Bart Ehrman: “Írnokok, akik megváltoztatták az Írást és olvasók, akik erről nem tudnak”

Bart Ehrman bibliakutató és Újszövetség szakértő egy előadása. Összesen 10 részes, én csak az első részt linkelem be, a többi onnan megtalálható:

Sajnos csak angolul van fent, a lényeget megpróbálom összefoglalni.

Ehrman evangéliumi keresztényként kezdte, de ő is úgy járt, mint sokan mások, hogy minél jobban megismerte a Bibliát, illetve történelmi hátterét, annál jobban apadt a hite. Először csak liberális kereszténnyé, majd agnosztikussá vált (http://en.wikipedia.org/wiki/Bart_D._Ehrman).

A Moody Biblia Intézetben, a Wheaton Főiskolán és a Princeton Egyetem teológiai szemináriumán szerzett diplomát. Jelenleg a Chapel Hillben található Észak-Karolinai Egyetem vallási tanulmányok professzora.

Ezen előadásában arról beszél, hogy a Biblia – pontosabban az Újszövetség – hogyan nyerte el mai formáját, milyen változásokon ment keresztül az 1. századhoz képest.

Elmondja, hogy egyik újszövetségi könyvből sem áll rendelkezésünkre az eredeti! Amink van azok másolatok – másolatok, amelyek sokszor és sok helyen különböznek egymástól. A legtöbb esetben csupán kicsi dolgokban, de néhány esetben egészen nagy és lényegbe vágó dolgokban! Ha a Biblia Isten szava, akkor Isten miért nem gondoskodott arról, hogy ezek a szavak eredeti formájukban jussanak el az utókorhoz? – teszi fel a kérdést. Nehéz eldönteni, interpretálni, hogy mit is akar Isten mondani nekünk, ha még az eredeti szavai sem állnak pontosan a rendelkezésünkre. (Sokszor ugyebár mi is egy adott szó jelentésének nüanszain vitatkozunk és sokszor egy-egy ilyen nüanszon múlnak az egyes irányzatok, felekezetek teológiai különbségei, amikor még azt sem lehet tudni, hogy az a szó eredetiben egyáltalán benne volt-e abban a könyvben és ha igen, hogy…)

Az Újtestamentum könyveit mind görög nyelven írták, görögül beszélő, író keresztények. Az ókorban természetesen még nem álltak az emberek rendelkezésére nyomdák és fénymásoló berendezések, így egy adott könyv terjesztésének egyetlen módja a kézi másolás volt. Az ókori népesség körülbelül 90 százaléka analfabéta volt, s a kevés írástudó között is voltak magabiztosabbak és kevésbé magabiztosak. Akárhogyan is, amikor kézzel másolunk le valamit, akkor ott van a hibázás lehetősége. Aztán a hibás verziót lemásolja valaki, hozzácsapja a saját hibáit, amit aztán megint lemásol valaki stb. Olyan is előfordult, hogy valaki észrevett egy hibát és azt kijavította – de egyáltalán nem biztos, hogy jól.

Ez az egész folyamat ahhoz vezet, hogy számtalan különféle verzió létezik egy adott újszövetségi könyvből. Az eredeti viszont egyik újszövetségi könyvből sem áll rendelkezésünkre. Márk evangéliumából például az első rendelkezésünkre álló példány a 200-as évekre datálható – csaknem 150 évvel az utánra, hogy az eredetit megírták (Márk időrendben az első evangélium a négy közül, amit megírtak.)

Jelenleg az Újszövetség több, mint 5700 kópiája áll rendelkezésünkre csak görög nyelven, amelyen eredetileg írták. Nem 5700 teljes Újszövetséget kell elképzelni – néhány kópia csak apró töredék, mások hosszabb részletek és vannak teljesek. És aztán persze jöttek a különféle fordítások is.

A kópiák összehasonlításából az derült ki, hogy alig van két teljesen egyforma kópia, mindegyikben vannak hibák, különbségek…

A jelenleg rendelkezésünkre álló legeslegelső Újszövetség-maradvány egy bankkártya méretű papiruszdarab, aminek mindkét oldalán van írás. Az egyik oldalán János evangéliumának 18. részéből áll az a részlet, amikor Pilátus megkérdi: „Micsoda az igazság?” (János 18:38). Ezt a kis töredéket általában a második század első felére datálják (100-150). Ez azt jelenti, hogy kb. 30-40 évvel azután írták, hogy János evangéliumának első, eredeti példányát megírták. János evangéliumának rendelkezésünkre álló első teljes példánya a 200-as évekre datálható. A legtöbb újszövetségi könyv első kópiái azonban nem ennyire régiek – a harmadik századból származnak. Bőséges választék kópiákból azonban csak a 7-9. századtól kezd rendelkezésünkre állni, amikor a kolostorokban a szerzetesek elkezdték másolgatni a könyveket.

A középkorban nem tekintették problémának azt a tényt, hogy az egyes kópiák eltérnek egymástól. Az első, aki rámutatott, hogy ez bizony probléma egy oxfordi bibliakutató, bizonyos John Mill volt az 1700-as években, alig több, mint 300 évvel ezelőtt. Akkorra már létezett a nyomtatás és el kellett dönteni, hogy melyik verzió lesz az, amit kinyomtatnak. Mill évtizedeket töltött száz különféle verzió összehasonlításával – ő harmincezer helyet számlált össze, ahol az egyes kéziratok különböztek egymástól, még úgy is, hogy nem minden különbséget jelölt meg, csak azokat, amiket jelentősnek gondolt. Ma már 5700 kópiát ismerünk. Ezek között annyi a különbség, hogy még a mai számítógépes technológiával sem sikerült őket összeszámolni…

Hozzá kell tenni, hogy a különbségek túlnyomó többsége jelentéktelen, azonban vannak kifejezetten jelentősek is.

És a véletlen hibákon túl annak szándékos módosítások is. Például a (magyar Károli Gáspár Bibliában) Márk 1:2 így hangzik: „A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti a te útadat előtted”.

A legkorábbi kéziratokban azonban „a prófétáknál” helyett Ézsaiás próféta van. Ennek okán egyéként a különféle angol verziókban hol „próféták” (pl. King James) vannak, hol „Ézsaiás próféta” (pl. New International Version) szerepel ebben a szakaszban. A dolognak az az oka, hogy valamelyik másoló valamikor észrevette, hogy a Márkban idézett rész nem Ézsaiás prófétánál található, így kijavította. Csakhogy a legkorábbi rendelkezésre álló kópiákban a téves Ézsaiás próféta szerepel, így valószínű, hogy az eredeti Márk evangéliumban is az szerepelt! Ez csupán egy példa arra, amikor másolók önkényesen is belenyúltak a szövegbe és aztán ez az önkényes javítás részévé vált a ma ismert „Szentírásnak”.

Egy másik példa, amit Ehrman hoz Lukács evangéliumának 2:48 része, ami Károlinál így hangzik: „És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.”

Itt Mária beszél a 12 éves Jézushoz. Néhány kópiában azonban megváltoztatták az „atyád” szót, hiszen Jézus szűztől született és Isten volt az atyja, nem József. Így vagy úgy módosították a másolók ezt a szakaszt néhány verzióban, hogy „József és én”, vagy „mi”.

Egy harmadik példa Máté evangéliuma 24:36, amely Károlinál így hangzik: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.”

Itt azonban a korábbi kéziratokban szerepelt az is, hogy „a Fiú sem” – azaz Jézus sem tudja visszajövetelének óráját, csak az Atya. Úgy tűnik azonban, hogy voltak, akik nem voltak kibékülve azzal, hogy Jézus valamit ne tudjon, így egyszerűen törölték „a Fiú sem” kitételt. Károli nyilván egy ilyen verzió alapján dolgozott, hiszen az ő Bibliájában sincs ott „a Fiú sem”.

Ezek talán apró eltéréseknek tűnnek (bár alkalmasint bizonyos teológiai vitákban akár bírhatnak jelentősséggel is), de vannak egészen nagy és jelentős módosítások is az eredeti szövegekhez képest.

A Biblia talán legismertebb – és legszimpatikusabb – sztorija a házasságtörő nő története, akinek Jézus megkegyelmez azt mondván „A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ”. Ezt a történetet gyakran idézik, amikor Jézus kegyelmességét, bölcsességét – és az Újszövetség Ószövetségtől való különbözőségét szeretnék hangsúlyozni.

Csakhogy ezt a történetet az eredeti Írások nem tartalmazták! Valóban bölcs ember találhatta ki ezt az „az vesse rád az első követ…” szöveget, de ez a bölcs ember nem Jézus volt!

A történetet csak János evangéliuma tartalmazza (8:3-11). János evangéliumának számos korai verziója áll rendelkezésünkre, a fenti történet azonban egyikben sincs benne. Az csupán a későbbi évszázadokban bukkan fel – először a 10. században említik! Az eredeti görög szöveg stílusa is eltér az evangélium többi részének stílusától. Úgyhogy teljesen egyértelmű, hogy későbbi betoldásról van szó.

Egy másik példa meglehetősen nagy változásra Márk evangéliuma. Az eredeti verzió befejeződik Márk 16:8-nál! Tehát az asszonyok elmentek Jézus sírjához, a kő el volt görgetve a sír bejáratától, látnak egy ifjút ott ülni fehér ruhában, aki azt mondja nekik: „A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek.” Erre az asszonyok „kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.”

És kész. Ennyi! Itt befejeződik Márk evangéliuma. Nem tudjuk meg, hogy a tanítványok tényleg találkoztak-e Jézussal! Ezért aztán a későbbi másolók hozzátettek még 12 verset az evangéliumhoz! Ezt is onnan tudjuk, hogy a legkorábbi verziókban nem szerepel ez a rész, a szöveg stílusa eltér stb.

Egy kevésbé egyértelmű – a bibliakutatók között is vitatott – változás a Márk 1:40-41, amely így hangzik: „És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.”

Néhány változatban nem az szerepel, hogy könyörületességre indult Jézus, hanem az, hogy haragra gerjedt. Vita van a kutatók között abban, hogy melyik az eredeti. Természetesen inkább a „könyörületre indult” tűnik értelmesnek a szövegkörnyezetben, mindazonáltal úgy tűnik inkább a „haragra gerjedt” volt az eredeti, de ez egy vitatott kérdés.

Arról is beszél, hogy érdemes az evangéliumokat egymással párhuzamosan olvasni – akkor látszik igazán mennyi közöttük a különbség, sőt ellentmondás. Ezt az egyes evangéliumok keresztre feszítés és a feltámadás történetei közötti különbségeken, ellentmondásokon keresztül mutatja be.

A kérdések-válaszok közül nem érintem mindet, csak az érdekesebbeket.

Az egyik kérdező egy második századi keresztény filozófusról, Marcionról kérdi Ehrmant. Marcion úgy vélte – Pál apostol tanításaiból levezetve -, hogy az ószövetségi és az újszövetségi Isten két különböző Isten. Az ószövetségi teremtette meg ugyan a világot, de az újszövetségi, aki Jézust küldte egy magasabb szinten álló Isten, akinek az a célja, hogy megmentse az embereket az ószövetségi Isten kegyetlenségétől. Noha ez a tanítás ma nem elfogadott fővonalas keresztény irány, abban az időben sok követője volt és Marcion számos teológiai vitát megnyert. Ő volt az első, aki azt javasolta készítsenek egy újszövetségi kánont. A saját kánonja csupán Lukács evangéliumából és Pál apostol néhány leveléből állt. (http://www.kislexikon.hu/marcion.html)

Egy másik kérdező kérdésére adott válaszából kiderül, hogy az 1. János 5:7 nem volt benne a korai kópiákban. Ez így hangzik: „Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.” Ez a szakasz csak a későbbi latin verziókban bukkant fel. Mindez a Szentháromság megítélése szempontjából lényeges, hiszen explicit módon itt mondja ki a Biblia egyedül, hogy az Atya, az Ige (azaz Jézus) és a Szent Lélek egy.

A Szentháromsággal kapcsolatban az is problémás a kereszténység számára, hogy ilyesmit nem említ az Ószövetség. Próbálkoztak ugyan a keresztény teológusok azzal, hogy beleinterpretálják a Szentháromságot ószövetségi szövegekbe, de ezek nagyon nyögvenyelős magyarázatok. Erről is szó esik az egyik kérdésre adott válaszban.

Egy kérdező arra mutat rá, hogy az első századi Palesztinában arámi nyelven beszéltek az emberek, az Újszövetség könyvei azonban görögül készültek. Tehát már rögtön ott, még mielőtt először lejegyezték őket át kellett esniük egy fordításon. S mint tudjuk a fordítások önmagukban is elegendők ahhoz, hogy sokszor más értelmet nyerjenek bizonyos dolgok.

A nyelvvel kapcsolatban újabb érdekességek buknak ki. János 3:3-5: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

Amikor itt Jézus újjászületésről beszél, akkor az evangélium egy olyan görög szót használ, amelynek két értelme van: az egyik az, hogy „másodszor” (születik), a másik az, hogy „fentről” (születik). Nikodémus ezért érti félre, amit Jézus mond! Jézus abban az értelemben használja ezt a szót, hogy „fentről”, azaz Istentől születni, míg Nikodémus úgy érti „másodszor” születni és ezért kérdez vissza, hogy hogy mehet be az anyja méhébe. Ez a félreértés csak akkor történhetett volna meg Jézus és Nikodémus között, ha görögül beszélgetnek, mivel ez a kettős értelme a szónak csak a görögben van meg! Azonban Jézus idejében nem görögül beszéltek Palesztinában, hanem arámiul. Így aztán nagyon valószínű, hogy ez a párbeszéd sosem történt meg Jézus és Nikodémus között, hanem a későbbi görög nyelven író keresztény írnokok invenciója.

A nyelvvel kapcsolatban még egy dolog, ami Ehrmannak nem ezen, hanem egy másik előadásában hangzott el, de ezen is érdemes elgondolkodni. Jézus tanítványai egyszerű halászok, munkásemberek voltak, akik nem voltak iskolázottak. Maga a Biblia is említi, hogy Péter és János írástudatlanok voltak!

„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala.” (Ap.csel. 4:13)

Ezeknek az embereknek az anyanyelve arámi volt. Az Újszövetség könyveit azonban ékes görög nyelven írták egyértelműen képzett, írástudó emberek. Tehát akkor ki is írta valójában a tanítványoktól származtatott leveleket? Péter és János leveleit?

Természetesen lehet azzal érvelni, hogy időközben, felnőtt fejjel megtanultak profin mind írni, mind görögül (vagy a Szentlélek megadta nekik ajándékul 😀 ), vagy azzal, hogy diktáltak. Mindenesetre azért érdemes ezt a dolgot is észben tartanunk…