A történet azzal kezdődik, hogy egy Rob Bell nevű pásztor nemrég könyvet jelentetett meg „Love Wins: A Book About Heaven, Hell, and the Fate of Every Person Who Ever Lived” („A szeretet győz: könyv a Mennyről, a Pokolról és minden ember sorsáról, aki valaha élt”) címmel. Bell ebben szembeszáll a fővonalas kereszténység nézeteivel a Pokollal kapcsolatban. Azt mondja, hogy szerinte nincs Pokol, sőt az egész kereszténységre nézve káros annak doktrínája.
Egy helyen ezt írja a könyvben: „Sokaknak egyértelműen azt kommunikálták, hogy ez a hit (a Pokolban, mint a tudatos, örök kínszenvedés helyében) egy központi igazsága a keresztény hitnek és az elvetése gyakorlatilag Jézus elvetését jelenti. Ez félrevezető és toxikus és végeredményben aláaknázza Jézus szeretetről, békéről, megbocsátásról és örömről szóló üzenetének a terjesztését, amelyet a világnak oly kétségbeesetten hallania kell.”
Mondanom sem kell, hogy sok keresztény eretneknek tartja Bellt ezért a nézetéért. John Piper evangéliumi keresztény pásztor a könyv megjelenése után azt írta Twitterén: „Viszlát, Rob Bell”. A déli baptista R. Albert Mohler Jr. pásztor pedig azt mondta, hogy Bell könyve „katasztrofális teológiailag. Mindnyájunkat aggasztania kell annak, ha egy teológiailag fontos kérdéssel felforgató módon játszanak.”Észak-Karolinában egy fiatal pásztort kirúgott az egyháza, amikor támogatóan beszélt a könyvről.
Mohler azt is összefoglalta, hogy miért problémás a kereszténység számára az, ha nincs Pokol és végül is mindenki üdvözül majd: „Ha behozod az univerzalizmust és eltörlöd a különbséget az egyház és a világ között, akkor nincs szükséged az egyházra és nincs szükséged Krisztusra és nincs szükséged a keresztre. Ez a nem ítélkező fővonalas liberalizmus tragédiája és ez Rob Bell tragédiája is ebben a könyvben.” – mondja.
Bell azt mondja, hogy ő csak felveti azt a lehetőséget, hogy a teológiai merevség – és így a kirekesztő hit – veszélyes dolog. Azt mondja hisz Jézus megváltásában, csak szerinte nem egyértelmű, hogy a keresztény hagyományban megígért üdvösség csak azokra vonatkozik-e, akik kiállják az egyház próbáit. Szerinte Jézus az egész emberiség bűneiért meghalt és az örökös kínszenvedés nem tűnik összeegyeztethetőnek a szeretet Istenével.
Bell elismeri, hogy csak találgat, de úgy véli mindenki más is: „Amikor meghalunk, akkor nem készül videofelvétel. Úgyhogy legyünk őszinték: csak spekulálunk, mert azt tesszük.” Hozzáteszi, bár nézetei nem szokványosak, de közel sem példanélküliek: „Az első egyház óta a keresztény tradíció központjában sokan voltak, akik azt vallották, hogy a történelem nem tragikus, a Pokol nem örökké tartó és a szeretet végül nyer és mindenki kibékül Istennel.”
Mint mondtam, a keresztények nagy része eretneknek tartja Bellt és a déli baptisták azt is szükségesnek érezték vezetőik június 14-i kétnapos konferenciáján, hogy megerősítsék a Pokolban való hitüket. David Platt pásztor azt mondta: „Valóságos a Pokol? Örökké tartó a Pokol? Isten valóban azt mondta, hogy a bűnösök örökkön örökké kárhozatra vannak ítélve? Ó, Rob Bell olvasói és más hozzá hasonlók, nagyon figyeljetek és legyetek nagyon óvatosak, amikor valaki azt mondja: ’Valóban ezt mondta Isten?’”
Bryant Wright a Déli Baptista Konvenció elnöke pedig így imádkozott: „Atyám, mivel a Pokol valósága annyira valóságos, a tőled való végleges elválasztás annyira valóságos, és az itt a Földön töltött óráink annyira korlátozottak, imádkozunk, hogy új meggyőződést adj nekünk Jézus Krisztus evangéliumának a hirdetésére.”
Mit mond a Biblia a Pokolról?
Ezek után nézzük meg, hogy maga a Biblia mit mond a Pokolról. Nagyon meglepő, ha azt mondom elöljáróban: ebben sem egyértelmű?
Seol és Gyehenna az Ószövetségben
Az Ószövetség említ egy Seol nevű helyet, amelyet Károli Gáspár és más nyugati fordítók sokszor pokolnak fordítanak. Például a IV. Mózes 16:30-31-ben:
„Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok.”
A Seol a Bibliában legkorábban említett koncepciója a túlvilágnak, de ez nem pokol. A Seol szó jelentésére nehéz a hébertől eltérő nyelven kifejezést találni és elég vitatott is. Egyesek szerint valami olyasmit jelent, hogy „valakinek/valaminek a kérdése, kérdezése”. Sok fordító azonban hol pokolnak, hol sírnak fordítja, van amikor pedig meghagyja az eredeti Seol kifejezést. Például Károli is. Az előbb már mutattam egy részt, ahol pokolnak fordította, az I. Mózes 37:35-ben azonban ugyanazt a szót már sírnak fordítja, amikor Jákób azt mondja: „Sírva megyek fiamhoz a sírba”.Nagy a kavarodás a szó körül a különféle fordításokban. Az Ézsaiás 5:14 például Károlinál így hangzik:
„Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői.”
Míg az angol King James verzióban pokol szerepel sír helyett:
„Therefore hell hath enlarged herself, and opened her mouth without measure: and their glory, and their multitude, and their pomp, and he that rejoiceth, shall descend into it.”
A Seol szót Károli főleg a Zsoltárok könyvében hagyta meg eredetiben (máshol is, de talán itt a legtöbbször). Lássuk innen:
„Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít téged?” (Zsolt. 6:6)
„Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, a mely elfeledkezik Istenről.” (Zsolt. 9:18)
„Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Zsolt. 16:10)
„A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.” (Zsolt. 18:16)
„Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül.” (Zsolt. 30:4)
„Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba.” (Zsolt. 31:18)
„Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.” (Zsolt. 49:15-16)
„A halál vegye őket körül, elevenen szálljanak a Seolba; mert gonoszság van lakásukban, kebelökben.” (Zsolt. 55:16)
„Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.” (Zsolt. 88:4)
„Kicsoda oly erős, hogy éljen és ne lásson halált s megszabadítsa magát a Seolnak kezéből? Szela.” (Zsolt. 89:49)
„Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.” (Zsolt. 139:8)
„Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.” (Zsolt. 141:7)
De mi is volt ez a Seol? Pokol valóban vagy csupán csak a sír, a halál, a megsemmisülés helye? Úgy tűnik, hogy nem pokol, hiszen oda kerülnek haláluk után mind az igazak, mind a hamisak. Lásd amikor Jákób azt mondta, hogy sírva megy a fiához a Seolba. A Jób 3:11-19 így ír arról mi történik halálunk után:
„Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem? Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék – Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek. Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat. Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek? Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt. A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát. Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.”
Ez úgy tűnik nagyon távol áll a Pokol keresztény koncepciójától és Jób itt a Mennyről sem beszélhet, hiszen akkor hogy kerülnek oda a gonoszok? A Jób 17:12-15-ben Károli sírnak fordítja a Seolt:
„Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.”
Stephen L. Harris és James D. Tabor valláskutatók így foglalják össze az ószövetségi Seolt:
„Az ősi hébereknek nem volt elképzelésük egy halhatatlan lélekről, amely teljes életet él a halálon túl, sem pedig bármiféle feltámadásról vagy a halálból való visszatérésről. Az emberek – akárcsak a mezei vadak – ’porból és földből’ készültek és haláluk után visszatérnek ebbe a porba (I. Mózes 2:7, 3:19). A héber ’nefes’ szót hagyományosan ’élő lélekként’ fordítják, de sokkal helyesebb úgy érteni, hogy ’élő teremtmény’ – ugyanaz a szó, amelyet minden lélegző teremtményre használnak és semmiféle halhatatlanságra nem utal… Minden halott lemegy a Seolba és ott alszanak együtt – akár jók voltak, akár gonoszak, gazdagok vagy szegények, rabszolgák vagy szabadok (Jób 3:11-19). Úgy jellemzik, mint a ’sötétség és mélység’ birodalmát, ’a Vermet’ és ’felejtés földjét’, amely el van vágva mind Istentől, mind a fenti emberi élettől. Ugyan néhány szöveg szerint YHWH hatalma le tud érni a Seolba (Zsolt. 139:8), a domináns elképzelés mégis az, hogy a halottak örökre el vannak hagyva. A Seol negatív az élet világával szemben, de nincs elképzelés semmiféle ítéletről, jutalmazásról vagy büntetésről. Ha valaki a fenti életében extrém szenvedést él át, mint Jób, akkor akár kívánatos megkönnyebbülést is jelenthet a fájdalomtól – lásd Jób harmadik fejezetét. De alapvetően ez egyfajta ’megsemmisülés’, egy olyan létezés, amely alig létezés, amelyben a korábbi én ’árnyéka’ él csak tovább.”
Harris „Understanding the Bible” című könyvében azt írja:
“Az örök büntetés koncepciója nem jelenik meg a héber Bibliában, amely a Seol kifejezést egy sivár föld alatti régióra használja, ahol a halottak – jók és rosszak egyaránt – csak mint cselekvésképtelen árnyak léteznek. Amikor a hellenizált zsidó írástudók lefordították a Bibliát görögre, akkor a Seol szó fordítására a Hadész szót használták, s ezzel egy teljesen új mitológiai asszociációt hoztak be a halál utáni létezéssel kapcsolatos elképzelésekbe. Az ősi görög mitológiában a Hadész – amelyet arról a sötét istenségről neveztek el, aki uralta – eredetileg hasonlított a héber Seolra, egy sötét, föld alatti területre, ahová a halottak válogatás nélkül kerülnek, függetlenül egyéni érdemeiktől.”
Tehát a Seol nem pokol. Mi a helyzet a Gyehennával?
Íme Gyehenna
A szó eredeti jelentése „Hinnom fiának völgye” (Gei Hinnom) és egy létező földrajzi helyet jelölt, amely az ókori Jeruzsálem mellett egy szeméttelep volt, korábban pedig pogány vallások áldozati helyéül szolgált. Sírokat is feltártak itt, tehát egy időben temető volt. A 2. Krónika ezt írja:
„Annakfelette tömjéneze a Hinnom fiának völgyében; fiait is megégeté tűzben, pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elől kiűzött volt.” (28:3)
„És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.” (33:6)
Jeremiás:
„És felépítették a Tófet magaslatait, a mely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, a mit nem parancsoltam, és a mi gondolatomban sem volt.” (7:31)
„Menj el a Ben-Hinnom völgyébe, a mely a fazekasok kapujának bejáratánál van, és kiáltsd ott azokat a szavakat, a melyeket én szólok néked; És ezt mondjad: Halljátok meg az Úr szavát Júda királyai és Jeruzsálem lakosai: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé, én veszedelmet hozok e helyre, úgy hogy a ki csak hallja, megcsendül bele a füle. Azért, mert elhagytak engem, és idegenné tették e helyet, és idegen isteneknek áldoztak benne, a kiket sem ők nem ismertek, sem atyáik, sem Júda királyai, és eltöltötték e helyet ártatlan vérrel; És magaslatokat építének a Baálnak, hogy megégessék fiaikat a tűzben, égőáldozatul a Baálnak, a mit én nem parancsoltam, sem nem rendeltem, és a mire nem is gondoltam.” (19:2-6)
A zsidó rabbinikus hagyományokban a „szellemi” Gyehenna egy a katolikus Purgatóriumhoz hasonló helyként szerepel, ahol addig tartózkodnak a bűnösök, amíg le nem vezeklik bűneiket, de – öt ember kivételével – nem örökké. A legelfogadottabb zsidó hagyomány szerint maximum egy évet töltenek a bűnösök a Gyehennán, ezután az Olam Ha-Ba, az eljövendő világ tagja lesz minden lélek, kivéve a nagyon bűnösök, akik megsemmisülnek. A zsidó tanítás szerint a Gyehenna nem teljesen fizikai hely, inkább a szégyenérzet egy nagyon intenzív megnyilvánulásához lehet hasonlítani. Ez a szégyenérzet okozza magát a szenvedést, amellyel levezeklik a bűnöket. Az egyetlen ószövetségi ige, amely valamennyire már emlékeztet az újszövetségi túlvilág koncepcióra, a Dániel 12:1-3 (Dániel könyvének keletkezését a modern bibliakutatás az ie. 2. századra teszi):
„És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.”
Ezzel együtt az eredeti héber elképzelések a túlvilágról meglehetősen különböztek a kereszténység ma bevett Menny és Pokol doktrínájától.
A Pokol a kereszténységben
A fővonalas keresztény tanítás szerint a Pokol az a hely, ahová a bűnösök jutnak és ahol az örökkévalóságot töltik a feltámadás és az utolsó ítélet után. Arról az egyes felekezetek között nincs megegyezés (milyen meglepő), hogy pontosan mi alapján jut valaki Pokolra, illetve a Mennybe. A legáltalánosabban elfogadott tanítás az, hogy a Mennybe jutáshoz feltétlenül szükséges a megtérés, Jézus Krisztus elfogadása megváltóként. Tehát lehetsz akármilyen jó ember, adakozó, segítő stb., ha nem térsz meg és nem fogadod el Jézust megváltónak, nem juthatsz a Mennybe, alternatívaként pedig a Pokol marad. „Természetesen” vannak felekezetek, amelyek ezzel nem értenek egyet és azt mondják egy igazán jó ember üdvözülhet akkor is, ha nem fogadta el Jézust.
Abban is vita van az egyes felekezetek között, hogy mi történik azokkal, akik sosem hallották az evangéliumot, akik gyermekkorban halnak meg vagy akik értelmi fogyatékosok. Vannak akik szerint ezek az emberek Pokolra jutnak az eredendő bűn miatt (pl. Szent Ágoston szerint), mások szerint Isten kegyelmet fog nekik adni.
Mint sok minden másban, az üdvösség-kárhozat, Menny-Pokol kérdéseiben és részleteiben is szinte annyiféle vélemény van ahány felekezet. Nem akarok most ezekbe a részletekbe belemenni, csak említek két olyan álláspontot, amely eltér a fővonalastól:
A Jehova Tanúi szerint a lélek megszűnik létezni, amikor egy ember meghal és a Seol vagy Hadész ennek a nemlétezésnek az állapotát jelenti. Az ő teológiájukban a Gyehenna abban különbözik a Seoltól vagy a Hadésztól, hogy itt már nincs remény a feltámadásra. Az elhívottak végül feltámadnak és Jézussal töltik az örökkévalóságot, a bűnösök pedig egyszerűen megmaradnak a nemlétezés állapotában. A Jehova Tanúinál nincs Pokol.
Az univerzalisták szerint (bár Rob Bell tagadja, hogy az lenne, mégis fent ismertetett nézete ehhez hasonlít) végül minden ember (sőt még a démonok is) kibékül Istennel és bebocsátást nyer a Mennybe.
Na jó, de mi van az Újszövetségben?
Az Újszövetségben a Gyehenna szó összesen tizenkétszer fordul elő. A Jakab 3:6 kivételével („A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától.”) minden egyes említés a szinoptikus evangéliumokban történik (Máté, Márk, Lukács). Lássuk őket!
„Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Máté 5:22)
„Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Máté 5:29-30)
„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28)
„És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.” (Máté 18:9)
„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.” (Máté 23:15)
„Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?” (Máté 23:33)
„És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.
A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.” (Márk 9:43-49)
„De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, a ki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek.” (Lukács 12:5)
Ebből nem derül ki egyértelműen, hogy változott-e az újszövetségi elképzelés a Gyehennáról az ószövetségi „purgatóriumhoz” képest. Viszont a Márk 9:43-49 „megolthatatlan tűznek” nevezi, „a hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik” és ahol “mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg” . Ebben felsejlik valami abból a tényből, hogy Gyehenna eredetileg pogány áldozati hely volt, valamint már abból a keresztény tanításból is, hogy ennek “szellemi megfelelője” egy örökkévaló hely lehet a bűnösöknek és nem csupán egy évet töltenek ott, amint a zsidó hagyományban. De nem egyértelmű. Mert lehet a Gyehenna örök és „megolthatatlan”, de attól még az egyes embereknek nem feltétlenül kell ott töltenie az örökkévalóságot.
A Hadész szó tíz alkalommal szerepel az Újszövetségben, amit Károli pokolnak vagy sírnak fordít:
„Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna.” (Máté 11:23)
„De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Máté 16:18)
„És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.” (Lukács 10:15)
„Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (ApCsel 2:27)
„Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.” (ApCsel 2:31)
“Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1. Kor. 15:55)
„És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel. 1:18)
„És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” (Jel. 6:8)
„És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.” (Jel. 20:13-14)
A Hadész (amely az Ószövetségben még Seol volt) természetéről sem sokat tudunk meg ezekből az igékből. A Jelenések könyve szerint viszont a Hadész és a halál végül a „tűznek tavába” fog vettetni. A tűznek tavát a „második halálnak” nevezi. Ez a „tűznek tava” újdonság az Ószövetséghez képest és még majd visszatérünk rá.
Az Újszövetségben egy alkalommal egy harmadik kifejezés is előfordul valami pokol-szerűségre: Tatarus. Ez a II. Péter 2:4-ben található és Károli „mélységként” adja vissza: „Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre”.
Ez a szó csak itt egyszer, ebben az egy összefüggésben – az angyalokkal kapcsolatban – hangzik el a Bibliában.
Az Újszövetség más helyei inkább kulcsot jelenthetnek annak megértéséhez honnan származik a mai keresztény elképzelés a Pokolról, amely nem csupán egy árnyékvilág, mint az ószövetségi Seol és nem is egyfajta purgatórium, mint a Gyehenna, hanem a rettenetes, tüzes-kénköves, örökös szenvedés helye minden bűnösnek és hitetlennek. Az Ószövetség sok tekintetben kegyetlenebbnek tűnik az Újszövetségnél (pl. a törvények tekintetében), azonban ebben a kérdésben utóbbi könyörtelensége és szadizmusa messze felülmúlja előbbiét! Úgy gondolom, hogy ennek az lehet az oka, hogy a kereszténység kezdettől fogva térítő vallás volt, míg a zsidó nem az. Így aztán ijesztgetni kellett az embereket. És persze hatottak más vallások is.
Például a fent már említett “tűznek tava” feltehetőleg az egyiptomi mitológiából származik.
“… a tűz is fontos eleme volt az egyiptomi alvilág koncepciójának, gyakran döbbenetesen hasonló módon a középkori kereszténység pokol koncepciójához. A Koporsó-szövegek és más munkák szerint az alvilágban tüzes folyók és tavak találhatók, valamint tűz démonok (akiket a fejükön lévő tűz-jelekről lehet felismerni), akik fenyegetik a bűnösöket.”
(Richard H. Wilkinson. Reading Egyptian Art, A Hieroglyphic Guide to Ancient Painting and Sculpture.1992. Thames & Hudson. London)
Max Müller pedig „Minden faj mitológiája” c. 1918-as könyvében arra mutat rá, hogy az egyiptomi alvilágban az elkárhozottak kínzásnak vannak kitéve. Késekkel vagdalják őket és lángnyelvek égetik őket, amelyek egy nagy alvilági kígyó vagy sárkány szájából jönnek ki.
E.A. Wallis Budge pedig azt írja:
“Minden rendelkezésre álló bizonyíték azt mutatja, hogy míg a leviatan héber koncepciója babiloni eredetű volt, addig a tüzes poklot Egyiptomtól kölcsönözték. Ugyanígy a Jelenések könyvének hétfejű sárkánya és fenevadja, akárcsak a Pistis Sophia-ban említett hétfejű baziliszkusz kígyó, a piramis szövegekben említett hétfejű kígyótól ered.”
(E.A. Wallis Budge. The Gods of the Egyptians. New York. Dover Pub. Inc. [1904] 1969).
Alan E. Bernstein mindazonáltal rámutat, hogy az egyiptomi alvilágban a bűnösök szenvedése nem örökké tartó mint a Bibliában.
Lássunk pár igét a kárhozottak újszövetségi sorsáról!
„És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”
(Máté 25:32-46)
“Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,
Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.
A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;
Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?
Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.”
(Zsid. 10:26-31)
„Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén.”
(Júdás 1:7)
„És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.”
(Jel. 14:9-11)
„És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.
És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.” (Jel. 20:4-15)
Megoszlanak arról a vélemények, hogy az utolsó ítélet előtt hol vannak a halottak. Kálvin János például abban hitt, hogy halálunk után tudatos állapotban vagyunk az ítéletig, míg Luther Márton szerint a holtak alszanak. A fenti igerész (“A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.”), illetve az ószövetségi Seol koncepciója (amennyiben a Seolt az Újszövetségben valamiféle “előszobaként” értelmezzük, ahol a holtak várakoznak az utolsó ítéletre) Luthert látszik alátámasztani, viszont a Biblia más részei Kálvint. Például ez:
„És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.
Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.” (Lukács 16:20-29)
Eszerint az igeszakasz szerint a bűnösök rögtön a haláluk után, már az utolsó ítélet előtt Pokolra kerülnek, ahol lángokban gyötörtetnek…
Néhány héttel ezelőtt volt itt egy vitám egy kereszténnyel arról, hogy a Biblia szerint minden hitetlen mindenképpen elkárhozik-e, függetlenül a cselekedeteitől. Ő azt mondta nem, de én továbbra sem vagyok meggyőzve. A Jelenések 21:7-8 azt írja:
„A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.
„A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.”
A hitetlenséget a Biblia önmagában is bűnnek tartja (egy sorban pl. a gyilkosokkal), amely méltóvá tesz egy embert az örök szenvedésre…
Azért nekem ettől nem lesznek álmatlan éjszakáim. Éppen úgy nem tartok a bibliai pokoltól, ahogy nem félek az egyiptomitól vagy éppen a leviatántól. 😉 A dolog pusztán arra mutat rá, hogy mennyire kegyetlen és barbár is ez az újszövetségi Pokol-koncepció – és ebből következően a bibliai Isten. Ezzel együtt nekem az a véleményem, hogy az Újszövetség valóban erről ír és örökkévaló helynek tekinti a tűznek tavát, s ezt Rob Bell minden jószándéka sem tudja semmissé tenni. Persze az is igaz, hogy Biblia belső ellentmondásai mindig adnak kibúvót mindenkinek, aki valami másban szeretne hinni. Ezért nincs ebben a kérdésben sem egységes álláspont a keresztények között.
És végül még egy dolgot ne feledjünk, amikor a kereszténység Poklára gondolunk! Jézus a Máté 7:13-14-ben azt mondta:
“Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”
Ez tehát azt jelenti, hogy az emberiségnek csupán egy nagyon kis hányada fog üdvözülni még Jézus szerint is. A nagy többség Pokolra jut, tehát – ha a fővonalas keresztény tanítást vesszük – örökös, rettenetes kínszenvedésre van ítélve! Nem véletlen, hogy Bellt – és vele együtt sok más keresztényt is – annyira zavar ez a tanítás, hogy valami lájtosabb alternatívát szeretnének kínálni. Gondolj csak bele, hogy mit jelent az a szó, hogy ÖRÖKKÉ! Talán még a világtörténelem legnagyobb gazemberei sem érdemlik meg az örökké tartó szenvedést, nemhogy mindazok, akik olyan mindennapi “bűnökben” találtatnak vétkesnek, mint a paráznaság (és ne feledjük, hogy Jézus szerint egy szexuális gondolat is az!), a harag (mert ne feledjük, hogy Jézus szerint az felér a gyilkossággal!), a hazugság, vagy éppen a hitetlenség. Te kínoznád a saját gyermekedet ilyenekért, és pláne ÖRÖKKÉ? Ez lenne a szeretet Istene? Aki ráadásul mindenható és mindentudó, tehát már akkor látnia kellett hová vezet mindez, amikor megteremtette az embert!
Ha én lennék Isten nem lennék túl büszke erre a “műre”! Mert ugyan a Biblia szerint a Sátán végül szintén a tűznek tavába vettetik, de magával viszi oda az emberiség túlnyomó többségét. Akkor el lehet gondolkodni azon, hogy voltaképpen ki is nyer ebben a történetben…
De a fő, hogy Istennek meglegyen a csapatnyi odaadó híve, akik majd egy örökkévalóságon keresztül hozsannáznak neki. Mellesleg számomra ez a Mennyország kép sem túl vonzó (hosszú távon azt hiszem ez is közelítene a Pokolhoz), de a Menny története az már egy másik történet.
Források:
http://www.time.com/time/nation/article/0,8599,2065080-1,00.html
http://www.huffingtonpost.com/2011/06/16/baptist-belief-in-hell_n_877815.html
http://www.bibleorigins.net/hellsorigins.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Sheol
http://en.wikipedia.org/wiki/Gehenna
http://en.wikipedia.org/wiki/Hell
http://en.wikipedia.org/wiki/Hell_in_Christian_beliefs
Ateista Napló 