RSS

Ismerkedjünk meg Harold Campinggel!

12 máj

Harold Camping a keresztény Family Radio elnöke, hírnévre azáltal tett szert, hogy az ő nevéhez fűződik a “prófécia”, miszerint 2011. május 21-én megtörténik az elragadtatás.

Egyik híve Hollywoodban:

Maga Harold Camping magyarázza miből vonta le következtetését:

Mind a követőnek, mind Campingnek felteszik a kérdést: mi lesz, ha május 22-én mégis itt lesznek? Mindketten azzal utasítják vissza a válaszadást erre, hogy ezt elképzelni sem tudják és ha ezen gondolkodnának, akkor azzal a Bibliát kérdőjeleznék meg, amit nem szabad. Azért remélem Camping majd még május 21. után is kamera elé áll. Kíváncsi leszek a magyarázkodásra…

A téma most május 21-ig biztosan népszerű marad a médiában, így van miből szemezgetni. Két hónapja már lefordítottam egy cikket a követők lelkivilágáról, s most itt egy másik:   http://www.npr.org/2011/05/07/136053462/is-the-end-nigh-well-know-soon-enough

Benne megszólal Brian Haubert, 33 éves biztosítási statisztikus: „Hívtak már eretneknek. Mondták már, hogy rossz Bibliát olvasok. És aztán vannak néha olyanok is, akik úgy tűnik őszintén érdeklődnek.”

Vagy barátja, Kevin Brown, akinek saját wellness vállalkozása van: „Az embereknek tudniuk kell és Isten arra utasít bennünket, hogy megosszuk az evangéliumot a világvégéről. Azt mondja, hogy ha nem osztjuk meg az evangéliumot, akkor a vérük [az elkárhozottaké – a ford.] a mi kezünkön lesz, függetlenül attól, hogy hisznek-e vagy sem. Isten ösztönöz arra, hogy ezt csináljam.”

Brown szerint május 21-én soha nem látott földrengés fogja megrázni a csendes-óceáni Tűzgyűrűt és az igaz keresztények elragadtatnak. A többiekre a borzalmak borzalma vár. „Ráadásul attól a ponttól kezdve nincs többé megváltás. És aztán a Biblia szerint 153 nap múlva az egész Univerzum és a Föld örökre elpusztul.” – mondja.

Az, hogy a Bibliában Jézus azt mondja, hogy az Atyán kívül senki – még ő sem – sem tudja, hogy mikor lesz a végítélet, nem zavarja Harold Camping követőit. „Kikalkuláltam és meg fog történni.” – mondja Brown.

A május 21. hívők szerint a Biblia kódolt számmisztikában közli az elragadtatás (2011. május 21.) és a végítélet (2011. október 21.) dátumát. Haubert szerint a Noé-féle özönvíz és 2011. május 21. között pontosan 7000 év telik el. (Már csak azt mondja meg nekem valaki honnan sikerült kideríteniük mikor volt az özönvíz?)

Mindenesetre ezek az emberek feltették az egész életüket erre. Lesz nagy letargia május 22-én…

„Már nem gondolok a nyugdíjra, nem izgat, hogy elveszíthetem az állásomat, ami egy csomó embert foglalkoztat ebben a gazdasági helyzetben. Már semmi sem stresszel, így bizonyos értelemben felszabadultabbnak érzem magam.” – mondja Haubert, aki elismeri, hogy saját családja is őrültnek tarja.

Brownnak felesége és gyermekei is vannak, akik nem osztják hitét, így ez családon belül konfliktusokhoz vezetett, de ebben is a Bibliára hivatkozik, amely „megjósolta”, hogy ennek így kell lennie: „Isten azt mondja: ’Jobban szereted a férjedet vagy a feleségedet nálam? Jobban szereted a fiadat vagy lányodat nálam?’ Ez egy teszt. Ez egy próba, amelyen a hívők keresztülmennek. Ez egy nagy próba.”

A 27 éves Adrienne Martinez szintén feladott mindent a „világvégéért”: „Ha tudod mikor lesz a világvége az megváltoztatja az összes jövőbeni tervedet.” – mondja. Martinez egészségügyi iskolába készült, amikor elkezdte Harold Campinget hallgatni a Family Radio-ban. Ő és férje, Joel ezután döntött úgy, hogy „hátralévő idejüket” a Földön Isten dolgaival fogják tölteni.

„Az volt a mentalitásom, hogy miért dolgozzunk több pénzért? Számomra ez kapzsiságnak tűnt. És szükségtelennek.” – mondja.

Férje hozzáteszi: „Isten tette ezt lehetővé – ajtókat nyitott meg. Lehetővé tette, hogy otthagyjuk az állásainkat és mi továbbléptünk és most itt vagyunk.”

Jelenleg Orlandóban élnek, egy bérelt házban kétéves kislányukkal. Adrienne egyébként terhes második gyermekükkel, aki júniusra esedékes, így gondolom az ő megszületésére már nem számítanak. De ha mégis megszületik és mégsem jön lesz a világvége, akkor gyermekeik bizonyára hálásak lesznek nekik azért, hogy éppen utolsó tartalékaikat élik fel – amint azt Joel elmondta…

Amint Harold Camping, úgy követői sem tudják elképzelni, hogy május 22-én még itt lesznek: „Ha május 22-én még itt leszek és felébredek, akkor a pokolban leszek. És ez az, ahol nem akarok lenni. Szóval lesz május 22, de mi nem akarunk itt lenni.”

Azért remélem a csalódást majd fel fogják tudni dolgozni…

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2011. május 12. csütörtök hüvelyk Hírek, Szekták

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

3 responses to “Ismerkedjünk meg Harold Campinggel!

  1. abt

    2011. május 12. csütörtök at 15:12

    ,,Szóval lesz május 22, de mi nem akarunk itt lenni.”

    Nekem ez elég rosszul hangzik. Nem ebben az értelemben mondja, de az ember első olvasatra valamiféle öngyilkos szektára asszociálna…

    (Egyébként üdv – régóta olvasom a blogot amolyan néma olvasóként. Lehet, hogy egy kicsit morbidul hangzik, de tetszett a ,,Hogyan lettem ateista” c. bejegyzésed. Én is kitértem, és a kételkedők számára bármikor képes vagyok bizonyítékként szolgálni arra nézve, hogy történelmi egyház tagjaként is ,,meg lehet hülyülni.” Na jól van, további szép napot. 🙂 )

     
    • ateistanaplo

      2011. május 13. péntek at 15:01

      Üdv és köszönöm.

      Remélem nem lesz tömeges öngyilkosság ebből a május 21 őrületből, de ezeknél sosem lehet tudni.

       
    • Megadatott

      2011. május 16. hétfő at 09:17

      Szia!

      „…történelmi egyház tagjaként is ,,meg lehet hülyülni.””

      Engem érdekelne a történeted!

      Üdv.
      Egy Kíváncsi Kételkedő ::)

       

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: