RSS

Vallásfilozófia kategória bejegyzései

Meslier abbé testamentuma

Warlord mutatta ezt a könyvet, amely ingyenesen letölthető a MEK honlapjáról is: http://mek.oszk.hu/06200/06258/

Még nem olvastam végig, de amit olvastam belőle az nagyon tetszik. Jean Meslier 1664 és 1729 között élt. Francia abbé, vagyis katolikus világi pap volt. Belül azonban – halála után megtalált és kiadott írásai szerint – eljutott oda, hogy nincs Isten. Néhány részlet a könyvből, amely ezzel kapcsolatos elmélkedéseit tartalmazza. Meslier abbé testamentuma az első kifejezetten ateista műnek tekinthető.

Minden vallás eredete

Tudatlanság és félelem: íme a vallás két pillére. A bizonytalanság, amelyben az ember saját istenét illetően él, pontosan az az ok, amely őt a vallásához kapcsolja. Az ember fél a sötétben, fizikailag és morálisan egyaránt. Félelme megszokottá lesz, és szükségletté változik; úgy érzi, hogy ha semmitől sem kell félnie, akkor hiányzik neki valami.

A babona eredete

Hogyan sikerülhetett értelmes lényeket meggyőzni arról, hogy a legmegfoghatatlanabb dolog a leglényegesebb a számukra? Úgy, hogy alaposan megfélemlítették őket; ha pedig valaki fél, az nem gondolkozik; úgy, hogy bizonytalanná tették őket saját értelmük felől; ha pedig valakinek zavart az agya, az mindent elhisz, és többé semmit sem vizsgál meg.

A vallás a csodálatos dolgok segítségével szédíti el a tudatlanságot

Ha a vallás világos volna, jóval kisebb vonzóerőt gyakorolna a tudatlanokra. Ezeknek szükségük van a sötétségre, a titokzatosságokra, a félelmekre, a mesékre, a csodákra, a hihetetlen dolgokra, amelyek állandóan foglalkoztatják az agyukat. A regényes históriák, a tündérmesék, a kísértet- és boszorkánytörténetek sokkal kedvesebbek a közönséges lelkek számára, mint az igaz események.

Folytatás

Vallás dolgában az emberek nagyra nőtt gyerekek. Minél képtelenebb és csodás elemekkel telítettebb egy vallás, annál nagyobb a hatalma rajtuk; a vakbuzgó, azt hiszi, kötelessége, hogy ne szabjon határt hiszékenységének: minél inkább felfoghatatlanok a hallottak, annál istenibbnek tekinti őket; minél hihetetlenebbek, annál inkább érdemnek képzeli elfogadásukat.

Sohasem lett volna vallás, ha nem lettek volna ostoba és barbár századok

A vallási nézetek rendszerint azokból az időkből erednek, amikor a vad nemzetek még a gyermekség állapotában éltek. A vallásalapítók mindig ezekhez a durva, tudatlan és ostoba emberekhez fordultak, hogy isteneket, kultuszokat, mitológiákat, csodás és rettenetes meséket adjanak nekik. Ezek az atyák által kritikátlanul elfogadott agyrémek azután, több-kevesebb változással, átszálltak civilizáltabb gyermekeikre, akik gyakran nem gondolkodnak többet atyáiknál.

Isten léte nincs bebizonyítva

Minden emberi tudás az idők folyamán többé-kevésbé felvilágosodott és tökéletesedett. Miféle végzetszerűség okozza, hogy az istenről szóló tudomány sohasem tudott felvilágosodni? Ebben a dologban a legcivilizáltabb nemzetek és a legmélyebb gondolkodók is ugyanott tartanak, ahol a legvadabb nemzetek és a legtudatlanabb tuskók; sőt, ha közelebbről megnézzük, azt tapasztaljuk, hogy az istenről szóló tudomány, az álmodozás és a szőrszálhasogatás következtében, egyre inkább zavarossá válik. Eleddig minden vallás csak azon alapul, amit a logikában úgy neveznek, hogy petitio principii (bizonyítás olyasmivel, ami maga is bizonyításra szorul), alaptalanul feltételez valamit, azután ezekkel a feltételezésekkel bizonyít.

Valaminek a szellemi természete nem más, mint agyrém

A vad, amikor szellemről beszél, legalább valamilyen értelmet kapcsol e szóhoz; a szélhez, a mozgó levegőhöz, a szellőhöz hasonló közeget ért rajta, amely láthatatlanul hozza létre az észlelt okozatokat. Az apróságokon való rágódás miatt a modern teológus éppoly kevéssé érti saját magát, mint bárki más. Kérdezzétek meg tőle, mit ért szellemen? Azt válaszolja, hogy az egy ismeretlen szubsztancia, amely teljesen egyszerű, amelynek nincs kiterjedése, s amelynek semmi köze sincs az anyaghoz. De hát akad-e olyan jóhiszemű halandó, akinek bármilyen halvány fogalma van egy ilyen szubsztanciáról? A szellem szó, a mai teológia tolvajnyelvén, jelent-e mást, mint az eszmék, gondolatok hiányát? A spiritualitás megint csak olyan eszme, amely mögött nincs kézzelfogható valóság.

A balítéletek eredete

Az emberi agy, főleg a gyermeké, lágy viasz, amely befogad minden hatást, amelyet gyakorolnak rá: a nevelés készen ad neki csaknem minden véleményt, olyan korban, amikor még képtelen önmaga ítéletet alkotni. Azt hisszük, a természettől kaptuk, vagy születésünkkor magunkkal hoztuk e világra azokat a helyes vagy helytelen nézeteket, amelyeket még mint kicsiny gyermekeknek a fejünkbe vertek: s ez a meggyőződés tévedéseink egyik legbővízűbb forrása.

A természet csodái természetes okokból fakadnak

Mi sem meglepőbb, mint ama tudálékos teológusoknak logikája, akik, ahelyett hogy bevallanák a természeti mozgató erőkkel kapcsolatos tudatlanságukat, a természeten kívül, vagyis a képzelet régióiban keresnek egy jóval ismeretlenebb mozgató erőt a természetnél, amelyről legalább némi fogalmat alkothatnak maguknak. Azzal, hogy istent tartják a látott jelenségek szerzőjének, vajon nem titkos, rejtett okkal magyarázzák ezeket a jelenségeket? Mi az isten?
Mi a szellem? Olyan okok ezek, amelyekről semmit sem tudunk. Tudósok! tanulmányozzátok a természetet és annak törvényeit, és ha sikerül kibogoznotok a természetes okok hatását, ne folyamodjatok természetfölötti okokhoz, amelyek egyáltalán nem teremtenek világosságot a fejetekben, hanem csak egyre jobban megzavarnak benneteket, olyannyira, hogy önmagatokat sem értitek meg.

Folytatás

A természet, mondjátok, teljességgel megmagyarázhatatlan valamiféle isten nélkül; vagyis annak megmagyarázásához, amihez vajmi keveset értetek, egy olyan okra van szükségetek, amelyről a leghalványabb fogalmatok sincs. Úgy akarjátok elűzni a sötétséget, hogy megkettőzitek a homályt. Úgy hisztek kibogozni egy csomót, hogy megsokszorozzátok. Ti lelkes természettudósok, ha be akarjátok bizonyítani nekünk isten létét, tanulmányozzátok a botanikai kézikönyveket; gondosan, a legtüzetesebben vizsgáljátok az emberi test részeit; szárnyaljatok a magasba, és szemléljétek a csillagok forradalmát; azután térjetek vissza a földre, és csodáljátok a vizek áradását; lelkesedjetek a pillangók, a rovarok, a polipok, a szervezett atomok láttán, amelyekben istenetek nagyságát vélitek felfedezni; de mindezek a dolgok nem fogják bebizonyítani ennek az istennek a létét; csak azt, hogy nincs meg a szükséges tudástok az anyag mérhetetlen változatosságának és azoknak az okozatoknak a megértéséhez, amelyeket a világegyetemben foglalt végtelenül sokrétű kombinációk hívnak életre. Mindez azt igazolja, hogy nem tudjátok, mi is az a természet; hogy fogalmatok sincs erőiről, mikor azt hiszitek,
hogy képtelen megalkotni a formák és az élőlények tömegét, amelynek szemetek, még ha mikroszkóp segítségét veszi is igénybe, csak töredék részét pillanthatja meg; végül mindez azt bizonyítja, hogy nem tudván megismerni a megismerhető mozgató erőket, a dolog könnyebbik végét fogjátok meg, s egy olyan mozgató erőt jelző szóhoz folyamodtok, amelyről sohasem alkothattok valóságos, igazi fogalmat.

Képtelenség azt mondani, hogy az emberi nem a világmindenség kialakulásának tárgya és célja

A saját érdemeitől megittasult ember azt képzeli, hogy istene a világmindenség létrehozásakor csakis az emberi nemben látta a teremtés tárgyát és célját. Min alapszik ez az olyannyira hízelgő vélemény? Mint mondják, azon, hogy egyedül az ember van felruházva olyan értelemmel, amely révén megismerheti az istenséget, s hozzá méltó tiszteletben részesítheti. Azt bizonygatják, hogy isten csakis a maga dicsőségére teremtette a világot, s az emberi nemnek ebben a tervben az a szerepe, hogy csodálja és dicsőítse művéért istent. De ha mindezt észbe vesszük, vajon nem kell-e megállapítanunk, hogy isten nyilvánvalóan eltévesztette a célját?
1. Az ember számára, szerintetek is, mindig teljességgel lehetetlen lesz, hogy megismerje istenét, s a legtökéletesebben megismerhetetlen lesz annak isteni lényege. 2. Valamely lény számára, amelyhez nincs hasonlatos, semmit sem jelenthet a dicsőség; dicsőség csak abból származhatik, ha saját kiválóságát másokéval hasonlítja össze. 3. Ha isten, természeténél fogva, végtelenül boldog, ha önmagában telik gyönyörűsége, akkor mi szüksége lehet gyenge teremtményeinek tiszteletadására? 4. Istennek, minden műve ellenére, nincs része a dicsőségben; ellenkezőleg: a világ minden vallása úgy állítja elénk, mint akit állandóan sérelem ér; valamennyinek az a célja, hogy a bűnös, hálátlan és lázadó embert kibékítse haragvó istenével.

Nem, a világot nem valamely értelmes lény kormányozza

A józan ész logikája arra tanít bennünket, hogy valamely okot nem lehet és nem is szabad másból megítélni, mint a következményéből. Egy bizonyos okot csak akkor lehet állandóan jónak tartani, ha állandóan jó, hasznos, kellemes okozatot hoz létre. Az az ok, amely jót és
rosszat egyaránt előidéz, az részben jó, részben pedig rossz ok. De a teológia logikája mindezt romba dönti. Szerinte a természeti jelenségek, vagy azok az okozatok, amelyeket e világban tapasztalunk, egy végtelenül jó ok létét bizonyítják; ez az ok pedig nem más, mint az isten. S bár e világ tele van rosszal, bár igen gyakran zűrzavar uralkodik benne, s bár az emberek unos-untalan szenvednek a rájuk nehezedő sorstól, mégis azt kell tartanunk, hogy ezek a következmények egy jóságos és változhatatlan októl származnak; s ezt igen sok ember elhiszi, vagy úgy tesz, mintha elhinné!
Mindaz, ami a világban végbemegy, a legvilágosabban bizonyítja, hogy a világot egyáltalán nem értelmes lény kormányozza. Valamely lény értelméről csak azoknak az eszközöknek az egyezéséből alkothatunk ítéletet, amelyeket felhasznál, hogy elérje kitűzött célját. Isten célja, azt mondják, nemünk boldogsága; mindazonáltal ugyanaz a szükségszerűség határozza meg a sorsát mindazoknak az érző lényeknek, akik nem születnek egyébre, mint arra, hogy sokat szenvedjenek, keveset élvezzenek és meghaljanak. Az emberek pohara örömmel és keserűséggel van telve; a jó mellett mindenütt ott van a rossz; a rendet kiszorítja helyéből a rendetlenség; a születést a romlás kíséri nyomon. Ha pedig azt mondjátok nekem, hogy isten homályba burkolja terveit, és hogy kedvteléseit lehetetlen kifürkészni, akkor ez a válaszom: ebben az esetben lehetetlen ítéletet alkotnom az isteni értelemről.

 
18 hozzászólás

Szerző: be 2011. augusztus 4. csütörtök hüvelyk Ateizmus/Agnoszticizmus, Katolikus, Vallásfilozófia

 

Címkék: , , , , ,

Isten igazsága

Egy videó arról, hogy mi is a gond a kereszténység igazságról alkotott felfogásával. Kik jutnak a mennybe és kik a pokolba?

A lényeg: adottak gyilkosok, akik megölnek embereket. Ezek az áldozatok teljesen tisztességes, jó emberek lehettek, olyanok, akik sosem ártottak senkinek, sőt, esetleg segítettek, jótékonykodtak stb. De ha nem vallották meg Jézus Krisztust uruknak és megváltójuknak, akkor most a pokolban vannak, teljesen függetlenül attól, hogy mit tettek itt a Földön. Ellenben a gyilkosaik a mennyországban élvezik az örökkévalóságot. Miért? Mert a börtönben, kivégzésük előtt megtértek. Ennyi. A Biblia Istene annak alapján ítéli meg az embereket, hogy mit tartanak Jézusról! Egyet kell értenem a fenti videó készítőjével: ez a tanítás a kereszténységet az egyik legvisszataszítóbb vallássá teszi! Arra tanítja az embereket, hogy nem számít mit teszel életedben, csak az, hogy halálod előtt, még jó időben megtérj. És Isten „igazsága” szerint így kerülnek tömeggyilkosok a mennybe, áldozataik pedig a pokolba. Ez engem már keresztényként is nagyon zavart.

Sőt, az is igaz – ami szintén elhangzik a videóban -, hogy amint egy ilyen tömeggyilkos megtér a börtönben a keresztények még hőst is csinálnak belőle! Ott van például Karla Faye Tucker. Ő nem szerepel a videóban, de élénken él bennem a története, mert már akkor, keresztényként sem értettem, hogy mérhetnek ennyire kettős mércével a keresztények – és Isten!

Tuckert 1998-ban végezték ki Texasban mivel 1983-ban kettős gyilkosságot követett el. Azonban híressé attól vált, hogy 1985-ben megtért a börtönben. Az amerikai keresztények rögtön felkapták a sztoriját, hőst kreáltak belőle és elkezdtek azért lobbizni, hogy a nő halálbüntetését életfogytiglanra változtassák. A lobbizók között volt II. János Pál pápa éppen úgy, mint Pat Robertson. A dolog külön gusztustalan, ha figyelembe vesszük, hogy a Robertson féle fundamentalista keresztények amúgy nagy támogatói a halálbüntetésnek. De rebegj el egy imát, csinálj nagy hírverést a megtérésednek és ez máris megváltoztat mindent a szemükben… (Ráadásul, ha a keresztények őszintén hisznek a túlvilágban és abban, hogy Tuckernek most már üdvössége van, akkor miért is lobbiztak érte?)

Tucker életéről halála után filmet csináltak a keresztények „Karla Faye Tucker: Forevermore” („Karla Faye Tucker: Örökké”) címmel. Íme egy keresztény értékelés a filmről az IMDB-ről (http://www.imdb.com/title/tt0485775/):

„Karla Faye Tucker a bizonyíték arra, hogy Isten titokzatos módokon működhet [Úgy érti Isten itt azáltal működött titokzatos módon, hogy hagyta, hogy Tucker embereket gyilkoljon, hogy aztán a siralomházban megtérhessen? Bravó! Csodálatos üdvterv! Hallelujah!] és hogy szerető és megbocsátó Isten. Amikor először láttam ezt a TBN-en [keresztény tévécsatorna] épp lefekvéshez készültem, de valami azt súgta, hogy nézzem meg, így megtettem. A film közben nem tudtam levenni a szemem a tévéről és mire a stáblista pörgött könnyekben úsztam. Az ő története a legkeményebb szíveket is meg tudja lágyítani! [Karla története. Véletlenül sem az áldozatoké.] A szereposztás látványos volt, ez nem volt egy ’nyálas keresztény’ film (én keresztény vagyok és elismerem, hogy vannak olyanok, amelyek nyálasak), nagyon profi és nagyon jók a színészek. Láthatod az életét a börtönben és hogy hogyan változott meg mióta Jézusnak adta az életét. Nem úgy, mint néhány filmben, itt nem rejtik el a tényeket sem [Még jó! Az kéne még, hogy a gyilkosságokat is elbagatellizálják!], a visszaemlékezések 1983-ra elég jól meg voltak csinálva. Karen Jezek kitűnő munkát végzett Karla megszemélyesítésében, a kinézettől kezdve a testbeszédig, minden fantasztikus volt. Igazán megmutatta, hogy nemcsak egy karakter volt, amit eljátszott, hanem egy valóságos nő, akinek gyerekkora óta nehéz élete volt. A történet megmutatja a nem keresztényeknek, hogy Isten valóság és mindenkit szeret, nem számít mit tettek az életükben [Kivéve, akit nem szeret. Mint például azokat az áldozatokat, akiket a fenti videóban látható gyilkosok egyike esetleg a pokolba küldött, csak hogy Isten aztán gyakorolhassa a kegyelmét a gyilkosán].
A keresztényeknek is megmutatja, hogy ha Isten meg tud bocsátani Karlának, akkor nekünk mennyivel inkább meg kell bocsátanunk és el kell fogadnunk azokat, akik különböznek tőlünk? És ha kilépünk a „komfort zónánkból”, nézd kit tudunk elérni Isten szeretetének üzenetével! Ha nem lennének olyan emberek, akik szeretik Istent és segíteni akarnak az olyan embereknek, mint Karla a siralomházban, akkor lehet, hogy nem találta volna meg Istent és a története nem lenne olyan nagy, mint amilyen. Összességében ezt a filmet mindenkinek látnia kell!

RIP Karla, sokaknak hiányzol!”

Hányinger...

Ez a nő életében semmi mást nem tett, mint hogy fiatalon drogos volt, majd megölt két embert. Aztán a börtönben megtért. Ettől kellene, hogy hiányozzon?

Könyv is jelent meg róla, amelynek ismertetője az Amazonon így szól:

„Ez a megragadó történet a száz év óta első nőről, akit Texasban kivégeztek családtagok, börtönlakók, kormányzati tisztviselők és barátok beszámolóira épül, hogy bemutassa hogyan használt Isten egy figyelemre méltó asszonyt [Ez lenne Karla Faye Tucker?] arra, hogy elérjen számtalan életet a megváltás és az öröm üzenetével. [Komolyan mondom: felfogják ezek, hogy miket hordanak össze? Baromi nagy örömüzenet lehet Karla Faye Tucker élete a megöltek családtagjainak!] Linda Storm [a könyv írója], aki Tucker szellemi tanácsadója és közeli barátja volt tizenegy évig, a könyvben bemutat fotókat éppúgy, mint részleteket Tucker leveleiből és interjúiból.”

Avassuk már rögtön szentté!

Az, hogy Karla Faye Tucker megtalálta Istent (Hallelujah!) és immár örök üdvössége van (Hallelujah!) nem hozza vissza az áldozatait és nem adja vissza családtagjaiknak őket! Nem válik semmissé a bűncselekmény attól, hogy a bűnöző megtér – ami egyébként nyilvánvalóan teljesen önző szándékból történik, azért, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét és ne jusson pokolra. Attól mert most már a bűnözőnek nagyon jó, mert megnyugtatta a saját háborgó lelkiismeretét, még nem válik semmissé, amit elkövetett!

Egy keresztény hős: Karla Faye Tucker...

Hogy világos legyek: a fenti gondolatok nem a halálbüntetéssel kapcsolatos véleményemről szólnak. A halálbüntetéssel személy szerint úgy vagyok, hogy van amikor egy bűnözőnek az életfogytiglan is túl jónak tűnik, de van amikor lehet amellett érvelni, hogy egy ifjúkori „botlásért” elég büntetés az életfogytiglan. Tucker esetére is rá lehet ezt húzni. Csakhogy ha egy országban vagy államban azok a törvények, amik, akkor ne olyan alapon tegyenek már kivételeket, hogy valaki úgymond megtért. Ha teszem azt Allah-hoz tért volna meg, állítom, hogy senki nem tett volna egy keresztbe szalmát sem a büntetése enyhítéséért. Vagy ha csak azt mondta volna, hogy „szívből bánom az egészet” – anélkül, hogy Istent belekeverte volna. Akkor sem Pat Robertson sem a Pápa nem szólalt volna fel az érdekében. És nem születtek volna olyan könyvek és filmek, amelyek már-már hőst csinálnak belőle!

És az egészben az a gusztustalan, hogy a kereszténység szerint így működik a dolog és így helyes! Kövess el bármit, légy rabló, pedofil, tömeggyilkos, akármi – ha jó időben megtérsz, a mennybe jutsz. De legyél egy tisztességes, jóravaló, jótékony ember, aki csupán nem hitt Jézusban és elkárhozol, örök pokol az osztályrészed! Én valahogy ezt az Istent nem tudom igazságosnak és jónak tekinteni. Valami nagyon-nagyon nincs rendben ezzel az „igazsággal”!

 
251 hozzászólás

Szerző: be 2011. július 31. vasárnap hüvelyk Vallásfilozófia

 

Címkék: , , , , , ,

Richard Dawkins interjúja George Coyne-nal

Toronyőr adta ezt a linket egy interjúhoz, amit Richard Dawkins készített George Coyne katolikus pappal. Igazán érdekes beszélgetés és üdítő, hogy ilyen keresztények is vannak, de feltételezem, hogy Coyne atya valószínűleg kisebbségben van a véleményével a teljes kereszténységen belül.

Azok alapján, amiket elmondott én az ő istenképét inkább deizmusnak érzem, mintsem bibliainak – bár azt mondta, hogy hisz bizonyos keresztény doktrínákban, így pl. a szeplőtelen fogantatásban vagy Jézus feltámadásában. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy ezekben csak azért hisz, mert ebbe a hagyományba született bele. Ha egy muszlim országba született volna, akkor most más dolgokban hinne. Az pedig kissé New Age-es vonal, hogy úgy véli Isten minden vallásban kifejezi magát.

Nagyon érdekesnek tartom, hogy tudományos kérdésekben mintha a katolikus egyház némileg felvilágosultabb lenne, mint a legtöbb protestáns felekezet. Persze ahogy Coyne is elmondta, a katolikus egyház nem egy homogén szervezet, nyilvánvalóan ott is vannak kreacionisták is. Ugyanakkor a katolikus egyház legalább szabad választást ad a híveinek ebben a kérdésben és elismeri a tudományos eredményeket. Hogy hogyan oldja meg a teológiai problémákat, amiket mindez felvet az érdekes kérdés. Coyne atya itt elismerte, hogy bizonyos dolgok mellett nem tud, nem lehet racionálisan érvelni – hit kérdése. Tényleg üdítő látni ezt az őszinteséget.

 

Címkék: , , , , , , ,

Pokol! Hol a te diadalmad?

A történet azzal kezdődik, hogy egy Rob Bell nevű pásztor nemrég könyvet jelentetett meg „Love Wins: A Book About Heaven, Hell, and the Fate of Every Person Who Ever Lived” („A szeretet győz: könyv a Mennyről, a Pokolról és minden ember sorsáról, aki valaha élt”) címmel. Bell ebben szembeszáll a fővonalas kereszténység nézeteivel a Pokollal kapcsolatban. Azt mondja, hogy szerinte nincs Pokol, sőt az egész kereszténységre nézve káros annak doktrínája.

Egy helyen ezt írja a könyvben: „Sokaknak egyértelműen azt kommunikálták, hogy ez a hit (a Pokolban, mint a tudatos, örök kínszenvedés helyében) egy központi igazsága a keresztény hitnek és az elvetése gyakorlatilag Jézus elvetését jelenti. Ez félrevezető és toxikus és végeredményben aláaknázza Jézus szeretetről, békéről, megbocsátásról és örömről szóló üzenetének a terjesztését, amelyet a világnak oly kétségbeesetten hallania kell.”

Mondanom sem kell, hogy sok keresztény eretneknek tartja Bellt ezért a nézetéért. John Piper evangéliumi keresztény pásztor a könyv megjelenése után azt írta Twitterén: „Viszlát, Rob Bell”. A déli baptista R. Albert Mohler Jr. pásztor pedig azt mondta, hogy Bell könyve „katasztrofális teológiailag. Mindnyájunkat aggasztania kell annak, ha egy teológiailag fontos kérdéssel felforgató módon játszanak.”Észak-Karolinában egy fiatal pásztort kirúgott az egyháza, amikor támogatóan beszélt a könyvről.

Mohler azt is összefoglalta, hogy miért problémás a kereszténység számára az, ha nincs Pokol és végül is mindenki üdvözül majd: „Ha behozod az univerzalizmust és eltörlöd a különbséget az egyház és a világ között, akkor nincs szükséged az egyházra és nincs szükséged Krisztusra és nincs szükséged a keresztre. Ez a nem ítélkező fővonalas liberalizmus tragédiája és ez Rob Bell tragédiája is ebben a könyvben.” – mondja.

Bell azt mondja, hogy ő csak felveti azt a lehetőséget, hogy a teológiai merevség – és így a kirekesztő hit – veszélyes dolog. Azt mondja hisz Jézus megváltásában, csak szerinte nem egyértelmű, hogy a keresztény hagyományban megígért üdvösség csak azokra vonatkozik-e, akik kiállják az egyház próbáit. Szerinte Jézus az egész emberiség bűneiért meghalt és az örökös kínszenvedés nem tűnik összeegyeztethetőnek a szeretet Istenével.

Bell elismeri, hogy csak találgat, de úgy véli mindenki más is: „Amikor meghalunk, akkor nem készül videofelvétel. Úgyhogy legyünk őszinték: csak spekulálunk, mert azt tesszük.” Hozzáteszi, bár nézetei nem szokványosak, de közel sem példanélküliek: „Az első egyház óta a keresztény tradíció központjában sokan voltak, akik azt vallották, hogy a történelem nem tragikus, a Pokol nem örökké tartó és a szeretet végül nyer és mindenki kibékül Istennel.”

Mint mondtam, a keresztények nagy része eretneknek tartja Bellt és a déli baptisták azt is szükségesnek érezték vezetőik június 14-i kétnapos konferenciáján, hogy megerősítsék a Pokolban való hitüket. David Platt pásztor azt mondta: „Valóságos a Pokol? Örökké tartó a Pokol? Isten valóban azt mondta, hogy a bűnösök örökkön örökké kárhozatra vannak ítélve? Ó, Rob Bell olvasói és más hozzá hasonlók, nagyon figyeljetek és legyetek nagyon óvatosak, amikor valaki azt mondja: ’Valóban ezt mondta Isten?’”

Bryant Wright a Déli Baptista Konvenció elnöke pedig így imádkozott: „Atyám, mivel a Pokol valósága annyira valóságos, a tőled való végleges elválasztás annyira valóságos, és az itt a Földön töltött óráink annyira korlátozottak, imádkozunk, hogy új meggyőződést adj nekünk Jézus Krisztus evangéliumának a hirdetésére.”

Mit mond a Biblia a Pokolról?

Ezek után nézzük meg, hogy maga a Biblia mit mond a Pokolról. Nagyon meglepő, ha azt mondom elöljáróban: ebben sem egyértelmű?

Seol és Gyehenna az Ószövetségben

Az Ószövetség említ egy Seol nevű helyet, amelyet Károli Gáspár és más nyugati fordítók sokszor pokolnak fordítanak. Például a IV. Mózes 16:30-31-ben:

„Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok.”

A Seol a Bibliában legkorábban említett koncepciója a túlvilágnak, de ez nem pokol. A Seol szó jelentésére nehéz a hébertől eltérő nyelven kifejezést találni és elég vitatott is. Egyesek szerint valami olyasmit jelent, hogy „valakinek/valaminek a kérdése, kérdezése”. Sok fordító azonban hol pokolnak, hol sírnak fordítja, van amikor pedig meghagyja az eredeti Seol kifejezést. Például Károli is. Az előbb már mutattam egy részt, ahol pokolnak fordította, az I. Mózes 37:35-ben azonban ugyanazt a szót már sírnak fordítja, amikor Jákób azt mondja: „Sírva megyek fiamhoz a sírba”.Nagy a kavarodás a szó körül a különféle fordításokban. Az Ézsaiás 5:14 például Károlinál így hangzik:

„Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői.”

Míg az angol King James verzióban pokol szerepel sír helyett:

„Therefore hell hath enlarged herself, and opened her mouth without measure: and their glory, and their multitude, and their pomp, and he that rejoiceth, shall descend into it.”

A Seol szót Károli főleg a Zsoltárok könyvében hagyta meg eredetiben (máshol is, de talán itt a legtöbbször). Lássuk innen:

„Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít téged?” (Zsolt. 6:6)

Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, a mely elfeledkezik Istenről.” (Zsolt. 9:18)

„Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Zsolt. 16:10)

„A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.” (Zsolt. 18:16)

„Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül.” (Zsolt. 30:4)

„Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba.” (Zsolt. 31:18)

„Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.” (Zsolt. 49:15-16)

„A halál vegye őket körül, elevenen szálljanak a Seolba; mert gonoszság van lakásukban, kebelökben.” (Zsolt. 55:16)

„Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.” (Zsolt. 88:4)

„Kicsoda oly erős, hogy éljen és ne lásson halált s megszabadítsa magát a Seolnak kezéből? Szela.” (Zsolt. 89:49)

„Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.” (Zsolt. 139:8)

„Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.” (Zsolt. 141:7)

De mi is volt ez a Seol? Pokol valóban vagy csupán csak a sír, a halál, a megsemmisülés helye? Úgy tűnik, hogy nem pokol, hiszen oda kerülnek haláluk után mind az igazak, mind a hamisak. Lásd amikor Jákób azt mondta, hogy sírva megy a fiához a Seolba. A Jób 3:11-19 így ír arról mi történik halálunk után:

„Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem? Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék – Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek. Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat. Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek? Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt. A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát. Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.”

Ez úgy tűnik nagyon távol áll a Pokol keresztény koncepciójától és Jób itt a Mennyről sem beszélhet, hiszen akkor hogy kerülnek oda a gonoszok? A Jób 17:12-15-ben Károli sírnak fordítja a Seolt:

„Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.”

Stephen L. Harris és James D. Tabor valláskutatók így foglalják össze az ószövetségi Seolt:

„Az ősi hébereknek nem volt elképzelésük egy halhatatlan lélekről, amely teljes életet él a halálon túl, sem pedig bármiféle feltámadásról vagy a halálból való visszatérésről. Az emberek – akárcsak a mezei vadak – ’porból és földből’ készültek és haláluk után visszatérnek ebbe a porba (I. Mózes 2:7, 3:19). A héber ’nefes’ szót hagyományosan ’élő lélekként’ fordítják, de sokkal helyesebb úgy érteni, hogy ’élő teremtmény’ – ugyanaz a szó, amelyet minden lélegző teremtményre használnak és semmiféle halhatatlanságra nem utal… Minden halott lemegy a Seolba és ott alszanak együtt – akár jók voltak, akár gonoszak, gazdagok vagy szegények, rabszolgák vagy szabadok (Jób 3:11-19). Úgy jellemzik, mint a ’sötétség és mélység’ birodalmát, ’a Vermet’ és ’felejtés földjét’, amely el van vágva mind Istentől, mind a fenti emberi élettől. Ugyan néhány szöveg szerint YHWH hatalma le tud érni a Seolba (Zsolt. 139:8), a domináns elképzelés mégis az, hogy a halottak örökre el vannak hagyva. A Seol negatív az élet világával szemben, de nincs elképzelés semmiféle ítéletről, jutalmazásról vagy büntetésről. Ha valaki a fenti életében extrém szenvedést él át, mint Jób, akkor akár kívánatos megkönnyebbülést is jelenthet a fájdalomtól – lásd Jób harmadik fejezetét. De alapvetően ez egyfajta ’megsemmisülés’, egy olyan létezés, amely alig létezés, amelyben a korábbi én ’árnyéka’ él csak tovább.”

Harris „Understanding the Bible” című könyvében azt írja:

“Az örök büntetés koncepciója nem jelenik meg a héber Bibliában, amely a Seol kifejezést egy sivár föld alatti régióra használja, ahol a halottak – jók és rosszak egyaránt – csak mint cselekvésképtelen árnyak léteznek. Amikor a hellenizált zsidó írástudók lefordították a Bibliát görögre, akkor a Seol szó fordítására a Hadész szót használták, s ezzel egy teljesen új mitológiai asszociációt hoztak be a halál utáni létezéssel kapcsolatos elképzelésekbe. Az ősi görög mitológiában a Hadész – amelyet arról a sötét istenségről neveztek el, aki uralta – eredetileg hasonlított a héber Seolra, egy sötét, föld alatti területre, ahová a halottak válogatás nélkül kerülnek, függetlenül egyéni érdemeiktől.”

Tehát a Seol nem pokol. Mi a helyzet a Gyehennával?

Íme Gyehenna

A szó eredeti jelentése „Hinnom fiának völgye” (Gei Hinnom) és egy létező földrajzi helyet jelölt, amely az ókori Jeruzsálem mellett egy szeméttelep volt, korábban pedig pogány vallások áldozati helyéül szolgált. Sírokat is feltártak itt, tehát egy időben temető volt. A 2. Krónika ezt írja:

„Annakfelette tömjéneze a Hinnom fiának völgyében; fiait is megégeté tűzben, pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elől kiűzött volt.” (28:3)

„És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.” (33:6)

Jeremiás:

„És felépítették a Tófet magaslatait, a mely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, a mit nem parancsoltam, és a mi gondolatomban sem volt.” (7:31)

„Menj el a Ben-Hinnom völgyébe, a mely a fazekasok kapujának bejáratánál van, és kiáltsd ott azokat a szavakat, a melyeket én szólok néked; És ezt mondjad: Halljátok meg az Úr szavát Júda királyai és Jeruzsálem lakosai: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé, én veszedelmet hozok e helyre, úgy hogy a ki csak hallja, megcsendül bele a füle. Azért, mert elhagytak engem, és idegenné tették e helyet, és idegen isteneknek áldoztak benne, a kiket sem ők nem ismertek, sem atyáik, sem Júda királyai, és eltöltötték e helyet ártatlan vérrel; És magaslatokat építének a Baálnak, hogy megégessék fiaikat a tűzben, égőáldozatul a Baálnak, a mit én nem parancsoltam, sem nem rendeltem, és a mire nem is gondoltam.” (19:2-6)

A zsidó rabbinikus hagyományokban a „szellemi” Gyehenna egy a katolikus Purgatóriumhoz hasonló helyként szerepel, ahol addig tartózkodnak a bűnösök, amíg le nem vezeklik bűneiket, de – öt ember kivételével – nem örökké. A legelfogadottabb zsidó hagyomány szerint maximum egy évet töltenek a bűnösök a Gyehennán, ezután az Olam Ha-Ba, az eljövendő világ tagja lesz minden lélek, kivéve a nagyon bűnösök, akik megsemmisülnek. A zsidó tanítás szerint a Gyehenna nem teljesen fizikai hely, inkább a szégyenérzet egy nagyon intenzív megnyilvánulásához lehet hasonlítani. Ez a szégyenérzet okozza magát a szenvedést, amellyel levezeklik a bűnöket. Az egyetlen ószövetségi ige, amely valamennyire már emlékeztet az újszövetségi túlvilág koncepcióra, a Dániel 12:1-3 (Dániel könyvének keletkezését a modern bibliakutatás az ie. 2. századra teszi):

„És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.”

Ezzel együtt az eredeti héber elképzelések a túlvilágról meglehetősen különböztek a kereszténység ma bevett Menny és Pokol doktrínájától.

A Pokol a kereszténységben

A fővonalas keresztény tanítás szerint a Pokol az a hely, ahová a bűnösök jutnak és ahol az örökkévalóságot töltik a feltámadás és az utolsó ítélet után. Arról az egyes felekezetek között nincs megegyezés (milyen meglepő), hogy pontosan mi alapján jut valaki Pokolra, illetve a Mennybe. A legáltalánosabban elfogadott tanítás az, hogy a Mennybe jutáshoz feltétlenül szükséges a megtérés, Jézus Krisztus elfogadása megváltóként. Tehát lehetsz akármilyen jó ember, adakozó, segítő stb., ha nem térsz meg és nem fogadod el Jézust megváltónak, nem juthatsz a Mennybe, alternatívaként pedig a Pokol marad. „Természetesen” vannak felekezetek, amelyek ezzel nem értenek egyet és azt mondják egy igazán jó ember üdvözülhet akkor is, ha nem fogadta el Jézust.

Abban is vita van az egyes felekezetek között, hogy mi történik azokkal, akik sosem hallották az evangéliumot, akik gyermekkorban halnak meg vagy akik értelmi fogyatékosok. Vannak akik szerint ezek az emberek Pokolra jutnak az eredendő bűn miatt (pl. Szent Ágoston szerint), mások szerint Isten kegyelmet fog nekik adni.

Mint sok minden másban, az üdvösség-kárhozat, Menny-Pokol kérdéseiben és részleteiben is szinte annyiféle vélemény van ahány felekezet. Nem akarok most ezekbe a részletekbe belemenni, csak említek két olyan álláspontot, amely eltér a fővonalastól:

A Jehova Tanúi szerint a lélek megszűnik létezni, amikor egy ember meghal és a Seol vagy Hadész ennek a nemlétezésnek az állapotát jelenti. Az ő teológiájukban a Gyehenna abban különbözik a Seoltól vagy a Hadésztól, hogy itt már nincs remény a feltámadásra. Az elhívottak végül feltámadnak és Jézussal töltik az örökkévalóságot, a bűnösök pedig egyszerűen megmaradnak a nemlétezés állapotában. A Jehova Tanúinál nincs Pokol.

Az univerzalisták szerint (bár Rob Bell tagadja, hogy az lenne, mégis fent ismertetett nézete ehhez hasonlít) végül minden ember (sőt még a démonok is) kibékül Istennel és bebocsátást nyer a Mennybe.

Na jó, de mi van az Újszövetségben?

Az Újszövetségben a Gyehenna szó összesen tizenkétszer fordul elő. A Jakab 3:6 kivételével („A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától.”) minden egyes említés a szinoptikus evangéliumokban történik (Máté, Márk, Lukács). Lássuk őket!

„Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Máté 5:22)

„Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.

És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Máté 5:29-30)

„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28)

„És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.” (Máté 18:9)

„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.” (Máté 23:15)

„Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?” (Máté 23:33)

„És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.

A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.” (Márk 9:43-49)

„De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, a ki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek.” (Lukács 12:5)

Ebből nem derül ki egyértelműen, hogy változott-e az újszövetségi elképzelés a Gyehennáról az ószövetségi „purgatóriumhoz” képest. Viszont a Márk 9:43-49 „megolthatatlan tűznek” nevezi, „a hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik” és ahol “mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg” . Ebben felsejlik valami abból a tényből, hogy Gyehenna eredetileg pogány áldozati hely volt, valamint már abból a keresztény tanításból is, hogy ennek “szellemi megfelelője” egy örökkévaló hely lehet a bűnösöknek és nem csupán egy évet töltenek ott, amint a zsidó hagyományban. De nem egyértelmű. Mert lehet a Gyehenna örök és „megolthatatlan”, de attól még az egyes embereknek nem feltétlenül kell ott töltenie az örökkévalóságot.

A Hadész szó tíz alkalommal szerepel az Újszövetségben, amit Károli pokolnak vagy sírnak fordít:

„Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna.” (Máté 11:23)

„De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Máté 16:18)

„És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.” (Lukács 10:15)

„Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (ApCsel 2:27)

„Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.” (ApCsel 2:31)

“Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1. Kor. 15:55)

„És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel. 1:18)

„És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” (Jel. 6:8)

„És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.” (Jel. 20:13-14)

A Hadész (amely az Ószövetségben még Seol volt) természetéről sem sokat tudunk meg ezekből az igékből. A Jelenések könyve szerint viszont a Hadész és a halál végül a „tűznek tavába” fog vettetni. A tűznek tavát a „második halálnak” nevezi. Ez a „tűznek tava” újdonság az Ószövetséghez képest és még majd visszatérünk rá.

Az Újszövetségben egy alkalommal egy harmadik kifejezés is előfordul valami pokol-szerűségre: Tatarus. Ez a II. Péter 2:4-ben található és Károli „mélységként” adja vissza: „Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre”.

Ez a szó csak itt egyszer, ebben az egy összefüggésben – az angyalokkal kapcsolatban – hangzik el a Bibliában.

Az Újszövetség más helyei inkább kulcsot jelenthetnek annak megértéséhez honnan származik a mai keresztény elképzelés a Pokolról, amely nem csupán egy árnyékvilág, mint az ószövetségi Seol és nem is egyfajta purgatórium, mint a Gyehenna, hanem a rettenetes, tüzes-kénköves, örökös szenvedés helye minden bűnösnek és hitetlennek. Az Ószövetség sok tekintetben kegyetlenebbnek tűnik az Újszövetségnél (pl. a törvények tekintetében), azonban ebben a kérdésben utóbbi könyörtelensége és szadizmusa messze felülmúlja előbbiét! Úgy gondolom, hogy ennek az lehet az oka, hogy a kereszténység kezdettől fogva térítő vallás volt, míg a zsidó nem az. Így aztán ijesztgetni kellett az embereket. És persze hatottak más vallások is.

Például a fent már említett “tűznek tava” feltehetőleg az egyiptomi mitológiából származik.

“… a tűz is fontos eleme volt az egyiptomi alvilág koncepciójának, gyakran döbbenetesen hasonló módon a középkori kereszténység pokol koncepciójához. A Koporsó-szövegek és más munkák szerint az alvilágban tüzes folyók és tavak találhatók, valamint tűz démonok (akiket a fejükön lévő tűz-jelekről lehet felismerni), akik fenyegetik a bűnösöket.”

(Richard H. Wilkinson. Reading Egyptian Art, A Hieroglyphic Guide to Ancient Painting and Sculpture.1992. Thames & Hudson. London)

Max Müller pedig „Minden faj mitológiája” c. 1918-as könyvében arra mutat rá, hogy az egyiptomi alvilágban az elkárhozottak kínzásnak vannak kitéve. Késekkel vagdalják őket és lángnyelvek égetik őket, amelyek egy nagy alvilági kígyó vagy sárkány szájából jönnek ki.

E.A. Wallis Budge pedig azt írja:

“Minden rendelkezésre álló bizonyíték azt mutatja, hogy míg a leviatan héber koncepciója babiloni eredetű volt, addig a tüzes poklot Egyiptomtól kölcsönözték. Ugyanígy a Jelenések könyvének hétfejű sárkánya és fenevadja, akárcsak a Pistis Sophia-ban említett hétfejű baziliszkusz kígyó, a piramis szövegekben említett hétfejű kígyótól ered.”

(E.A. Wallis Budge. The Gods of the Egyptians. New York. Dover Pub. Inc. [1904] 1969).

Alan E. Bernstein mindazonáltal rámutat, hogy az egyiptomi alvilágban a bűnösök szenvedése nem örökké tartó mint a Bibliában.

Lássunk pár igét a kárhozottak újszövetségi sorsáról!

„És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.

Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;

Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.

Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?

Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.

És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”

(Máté 25:32-46)

“Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,

Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.

A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;

Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?

Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.”

(Zsid. 10:26-31)

„Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén.”

(Júdás 1:7)

„És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,

Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;

És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.”

(Jel. 14:9-11)

„És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel;  és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért  és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták  a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második  halálnak; hanem lesznek az Istennek és a  Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.

És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az  ő fogságából.

És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a  Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.

És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.

És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.

És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely  az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik  szerint.

És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek  tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.

És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.” (Jel. 20:4-15)

Megoszlanak arról a vélemények, hogy az utolsó ítélet előtt hol vannak a halottak. Kálvin János például abban hitt, hogy halálunk után tudatos állapotban vagyunk az ítéletig, míg Luther Márton szerint a holtak alszanak. A fenti igerész (“A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.”), illetve az ószövetségi Seol koncepciója (amennyiben a Seolt az Újszövetségben valamiféle  “előszobaként” értelmezzük, ahol a holtak várakoznak az utolsó ítéletre) Luthert látszik alátámasztani, viszont a Biblia más részei Kálvint. Például ez:

„És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.

És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.

Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.

És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.

És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.

Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.

És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.

Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;

Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.

Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.” (Lukács 16:20-29)

Eszerint az igeszakasz szerint a bűnösök rögtön a haláluk után, már az utolsó ítélet előtt Pokolra kerülnek, ahol lángokban gyötörtetnek…

Néhány héttel ezelőtt volt itt egy vitám egy kereszténnyel arról, hogy a Biblia szerint minden hitetlen mindenképpen elkárhozik-e, függetlenül a cselekedeteitől. Ő azt mondta nem, de én továbbra sem vagyok meggyőzve. A Jelenések 21:7-8 azt írja:

 „A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

„A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak,  és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második  halál.”

A hitetlenséget a Biblia önmagában is bűnnek tartja (egy sorban pl. a gyilkosokkal), amely méltóvá tesz egy embert az örök szenvedésre…

Azért nekem ettől nem lesznek álmatlan éjszakáim. Éppen úgy nem tartok a bibliai pokoltól, ahogy nem félek az egyiptomitól vagy éppen a leviatántól. 😉 A dolog pusztán arra mutat rá, hogy mennyire kegyetlen és barbár is ez az újszövetségi Pokol-koncepció – és ebből következően a bibliai Isten. Ezzel együtt nekem az a véleményem, hogy az Újszövetség valóban erről ír és örökkévaló helynek tekinti a tűznek tavát, s ezt Rob Bell minden jószándéka sem tudja semmissé tenni. Persze az is igaz, hogy Biblia belső ellentmondásai mindig adnak kibúvót mindenkinek, aki valami másban szeretne hinni. Ezért nincs ebben a kérdésben sem egységes álláspont a keresztények között.

És végül még egy dolgot ne feledjünk, amikor a kereszténység Poklára gondolunk! Jézus a Máté 7:13-14-ben azt mondta:

“Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”

Ez tehát azt jelenti, hogy az emberiségnek csupán egy nagyon kis hányada fog üdvözülni még Jézus szerint is. A nagy többség Pokolra jut, tehát – ha a fővonalas keresztény tanítást vesszük – örökös, rettenetes kínszenvedésre van ítélve! Nem véletlen, hogy Bellt – és vele együtt sok más keresztényt is – annyira zavar ez a tanítás, hogy valami lájtosabb alternatívát szeretnének kínálni. Gondolj csak bele, hogy mit jelent az a szó, hogy ÖRÖKKÉ! Talán még a világtörténelem legnagyobb gazemberei sem érdemlik meg az örökké tartó szenvedést, nemhogy mindazok, akik olyan mindennapi “bűnökben” találtatnak vétkesnek, mint a paráznaság (és ne feledjük, hogy Jézus szerint egy szexuális gondolat is az!), a harag (mert ne feledjük, hogy Jézus szerint az felér a gyilkossággal!), a hazugság, vagy éppen a hitetlenség. Te kínoznád a saját gyermekedet ilyenekért, és pláne ÖRÖKKÉ? Ez lenne a szeretet Istene? Aki ráadásul mindenható és mindentudó, tehát már akkor látnia kellett hová vezet mindez, amikor megteremtette az embert!

Ha én lennék Isten nem lennék túl büszke erre a “műre”! Mert ugyan a Biblia szerint a Sátán végül szintén a tűznek tavába vettetik, de magával viszi oda az emberiség túlnyomó többségét. Akkor el lehet gondolkodni azon, hogy voltaképpen ki is nyer ebben a történetben…

De a fő, hogy Istennek meglegyen a csapatnyi odaadó híve, akik majd egy örökkévalóságon keresztül hozsannáznak neki. Mellesleg számomra ez a Mennyország kép sem túl vonzó (hosszú távon azt hiszem ez is közelítene a Pokolhoz), de a Menny története az már egy másik történet.

Források:

http://www.time.com/time/nation/article/0,8599,2065080-1,00.html

http://www.huffingtonpost.com/2011/06/16/baptist-belief-in-hell_n_877815.html

http://www.myjewishlearning.com/beliefs/Theology/Afterlife_and_Messiah/Life_After_Death/Heaven_and_Hell.shtml

http://www.bibleorigins.net/hellsorigins.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Sheol

http://en.wikipedia.org/wiki/Gehenna

http://en.wikipedia.org/wiki/Hell

http://en.wikipedia.org/wiki/Hell_in_Christian_beliefs

 
302 hozzászólás

Szerző: be 2011. június 26. vasárnap hüvelyk Biblia, Katolikus, Protestáns, Vallásfilozófia, Zsidó

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Ki akar örökké élni?

Az alábbi esszét és verset Papírkutya nick név alatt író kedves olvasóm küldte el nekem. Nekem nagyon tetszik mindkettő. Amellett, hogy leírom a saját véleményemet, érzéseimet, örömmel olvasom másokét is, akik keresztülmentek hasonló dolgokon. És ugyanilyen örömmel adom közre:

(A címben szereplő kérdésről nekem eszembe jutott az azonos című Queen dal is, amit a végére én tettem be.)

Ki akar örökké élni?

– Egyszer élünk – mondtam.
– De az örökké tart – mondta a barátom.
Bár tudtam, hogy ő ezt hiszi, mégis meglepetten néztem rá és elkezdtem ezen vitatkozni vele. Igaz, hogy teljesen pozitívan és vonzóan festette le nekem, hogy szerinte milyennek kell lennie az öröklétnek, bennem akkor is megmaradtak kételyek, hogy így van-e ez és akarom-e egyáltalán.

Nézzük, milyennek írja le a Biblia! Az igazán örökkön-örökké majd az utolsó ítéletkor kezdődik, amikor Jézus elválasztja egymástól az üdvözülteket és az elkárhozottakat. Az üdvözültek majd a mennyben vigadoznak, szegény ördögök meg a pokolban égnek. Álljunk csak meg! Az emberiség egy része örökké szenvedni fog? Mégis milyen alapon? Mert akárhogy is választjuk szét az embereket (ők a „gonoszok”, ők nem hittek Istenben, nem tetszik a képük Istennek), szerintem még a legnagyobb bűnökért is aránytalanul kemény a büntetés. Arról nem is beszélve, hogy „ők is Isten teremtményei” és valószínűleg nem rajtuk múlt, hogy bűnözővé, vagy egyszerűen keményszívűvé váltak. Ennek is megvannak a maga okai, bár teljesen senkit sem lehet felmenteni a saját tettei alól. Istennek annyira kevés lenne a szociális érzéke, hogy a szeretet nélkül felnőtt és a később bűnözővé vált embereket még tovább büntesse? Ki az, aki pusztán „ördögi sugallatra” vált rosszfiúvá, vagy rosszlánnyá? Az, hogy valakit szimplán megbüntessünk, anélkül, hogy a körülményeit is figyelembe vennénk, nagyon is emberi gondolkodásra vall, nem pedig egy bölcs Istenére. Csak egy ember lehet olyan korlátolt, hogy kicsinyes kárörömmel lesse az ellenségei bűnhődését, „mert ők megérdemlik”. Ha a mennybe kerülnék, az én örömömet igenis elrontaná, hogy egy lény – hiába aggatják rá azt a címkét, hogy ő gonosz, ezért nem kell sajnálni – örökké szenved, sír, vinnyog a félelemtől a legembertelenebb helyen, ahol valószínűleg a diktatúrák módszereit lepipálva kínozzák. Főleg, ha valamilyen „gebasz” folytán egy nekem kedves ember is odakerül. Akkor nekem a menny is pokollá változna.

Mindez valószínűleg gondolkodóba ejti az érzékenyebb lelkű keresztényeket és megpróbálják valahogy feloldani a feszültséget a szerető Isten képe és ezek között a borzalmak között. Egyesek megpróbálják homokba dugni a fejüket: „Ó, az Isten bölcsessége végtelen, Ő majd elrendezi ezt jobban, mint gondolnánk.” (Ó hogyne, csak előtte még jól megrémít minket, hogy rosszat álmodjunk. „Ne aggódj, mi biztos a mennybe kerülünk!” (Mi = definiálatlan nagyságú halmaz, amely viszont biztos tartalmaz engem és az összes haverom.)

És vannak, akik felvillantják az egyetlen logikus megoldást – ami viszont ellentmond a Bibliának. „Pokol? Kitől hallottál ilyet? Isten baromi jó fej és tuti, hogy egyetlen teremtménye se fog elkárhozni. Te el tudod képzelni, hogy ilyet tenne?” Ilyenkor általában köpni-nyelni nem tudok. Nem, én se tudnám elképzelni, pont azért problémáztam tele az előző fél oldalt. De drága barátom, akkor meg mi a pékfülének beszél a Biblia „tűz taváról”, a mennyek országából kizárt emberekről, Lázár történetében az örökké gyötrődő gazdagról és napnál világosabban arról, hogy az Emberfia elválasztja egymástól a juhokat és a bakokat? És hogy tudta ezt évszázadokon keresztül „félreértelmezni” az emberek 99,9%-a? Ha megint azzal jössz, hogy „ezt képletesen kell érteni”, akkor én falra mászom. Ha nincs pokol, akkor miért hagyta Isten, hogy ezek a képek évszázadokon át rettegésben tartsák a hívőket? És miért nem beszélt világosan? Mi lenne, ha mondanék valami gorombát, aztán hozzátenném, hogy ezt csak képletesen értettem? Másrészt meg mit ér egy olyan könyv, amit mindenki úgy értelmez, ahogy akar?

Na jó, tegyük fel, hogy igazad van és nincs pokol! Hurrá! Akkor mindannyian felkészülhetünk a boldog öröklétre. Hogy is fog ez zajlani? Az ember előtt óhatatlanul is az sejlik fel, hogy egy rakás fehér ruhába öltözött egyén örökkön-örökké dicsőíti Istent. Ez nekem nem tűnik túl vonzónak. Ahogy ezt felvetettem a barátomnak, felháborodott:

– Szerinted Isten arra vágyik, hogy nyalják a s***-ét? Ő is tudja magáról, hogy mindenható, akkor szerinted azt várja tőlünk, hogy folyton azt ismételgessük? És egyébként is az üdvösség definíció szerint valami jó, tehát semmiképp se lehet unalmas!
– Akkor miért van tele ilyen idillekkel a Jelenések könyve?
– Jó, lehet, hogy ünnepnapokon így van, de egyébként nem hiszem.
…Én kérek elnézést. Lassan már kezdem úgy érezni magam, mintha én találtam volna ki ezt az egész hozsannázó rémképet. Én is megkönnyebbülnék, ha nem kéne ezentúl egy énekkarban töltenem az életemet, de akkor meg miért ijesztget ilyenekkel az a fránya könyv?

De akkor csuhaj! Fehér ruhát vágjuk be a sarokba, hárfát ki az ablakon, és most mihez kezdjünk? Ez nehéz kérdés, mert ott minden másképp lesz. A legfontosabb, hogy nem halunk meg. Ez eddig remek, de mi lesz az élővilág többi részével? Lesznek ott másfajta élőlények is? Mivel szeretem őket, nagyon remélem. És ők megeszik egymást? Nem tehetik, mert nincs halál. Akkor nem is esznek egyáltalán? Vagy gyümölcsökön csámcsognak? Szegény ragadozók és lebontók! Elég hamar összeomlana a bioszféra. Vagy ők meghalnak, mi meg nem? Ez máris szomorúságot és könnyeket okozna, ami viszont definíció szerint nincs (Jelenések könyve).

Lenne egyáltalán tétje valaminek? Ha valamit elrontasz, egy örökkévalóságod van, hogy helyrehozd. Nem lenne értéke az időnek, az életnek. Nem létezne az egyszeriség varázsa. Nem létezne költészet, ami a fájdalmat szépséggé alakítja. Az emberek nem szaporodnának, tehát szerelem se lenne (legfeljebb valami éteri, de az elég vérszegényen hangzik). Azzal, hogy minden „rosszat” kiküszöbölnénk, tulajdonképpen az élet értelmét, súlyát veszítenénk el. Lehet, hogy sok idealista ezzel nem ért egyet, de az élet pont attól szép és értékes, hogy vannak benne nehézségek, veszteségek, küzdelem, szenvedés (pont ez tehet jobbá és erősíthet meg), sőt halál, mert ez adja meg az egész súlyát. És most kapaszkodjon meg mindenki: szerintem ez az élet így szép, ahogy van.

Az ember itt van otthon, ezen a bolygón, ebben a három dimenzióban és ebben a kis létben. Ehhez idomult teste, szelleme, – és ha úgy tetszik – lelke. azért vagyunk olyanok, amilyenek, hogy a földön zajló életünk során felmerülő problémákat a lehető legjobban megoldjuk. Ennek a bolygónak az anyagából lettünk, ebből táplálkozunk, a Nap energiájából élünk. Jobban már nem is kötődhetünk ide. Épp ezért azt gondolom, hogy az ember minden ettől eltérő világban keservesen érezné magát, még ha minden igényét ki is elégítik. Úgy érzem, semmi szükségünk ingyenörömre, ingyenéletre, ingyentáplálékra és a természet összes törvényének felrúgására. Mert azt viszont meg én mondom, hogy ilyen helyzetben előbb-utóbb definíció szerint boldogtalanok lennénk. ettől paradoxon az örök boldogság.

Ezek után még meg lehet próbálni az örök életet „földibb” viszonyok között elképzelni, de az ellentmondana a Bibliának.

Kedves barátom! Ettől még te hihetsz, amiben akarsz. Akár abban, hogy tényleg nem lesz fájdalom és halál, vagy értelmezheted a Bibliát tetszésed szerint, akkor azonban tudnod kell, hogy ilyen alapon ezt bárki bármelyik részével bárhogyan megteheti. Vagy befoghatod a füled és állhatatosan ismételgetheted, hogy „Isten végtelenül bölcs, majd Ő megoldja úgy, ahogy nekünk a legjobb”. Szíved joga, hogy ne legyél következetes. Azonban tőlem ne várj ilyet! Vagy maradéktalanul komolyan veszek egy hitet, vagy sehogy. Jelenleg úgy állok, hogy becsületesen bevallom: fogalmam sincs, lesz-e örökkévalóság, és ha igen, milyen lesz. De saját érdekemben inkább nem rágódom ezen. Túl sok időt vesz el az életemből, amiből – egyelőre úgy tűnik – csak ez az egy van. És véges. És jobban felbosszant az ezen való vitatkozás, mint amennyire hasznos.

Megyek is ebédelni.

Ex-Istenhez

Te alkottál, vagy te vagy az agyunk szüleménye?
Nem érdekel, rabságomnak vége, vége, vége.
Teremtett téged valaki? Meg bírod magad ölni?
Soha többé nem fogok ezeken őrlődni.

Atya, Nagy Testvér, ki még a vécén is figyel,
És figyelmed egy moccanásunk sem kerüli el,
Ki kiirtod a pogányokat, bár ők is emberek,
És vér kell neked, hogy fajunkat pokolra ne vesd;

Te is, Fiú, bár köszönöm bölcsességedet,
Szándékod, hogy rosszaságom vállaidra vedd,
Sajnálattal közlöm most, hogy nincs szükségem rád
Álom a bűn és a jóság, nem terhel így vád;

S te Szentlélek, bár tégedet megszólítni félek,
Mert hallottam, hogy nevedet káromolni vétek,
Vágytam egykor rá, hogy betöltsd a szívem…
De nem jöttél; így előttetek ajtóm beteszem.

***

Búsan nézem versem, nem ezt akartam én.
De néma Isten, néma, pislákol a dicsfény.
Évekig kérleltem, s már-már azt hittem, hogy…
De csak káprázat volt, s most magam vagyok.

Fáj a szíve értem, vagy épp országában mulat?
Szánja lelkem, vagy Föld nevű terepasztalán matat?
Oly mindegy. Ő örök, én nem, ő csak eszme, én élőlény,
Boldogan élősködik örökké a hiszékeny agyak tengerén.

Minden perc drága nekem, kis véges lénynek,
Kit hullámaiból felvetett húsz éve az élet.
Búcsút intek ezennel zsoltárnak, szentségnek,
S az aranyfüstben trónoló Nagy Szörnyű Fenségnek.

2008. 09. 19.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A Tízparancsolat

A keresztények szerint civilizációnk erkölcseinek alapja a Biblia és azon belül is a Tízparancsolat – az első és alapvető Törvény, amelyet Isten adott az Embernek. Arról már írtam, hogy a Biblia erkölcsei valójában mennyire megkérdőjelezhetőek és hogy jobb, ha nem azokat tekintjük saját erkölcseink alapjának…
Most konkrétan a Tízparancsolatra térek rá.

Hogy szól a Tízparancsolat?

Mielőtt rákezdenél darálni azt, amit a vasárnapi iskolában vagy a gyülekezetben tanultál, rá szeretnék mutatni, hogy ezt a kérdést nem is olyan egyszerű eldönteni! Ugyanis oly sok mindenhez hasonlóan a Biblia még ebben sem teljesen egyértelmű…

Először a II. Mózes 20-ban találkozunk a Tízparancsolattal, amikor Mózes felmegy a Sínai hegyre értük:

1. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

2. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn- szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

3. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

4. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

6. Ne ölj.

7. Ne paráználkodjál.

8. Ne lopj.

9. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

10. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

(II. Mózes 20:2-17)

Miután Mózes leereszkedett a hegyről azt látta, hogy Izrael népe bálványokat kezdett imádni, amíg ő távol volt és haragjában összetörte a kőtáblákat. Aztán pedig lemészároltatott háromezer férfit a nép közül – ennyit a „ne ölj” parancsolatáról…

Miután a kőtáblák összetörtek, Isten ismét felhívta a hegyre, hogy új kőtáblákat adjon neki. Erről a II. Mózes 34-ben olvashatunk:

1. Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. Hogy valamiképen szövetséget ne köss annak a földnek lakosaival, hogy a mikor isteneiket követvén paráználkodnak, és áldoznak az ő isteneiknek, és meghívnak téged, egyél az ő áldozatukból. És feleséget ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.

2. Ne csinálj magadnak öntött isteneket.

3. A kovásztalan kenyér innepét megtartsad: hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint megparancsoltam néked, az Abib hónap ideje alatt; mert Abib hónapban jöttél ki Égyiptomból.

4. Mindaz a mi az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, a mely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása. De a szamárnak első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig nem váltod, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet megválts, és ne jöjjön üresen előmbe senki.

5. Hat napon munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.

6. A hetek innepét is megtartsd a búza zsengének aratásakor; meg a betakarás innepét is az esztendő végén.

7. Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor.

8. Áldozatom vérét ne ontsd ki kovász mellett, és a husvét innepének áldozatja ne maradjon meg reggelig.

9. Földed zsengéiből az elsőt vidd fel az Úrnak a te Istenednek házába.

10. Ne főzz gödölyét az anyja tejében.

És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izráellel.

És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.”

(II. Mózes 34:14-28)

Vastag betűvel szedtem azokat, amelyek teljesen más parancsolatok, mint az első táblákon. Három, azaz három darab maradt az eredeti tízből! Pedig a fejezet ezzel indul: „És monda az Úr Mózesnek: Vágj két kőtáblát, hasonlókat az előbbiekhez, hogy írjam fel azokra azokat a szavakat, a melyek az előbbi táblákon voltak, a melyeket széttörtél.” (II. Mózes 34:1)

A mindenható Istennek kissé rövid a memóriája…

Általában az első szettet szokták Tízparancsolatként idézni (és ezt fogja elkezdeni darálni a vasárnapi iskolás), mert abban legalább akad egy-két használható parancsolat is… Az V. Mózes 5:6-21 ismét idézi a Tízparancsolatot – az is az első kőtáblákon lévőket.

Erkölcsünk és törvényeink alapja?

Most pedig vizsgáljuk meg kicsit a tartalmát is ezeknek a parancsolatoknak! Valóban egy univerzális, egyedülálló, forradalmi erkölcsi útmutatás volt ez, amely a mai napig alapot ad erkölcseinknek, sőt törvényeinknek?

Nos, a második garnitúrában én egyetlen egy olyan parancsolatot sem látok, amely a mai napig hasznos erkölcsi útmutatás lenne az emberek számára! Még keresztényeket sem ismerek, akik ezeket mind betartanák, vagy akár csak be kívánnák tartani.

Az első garnitúra egy fokkal jobban sikerült. Legalábbis a második fele. Az első tábla nagy része csak a szokásos „csak Jahvét imádd” szólamok – különféle variációkban. Véleményes, hogy ezek a parancsolatok mennyiben járulnak hozzá a jó erkölcshöz. Egy világi törvénykönyvben pedig kifejezetten diszkriminatív lenne a jelenlétük – a lelkiismereti- és vallásszabadság elvét sértenék.

Mindössze három olyan van közöttük, amelyek vitathatatlanul hasznos parancsolatok minden korban és bármely törvénykönyvben a mai napig megállnák a helyüket: „ne ölj”, „ne lopj”, „ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”.

A „tiszteld apádat és anyádat”, illetve a „ne kívánd felebarátod…” parancsolatai megszívlelendő erkölcsi jótanácsnak rendben vannak, de törvénynek nem annyira. Hogyan lehet törvényileg kötelezni valakit, hogy tiszteljen valakit, vagy hogy ne kívánjon valamit? Gondolatrendőrség fogja vizsgálni, hogy ki kit vagy mit kíván? A szülő tisztelete pedig nem minden esetben megérdemelt, ezt tudjuk jól. Lehet-e kötelezni egy gyereket, akit a szülei vertek, szexuálisan zaklattak arra, hogy tisztelje őket?

És ott a jó öreg „ne paráználkodjál”. A paráználkodás fogalma elég tág. A mai keresztény értelmezés szerint minden házasságon kívüli szexuális kapcsolat paráznaság. (Vannak, akik szerint bizonyos dolgok – pl. orális szex – még házasságon belül is azok, bár erre vonatkozóan nincs bibliai útmutatás. Sok felekezet a maszturbálást is bűnnek tartja, pedig erre sincs bibliai parancs.) Sőt! Jézus ezt tetézte azzal, hogy azt mondta, hogy már akkor paráználkodsz, ha csak szexuális vággyal nézel rá valaki másra! Tehát megint az orwelli gondolatbűnnél tartunk. Ez pedig egész egyszerűen nevetséges!

De nevetséges az is, hogy minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot bűnként kellene kezelni. Azért jó, hogy a modern törvénykönyvek nem a Bibliára támaszkodnak ebben! Amíg nem ártunk senkinek, nincs semmi baj a szexualitással! Sokkal több problémához vezethet az elnyomott szexualitás – lásd a katolikus papok kötelező cölibátusát és a katolikus pedofil botrányokat (persze nem állíthatom biztosan, hogy a kettő között összefüggés van, de nekem mégiscsak furcsa, hogy éppen egy olyan szervezetnél van ennyi pedofil botrány, ahol ráerőltetik a férfiakra a cölibátust).

Természetesen azokat a szexuális cselekményeket, amelyekben valaki kárt szenved, vagy szenvedhet büntetni kell minden körülmények között (pl. pedofília, nemi erőszak stb.), de felnőtt emberek közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatával a világon semmi probléma nincsen – akár házasok, akár nem. A Bibliának viszont a „ne paráználkodjál” parancsával, valamint annak Jézus szerinti értelmezésével, sikerült egyenlőség jelet vonnia a nemi erőszak és egy nem házastársi kapcsolatban élő pár szexuális élete, vagy éppen a szexuális fantáziálás közé. A Bibliának ez mind, egytől egyig egyszerűen csak paráznaság, s egyformán halálra méltó. Bár, ami azt illeti, a nemi erőszakkal kapcsolatos felfogása érdekes a Szentírásnak (úgy tűnik van, hogy az nem bűn…), de erről már írtam ebben és ebben a cikkben, így nem ismétlem meg.

A Biblia teljes mértékben hallgat a pedofíliáról. Nincs benne egyetlen törvény sem, amely mondjuk azt mondaná, hogy X életkor alatt nem lehet szexualizálni gyermekeket. Tulajdonképpen semmi nincs a Bibliában, ami megtiltaná valakinek, hogy elvegyen feleségül egy gyereklányt és szexuális életet éljen vele…

Szóval ha a Biblia nem mond semmit a pedofíliáról és elég elnéző a nemi erőszakkal szemben bizonyos körülmények között, viszont bűnnek tartja a szexuális fantáziálást, két felnőtt ember házasságon kívüli szexuális kapcsolatát (kivéve a nemi erőszakot, ezek szerint 😛 ), akkor valóban a Biblián alapulnak a mai törvényeink és erkölcseink? És melyik is a jobb?

Összefoglalva tehát van egy-két univerzális és örök érvényű parancsolat a Tízparancsolat között, de elég kevés. A nagy része ma már teljesen használhatatlan. Ezek helyett lehetett volna hasznosabb és frappánsabb törvényeket is alkotni, ha már állítólag a 10 legfontosabb törvényről és örök érvényű törvényekről beszélünk.

Ahhoz hogy ott legyen a „ne ölj”, „ne lopj”, „ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” parancsa, nem kellett sem Isten, sem egy ókori jogászzseni. Annyi erkölcsi érzéke akkor is volt az embereknek, hogy ez alap legyen (bár érdekes, hogy a második garnitúrából ezek már kimaradtak).

Ráadásul volt honnan koppintani is…

Mennyire eredeti a Tízparancsolat?

Mózes törvényei nemcsak nem univerzálisak és örök érvényűek, de még csak nem is eredetiek.

Hogy mikor keletkezett Mózes II. könyve az vitatott a történészek körében, de a könyvet legidősebbre taksálók szerint sem régebben, mint ie. 1000 körül, mások szerint jóval később, kb. az ie. 4-6. században.

Akárhogyan is, a Tízparancsolathoz hasonló erkölcsi törvényeket, szabályokat találtak korábbi időkből is. Ott van például az egyiptomi Ani-papirusz az ie. 13. századból.

Az egyiptomiak gyakran állítottak össze papirusz könyveket – az ún. Halottak Könyvét – az elhunytaknak (lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Halottak_Könyve). Ezekben megtalálható volt az ún. „42 vallomás”, amelyben a „halott” arról vallott, hogy milyen ember volt, kb. ilyen formában:

„Üdvöz légy Fenti, aki Khemenu-tól származol – nem loptam.
Üdvöz légy Am-khaibit, aki Qernettől származol – nem gyilkoltam férfit és nőt.”

Minden egyes istennek tesz egy vallomást.

Lásd például az Ani tekercsen talált 42 vallomást (amiből a fenti részlet is származik) itt: http://www.touregypt.net/negativeconfessions.htm

Ezek a vallomások személyről személyre változhatnak, de a „nem loptam”, „nem öltem”, „nem hazudtam”, „nem tettem hamis tanúbizonyságot és nem támogattam hamis vádakat”, „nem tévesztettem meg senkit” valamilyen formában a legtöbben megtalálható. Találunk arra vonatkozóan is vallomásokat, hogy „nem tápláltam haragot”, „nem ítéltem elhamarkodottan vagy túl keményen”, „nem kívántam felebarátom javait”, sőt olyanokat is, amelyek a természet védelmére vonatkoznak (s ebben a tekintetben például haladóbbak a Bibliához képest): „nem pocsékoltam a folyóvizet”, „nem szennyeztem a vizet vagy a földet”, „nem okoztam kárt embernek vagy állatnak”.

Látható tehát, hogy az emberiség erkölcsei nem a Sínai-hegyről erednek, sőt, már abban a korban és korábbiakban is voltak sokkal kifinomultabb törvények és erkölcsök, mint a mózesiek.

Végül pedig egy újabb – témába vágó alkotás – kedvenc ateista rajzfilmkészítőmtől, DarkMatter2525-től. Megint nagyon eltalálta! 😀

 
102 hozzászólás

Szerző: be 2011. június 14. kedd hüvelyk Biblia, Vallásfilozófia, Zsidó

 

Címkék: , , , , , , , ,

Billy Graham az ateistákról (én meg Graham véleményéről)

Billy Graham az USA egyik leghíresebb keresztény prédikátora, aki 1989-ben Magyarországon is járt és a Népstadionban tartott istentiszteletet. Politikai kapcsolatairól és washingtoni befolyásáról tervezek egy cikket, de most egy a kansascity.com-on megjelent írására reagálok. Egy olvasói levélre válaszolt:

Kedves Billy Graham: gondolja, hogy manapság több ateista van, mint régen? Nem emlékszem, hogy ennyit hallottam volna róluk 20 vagy 30 évvel ezelőtt, de most úgy tűnik állandóan hallunk róluk. – J.V.

Kedves J.V.: Igaza van; az ateizmus (az a hit, hogy nincs Isten) láthatóbbá vált az utóbbi években, nagyrészt néhány prominens ateista írásain keresztül. Véleményük szerint az ateizmus a jövő hulláma és idővel a vallás egyszerűen el fog sorvadni.

Igazuk van? Nem, nincs (noha nem kételkedem az őszinteségükben). Először is az ateizmusnak nincs kielégítő válasza az élet kérdéseire – az olyanokra, mint „Ki vagyok én? Honnan jöttem? Miért vagyok itt? Honnan tudom mi a helyes és mi a helytelen? Mi történik, amikor meghalok?” Az ateizmus azt mondja, hogy véletlenül vagyunk itt és az életnek nincs értelme vagy rendeltetése. Ennek következményeként az ateizmus vége a kétségbeesettség.

De a szívünk valami többért kiált – valamiért, ami jobb és tartósabb. Legbelül érezzük, hogy nem véletlenül vagyunk itt és nem csak erre a világra készültünk. Az ok, amiért így érzünk a Biblia szerint az, hogy Isten belénk helyezte ezt a meggyőződést. Az ember nem csupán egy másik állatfaj; azért teremtettek minket, hogy ismerjük Istent és érte éljünk. A Biblia azt mondta: „Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe [a Graham által idézett angol verzió szerint: „az örökkévalóságot helyezte az emberek szívébe” – a ford.]” (Prédikátor 3:11).

Sok ateista, úgy találom, egy ok miatt utasítja el Istent: a saját életét akarja irányítani. Ne térítsenek el az érveik, hanem kötelezd el magadat Jézus Krisztusnak, aki nemcsak azt demonstrálta, hogy Isten létezik, hanem azt is, hogy szeret bennünket és reményt ad nekünk a jövőre nézve.”

http://www.kansascity.com/2011/05/15/2877284/billy-graham-atheism-cant-answer.html

Akkor lássuk sorjában!

„Véleményük szerint az ateizmus a jövő hulláma és idővel a vallás egyszerűen el fog sorvadni.”

Nem tudom, hogy más ateisták hogyan vélekednek erről, de én nem vagyok ennyire optimista. Ne becsüljük le az ember haláltól és bizonytalanságtól való félelmét, amely arra ösztökéli, hogy képzeletbeli barátokat és halál utáni életet fantáziáljon magának! Úgy érzem az emberek ehhez még jó sokáig ragaszkodni fognak, hiszen nehéz elfogadniuk, hogy nem élünk örökké. Maga a vallás is roppant rugalmas és biztos vagyok benne, hogy mindig meg fogja találni a módját annak, hogy valamilyen irányzatot kínáljon az embereknek, akkor is ha a régi írásoktól egy idő után el kell szakadni, ill. egyre inkább a metafora irányába eltolni az interpretációikat. (Vagy rosszabb alternatívaként lehet válaszreakció az erőszakos fundamentalizmus és a tények makacs tagadása is sajnos.)

„Először is az ateizmusnak nincs kielégítő válasza az élet kérdéseire – az olyanokra, mint „Ki vagyok én? Honnan jöttem? Miért vagyok itt? Honnan tudom mi a helyes és mi a helytelen? Mi történik, amikor meghalok?”

Az a jó, hogy a kereszténység bezzeg minden kérdésre tudja a választ! Leellenőrizhető, ellentmondásoktól mentes, egyértelmű választ. Olyan választ, aminek nem pusztán a vak hit az alapja, hanem sziklaszilárd bizonyítékokon nyugszik, nem csupán bemondáson. Várjunk csak… 😉

Mellesleg én még keresztényként is sokszor üresnek éreztem ezeket a keresztény “válaszokat”. És egy-két forduló után eljut minden kérdés oda, hogy “ja, hát Isten dolgait nem tudhatjuk”, “Isten útjai kifürkészhetetlenek” vagy valami hasonló.

„Az ateizmus azt mondja, hogy véletlenül vagyunk itt és az életnek nincs értelme vagy rendeltetése. Ennek következményeként az ateizmus vége a kétségbeesettség.”

Az ateista életének valóban nincs értelme. Ezzel szemben a keresztényének:

😉

Az „élet értelme” csupán emberi koncepció. Nincs egy általános, mindenki számára érvényes válasz rá. Mindenki maga szabhatja meg milyen értelmet, célt ad annak az életnek, amit leél. Ez lehet valakinél a család, másnál a karrier, megint másnál a tanulás és a többi.És persze teheti az ember egy képzeletbeli isten szolgálatát is az élete értelmévé. 😉

Hogy az „ateizmus vége a kétségbeesettség” lenne? Nem tapasztaltam. Szerintem olyan perspektívából lehet ez csupán “kétségbeejtő”, mint a keresztényeké, akik szeretnének hinni a halál utáni folytatásban. NEKIK talán kétségbeejtő, amikor arról hallanak, hogy nincs élet a halál után. Nekem nem az. A halál után éppen olyan lesz, mint amilyen a születés előtt volt. Nekem ez nem jelent problémát.

„De a szívünk valami többért kiált – valamiért, ami jobb és tartósabb. Legbelül érezzük, hogy nem véletlenül vagyunk itt és nem csak erre a világra készültünk. Az ok, amiért így érzünk a Biblia szerint az, hogy Isten belénk helyezte ezt a meggyőződést. Az ember nem csupán egy másik állatfaj; azért teremtettek minket, hogy ismerjük Istent és érte éljünk. A Biblia azt mondta: „Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe [a Graham által idézett angol verzió szerint: „az örökkévalóságot helyezte az emberek szívébe” – a ford.]” (Prédikátor 3:11).”

Vallásos maszlag és szuggerálás. Amikor Graham azt írja, hogy a szívünk valami „jobbért és tartósabbért” kiált, meg hogy „érezzük”, hogy nem véletlenül vagyunk itt és nem csak erre a világra készültünk, akkor az emberi egoizmusról és arroganciáról beszél. Ez az ego az, amiért az emberek szeretnék hinni, hogy többek, jobbak, mint az állatok és különleges helyük van “a teremtésben”, különleges a rendeltetésük.

És egyébként íme tehát a keresztény válasz az élet értelmére: “azért teremtettek minket, hogy ismerjük Istent és érte éljünk”. Csodálatos! 😀

„Sok ateista, úgy találom, egy ok miatt utasítja el Istent: a saját életét akarja irányítani.”

Először is: mi a gond azzal, ha valaki a saját életét akarja irányítani, ahelyett, hogy átadná annak irányítását másoknak: egyházaknak, lelkészeknek, papoknak, meg több ezer éves írásoknak? Másodszor: nem ez a fő ok amiért elutasítjuk Istent, hanem egyszerűen az, hogy nem hisszük, hogy létezik. Érdekes, hogy ezt mennyire nehéz felfogni sok kereszténynek.

„Ne térítsenek el az érveik, hanem kötelezd el magadat Jézus Krisztusnak, aki nemcsak azt demonstrálta, hogy Isten létezik, hanem azt is, hogy szeret bennünket és reményt ad nekünk a jövőre nézve.”

Jézus Krisztusnak előbb a saját létezését kellene demonstrálnia, mielőtt azt állítjuk demonstrálta Isten létezését!

 
26 hozzászólás

Szerző: be 2011. június 2. csütörtök hüvelyk Ateizmus/Agnoszticizmus, Vallásfilozófia

 

Címkék: , , , ,