi keresztény Marcus Bachmann „barbároknak” nevezte a melegeket. Gondolom közben nem felejtette el, hogy egyik sógornőjéről is beszél, viszont a dolog bizonyára jó pont lesz a homofób fundamentalista keresztényeknél és most csak ez számít.

Bachmann viselkedése amúgy is elég zavarbaejtő a melegekkel kapcsolatban. Egy alkalommal egy melegfelvonulást egy bokorból kémlelt (ő azt állította, hogy csak leült pihenni), egy másik alkalommal pedig botrányt csinált, amikor két leszbikus aktivista utána ment a női mosdóba, hogy bizonyos kérdéseket tegyenek fel neki. Bachmann elkezdett üvöltözni: „Segítség! Akaratom ellenére fogva tartanak!” Bachmann később azt mondta a rendőrségnek, hogy a két nő terrorizálta őt, ám a megyei ügyész megállapította, hogy nem tettek semmi törvényellenest, csupán beszélni akartak a politikussal.

Bachmann demokrata szülők gyermekeként született Iowa államban, s 16 éves volt, amikor megőrült megtért és átadta az evangéliumi kereszténységnek az életét. Későbbi férjével, Marcusszal a Winona Állami Egyetem egy keresztény közösségében találkozott. Bachmann azt mondta őt és férjét nem szerelem, hanem isteni látomások egy sorozata hozta össze, amelyeket egyszerre három ember látott.

Akkoriban még az evangéliumi mozgalom nem volt annyira átpolitizált, mint manapság. Az evangéliumi kereszténység amerikai történetével foglalkozó történész, Randall Balmer szerint az egész Jimmy Carter elnökkel kezdődött, aki először emelte be „újjászületett kereszténységét” a politikai életbe. (Furcsa fintora a sorsnak, hogy manapság az evangéliumi keresztények nagy része nem tekinti pozitív figurának Carter elnököt – legalábbis azok nem, akik a keresztény cionizmust képviselik, mivel Carter elnök meglehetősen arab-barát és sokszor kritizálja Izrael politikáját. Sőt, kritizálta a vallásos jobboldal térnyerését is a politikai életben.)

1976-ban még Bachmannék is Carter támogatói voltak, majd – mint oly sok evangéliumi keresztény – elfordultak tőle. Az egész evangéliumi mozgalom politikához való hozzáállásában egy teológus, Francis Schaeffer “How Should We Then Live” („Hogy éljünk tehát?”) című filmsorozata hozott fordulatot, amelyben amellett érvel, hogy a keresztényeknek kötelességük nagyobb politikai szerepet vállalniuk. Azt állítja, hogy a kereszténység „az igazság egy teljes rendszere és ez az egyetlen rendszer, amely ki fog állni minden kérdést, amely felmerül bennünk, amikor szembenézünk a létezés valóságával.” Oh, yeah.

„Michele Bachmann mond bizonyos dolgokat, amelyek őrültségnek hangzanak a nagyközönség számára, de mindazok számára, akik az evangéliumi jobboldalon nevelkedtek, amit mond az teljesen értelmes.” – mondta Francis Schaeffer fia, Frank Bachmannról.

Ralph Reed a Faith and Freedom Coalition-tól (Hit és Szabadság Koalíció) pedig így nyilatkozott róla: „Michele Bachmann a teljes csomag. Karizmatikus, van autentikus hitvallása, már bizonyított a konzervatív értékekért folytatott küzdelemben és jól ismert.”

Főiskola után Bachmann a Coburn Jogi Iskolában tanult, amely a fundamentalista keresztény Oral Roberts Egyetem egyik kara. Itt a diákok „bibliai alapú és a Szent Szellem által vezetett” tanulmányokat folytatnak. „A célom az volt ott, hogy jogot tanuljak mind szakmai, mind bibliai szempontból.” – mondta idén áprilisban. Csak remélni tudjuk, hogy a bibliai jog nem a mózesi törvények bevezetését jelenti Bachmann esetleges hatalomra kerülése után.

Bachmann a Coburn-on találkozott John Eidsmoe professzorral, aki saját bevallása szerint nagy hatással volt nézeteire. A nő volt Eidsmoe asszisztense egyik könyve megírásánál, amelyben a prof. amellett érvel (helytelenül), hogy az USA-t keresztény teokráciaként alapították és ismét azzá kell válnia! „Az egyháznak és az államnak különféle felügyeleti szférái vannak, de mindketten Istentől kapják a felhatalmazásukat. Ebben az értelemben Amerika, akárcsak [az ótestamentumi] Izrael, teokrácia.” – írja Edismoe, aki egy másik helyen azt is latolgatta, hogy büntethetővé kellene tenni az istenkáromlást.

Edismoe-nak állítólag a fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszista csoportokkal is vannak kapcsolatai. Egy könyvében azt állította, hogy a keresztények az Egyesült Államok megalapítása után puszta könyörületből támogatták a rabszolgatartó rendszert: „Egy felszabadított rabszolgának nehéz lehet megélni azok között a gazdasági körülmények között. Olyan körülmények között a rabszolgák felszabadítása embertelen és felelőtlen dolog volt.”

"Utálja a homokosokat, szereti a fegyvereket és azt akarja, hogy az országa teokrácia legyen. Mit lehet ebben nem szeretni?"

A férj, Marcus Bachmann pszichológiát tanult a Regent Egyetemen – amelyet Pat Robertson alapított – és jelenleg keresztény pszichológusként tevékenykedik. „Természetesen” nézeteit és gyakorlatát sokkal inkább a bibliai, mint a tudományos világkép határozza meg. Szerinte a gyermekekre nézve káros az óvoda és az iskolai oktatás, sokkal jobb lenne, ha a szülők otthon maguk nevelnék a gyermekeiket (gondolom azért, mert akkor véletlenül sem hallanának olyan eretnek dolgokról, mint az evolúció, az agymosás és elszigetelés jobban megvalósítható lenne). „A köz legjobb érdeke az lenne, ha az egyik szülő nem dolgozna, hacsak nem abszolút szükséges.” – írta. A bibliai világképet ismerve el tudom képzelni, hogy melyik szülő lenne ez az esetek nagy többségében…

Mondjuk ilyen szempontból érdekes, hogy Michele miért indul a választásokon, mert ugye 1. Korinthus 14:34-35 („A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek a mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.”) vagy 1. Timótheus 2:12 („A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.”). De hát a keresztények mindig is profik voltak abban, hogy kényük-kedvük szerint csipegessenek a bibliai elvek közül. A lényeg az, hogy mások életvitelét meg lehessen ítélni…

Ugyanakkor miután Michele befejezte tanulmányait az Oral Roberts Egyetemen férje utasítására adójogot kezdett tanulni. Bár neki személy szerint nem fűlt hozzá a foga, de „az Úr azt mondja: legyetek engedelmesek, feleségek – engedelmeseknek kell lennetek a férjeteknek”. Ezek után persze felmerül, hogy Michele esetleges megválasztása esetén ki is kormányozná valójában az országot.

Manapság Michele-től gyakran halljuk, hogy 23 örökbefogadott gyermeket és 5 sajátot „nevelt fel” mint anya. De azért ez az állítás így nem teljesen pontos. Tény, hogy 7 és fél évig volt professzionális nevelőszülő és 23 örökbefogadott gyermek fordult meg átmenetileg az otthonukban, de egyiket sem nevelték fel gyermekkortól felnőttkorig, hanem pusztán átmeneti otthont biztosítottak nekik. Ez is dicséretes, de azért nem ugyanaz, mint 28 gyereket „felnevelni”.

Kris Harvieux egykori szociális munkás, aki ugyanebben a rendszerben dolgozott Bachmannék megyéjében, azt mondja, hogy a rendszer így működik: „Néhány gyerek csak egy hétig van ott, néhány három évig, néhány hat hónapig. De ő úgy állítja be, mintha születésükkor kapta volna meg és felnőttkorig nevelte volna őket, azonban ez nem igaz.”

Bachmann politikai karrierje iskolai szinten kezdődött. Saját gyermekeit keresztény iskolába járatta, ám az állami gondozottakat kötelező volt állami iskolákba iratni. Ha nem vihette a gyermekeket keresztény iskolába, hát megpróbálta az államira ráerőltetni a keresztény világnézetet. 1999-ben indult azért, hogy megválasszák a helyi iskola döntéshozó testületébe.

Megpróbálta az iskola alapszabályába becsempészni a „12 bibliai elvet”, a kreacionizmus oktatását bevezetni a természettudományos órákon, valamint betiltani az Aladdin című Disney filmet, mert az „a boszorkányságot promótálja”. Michele csapatának egyik tagja pedig azt állította, hogy Isten látomásokban közvetlenül szól hozzá. Ellenzett egy az ENSZ által inspirált nemzetközi oktatási programot is, mivel az nem hajlandó elismerni a kereszténység felsőbbrendűségét más vallásokkal szemben.

Addig az ilyen választások sosem kaptak politikai felhangot, de Bachmann kampányában igen. „Emlékszem, hogy felhívott valaki és olyanokat kérdezgetett, hogy mi az álláspontom az abortusszal kapcsolatban.” – mondja Mary Cecconi egykori testületi tag.

Ez volt az egyetlen választás, amit Bachmann valaha elvesztett, mindazonáltal ugródeszkául szolgált számára a nagypolitikába. 2000-ben bejutott a Minnesota állami képviselőházba. Azt állítja Isten sugallatára indult a választásokon. „Kivételes képessége van az aktivisták motiválására és akcióba lendítésére.” – mondta róla Bill Pulkrabek megyei republikánus tisztségviselő.

A képviselőházban Bachmann vesszőparipája a melegházasság ellenzése volt. (Mi más? Tudnak valami értelmeset is a fundik?) Ő és férje abban hisznek, hogy a homoszexualitás „gyógyítható” és gyógyítandó. A pszichológus férj, Marcus tavaly egy keresztény rádióállomásnak azt nyilatkozta: „A barbárokat [értsd: a homoszexuálisokat] oktatni kell. Meg kell őket fegyelmezni, és csak mert valaki így érez vagy ezt gondolja, nem jelenti azt, hogy nekünk is azon az úton kell mennünk.”

Jó lehet ilyen „felvilágosult” pszichológus kezei közé kerülni egy meleg tinédzsernek (ennek eredményeit ebben a cikkben már bemutattam).

2004-ben Michele azt mondta egy beszédben, hogy a melegházasság engedélyezése ahhoz fog vezetni, hogy a diákokat „indoktrinálják a homoszexualitásba”: „Kis 12 év alatti gyerekeknek azt fogják tanítani, hogy a homoszexualitás normális, természetes és hogy talán ki kellene próbálniuk.”

De persze hozzátette, hogy ő nem utálja a melegeket: „Ha bármelyiküknek van családtagja ebben az életstílusban – nekünk is van a mi családunkban. Ez nem vicces. Ez egy nagyon szomorú élet. Úgy vélem, hogy a Sátán része az, hogy azt mondjuk erre ’gay’.” (A „gay” szó eredeti jelentése „vidám”, amint a magyar nyelvben is két értelme van a „meleg” szónak. Bár az angolban a „vidám” jelentés jobban elavult és elsődlegesen a homoszexuálisokra használják a kifejezést.)

Bachmann természetesen már az elején említett féltestvéréről, Helen LaFave-ról beszélt, s roppant ízléstelen dolog, hogy ezt felhasználja kampányában, amikor láthattuk mi a véleménye erről a családjának.

Bachmann vehemensen kampányol a Saría törvénykezés ellen is, mintha az valós veszély lenne az USA-ban. Ez annak tükrében ironikus dolog, hogy a korábban említett Bachmannra nagy hatást gyakorló Edismoe professzor ugyebár amellett érvel, hogy keresztény teokráciát kell csinálni az USA-ból…

A szokásos fundi agendák mellett, úgy tűnik az igazi politikai-gazdasági kérdések megértése terén komoly és alapvető kihívásokkal küzd (azt persze már Bush esetében is láttuk, hogy attól még lehet valaki amerikai elnök). 2009-ben látott a hírekben egy riportot amelyben arról számoltak be, hogy Kína azt javasolta, hogy ne a dollár legyen a világ tartalékvalutája. Bachmann ezt úgy fordította le magának – mint a nyilatkozataiból kiderült -, hogy el akarják törölni a dollárt, mint amerikai fizetőeszközt és valamiféle nemzetközi, „ateista” valutával helyettesíteni. Még egy törvényjavaslatot is beadott arra vonatkozóan, hogy megmentse a dollárt attól, hogy idegen valutával váltsák fel…

Azt állítja, hogy a Left Behind sorozat (itt olvashatsz róla) írójának felesége, Beverly LaHaye inspirálta arra, hogy politikai porondra lépjen, ami szintén elég rémisztő, ha megpróbálom elképzelni egy a Left Behind-on szocializálódott fundi milyen külpolitikát folytatna (bár Bush révén már ebből is kaphattunk némi ízelitőt)…

Michele és Marcus Bachmann

Források:

http://www.thedailybeast.com/articles/2011/06/14/michele-bachmanns-unrivaled-extremism-gay-rights-to-religion.html

http://www.thedailybeast.com/articles/2011/06/16/michele-bachmann-s-first-dude-husband-marcus-bachmann.html

http://www.rollingstone.com/politics/news/michele-bachmanns-holy-war-20110622?page=1

 
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,