RSS

Veszélyben a James Webb űrtávcső!

29 Júl

A James Webb űrtűvcső lenne a mára legendássá vált Hubble űrtávcső utódja, de most úgy tűnik veszélyben van a program az amerikai költségvetési nyirbálások miatt. 😦

“Az amerikai csillagászok felzúdultak azon javasolt kongresszusi költségvetési nyirbálások ellen, melyek révén törölnék a Hubble utódjának szánt ambiciózus, ám igen drága űrteleszkópot.

A Költségkijelölési Bizottság – mely a NASA javasolt, 2012-es büdzséjét felügyeli – múlt héten olyan törvényjavaslatot nyújtott be , mely törölné a James Webb Űrteleszkópot (JWST) azon szélesebb körű nyirbálások miatt, amelyek az ügynökség költségvetését a 2008-as évet megelőző szintre csökkentenék.

Debra Elmegreen, az Amerikai Csillagászati Társaság elnöke szerint a JWST azon alapokat fekteti majd le, melyek segítségével jobban megismerhetik, hogyan épült fel a korai univerzum. „Megvan benne a potenciál, hogy a csillagászatot még jobban átformálja, mint ahogy azt a Hubble Űrteleszkóp tette, és az elkövetkező évtizedekben több ezer csillagászt láthat el adatokkal. Nem hagyhatjuk magára.”

A 6,5 milliárd dolláros James Webb Űrteleszkópot, a NASA egyik korábbi vezetője után nevezték el. A készülék infravörös obszervatórium, melyet úgy terveztek, hogy messzebb pillantson vissza az univerzum történetében, mint eddig lehetséges volt. Az újgenerációs teleszkóp a 20 éves Hubble utódja, és a mélyűri jelenségeket kutatja majd a távoli galaxisoktól a közeli bolygókig és csillagokig.

A július hatodikán javasolt törvény szerint a NASA 16,8 milliárd dollárt kapna, ami 1,6 milliárddal kevesebb a tavalyinál, és 1,9 milliárddal az Obama elnök által 2012-re kért összegnél. A javaslat így törölné a JWST-t, mely a bizottság szerint túlságosan költséges, és a menedzselése sem éppen megfelelő. A teleszkóp fejlesztése akadályokba ütközött, többek között költségvetési problémákba és a kilövési dátumot érintő késlekedésekbe. 2010-ben egy bizottsági vizsgálat azt mutatta ki, hogy a projekt 1,5 milliárd dollárral haladta meg tervezett költségeit, a szakemberek a problémák gyökerének a rossz gazdálkodást jelölték meg. A legutóbbi újraszabott büdzsé és technológiai terv becslései szerint a teleszkóp 2018-ban elindulhatna.

A javaslatot követően a NASA helyettes vezetője azon értékeket hangsúlyozta ki, melyeket a Webb teleszkóp jelentene az űrügynökségnek és a tudományos közösségnek, valamint kitért a NASA elkötelezettségére, hogy még az évtizedben felbocsássa a készüléket. Lori Garver szerint a JWST tökéletes példája annak, ahogy az űrügynökség az ismeretlenbe veti magát, és újabb magasságokba tör. Elmondása szerint ez egy teljesen új program volt, amihez technológiákat is fejlesztettek.

A JWST törlésének ötletét mind a törvényhozók, mind a kutatók kritizálták azzal érvelve, hogy a döntés szűklátókörű. Barbara Mikulski szenátor közleményében kihangsúlyozta, hogy a Webb teleszkóp inspirálni fogja Amerika következő generációit, ami új ötletekhez, végül új munkahelyekhez vezethet. A szenátor szerint a kormánynak harcolnia kell a teleszkópért.

Az Amerikai Csillagászati Társaság közleményében a szervezet tagjai kifejtették, a JWST nagyon fontos ahhoz, hogy a csillagászok jobban megismerjék a csillagok és bolygók legkorábbi formációit, és a teleszkóp működése fényt vet majd az univerzum komplex rejtélyeire is. Azt is kihangsúlyozták, ahogy a Hubble Űrteleszkóp esetén – melyet hihetetlen sikernek könyvel el a közvélemény, a kutatók és a törvényhozók is – a legkorszerűbb teleszkópok fejlesztése váratlan költségek és késlekedése rizikójával jár.

A JWST törlése nemcsak számos NASA-központ programját érintené, hanem valószínűleg nagy csapást jelentene a Northrop Grummanra is, mely a NASA-val kötött szerződés alapján a teleszkóp fejlesztője. A cég szóvivője szerint, a költségvetési vita a Kongresszusban általában komplex és dinamikus. Elmondta, nem próbálják megjósolni a folyamat kimenetelét, illetve annak kihatását a cégre, de nyomon követik a vitát. Szavai szerint, a teleszkóp hardverének több mint 75 százaléka készen van, már tesztelésen és a végső simításokon esik át.”

Forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/2011/07/12/15/A_csillagaszok_osszefogtak_a_Webb_teleszkop_megmenteseert.aspx

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2011. július 29. péntek hüvelyk Hírek, Tudomány

 

Címkék: , , , , , , ,

3 responses to “Veszélyben a James Webb űrtávcső!

  1. Warlord

    2011. július 29. péntek at 08:46

    Kíváncsi lennék,milyen beállítottságúak ülnek ebben a “Költségkijelölési Bizottság”-ban,akik le akarják fújni a projektet…

    Azért remélem,hogyha most nem is,de akkor a kicsit távolabbi jövőben még megvalósulhat és elindulhat,ha jól értettem,akkor 2018-ban még lehet rá esély!

     
    • ateistanaplo

      2011. július 29. péntek at 09:13

      Én remélem, hogy megmentik. A Hubble mind a tudománynak, mind a nagyközönségnek új távlatokat nyitott a kozmosz megismerésében, szerintem az űrkutatás utóbbi évtizedeinek nagy sikertörténete (akkor is, ha nehezen indult – hibás tükörrel lőtték fel, ki kellett javítani stb.). A Webb ennél is jobb lesz. Kár lenne, ha nem valósulna meg!

       
  2. Miller

    2011. július 29. péntek at 12:28

    Az Oroszok űrrádióteleszkópja már fenn van, – http://www.asc.rssi.ru/radioastron/ -,
    azt is nagy csúszással tudták feljuttatni, reméljük a Webb is felkerül hamarosan, méltó folytatása lenne a Hubble teleszkópnak…

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: