RSS

Derren Brown filmje a “csodákat” árulókról

30 ápr

A héten mutatták be Derren Brown dokumentumfilmjét, amely lerántja a leplet a pünkösdi-karizmatikus mozgalom csodás gyógyulásokkal kapcsolatos állításairól. A csaknem egy és egy negyedórás film alaptörténete, hogy Brown és csapata elhatározták, hogy úgy fogják bemutatni a „hitből való gyógyulások” szemfényvesztő mivoltát, hogy egy utcáról felszedett amatőrből néhány hónap alatt karizmatikus „keresztény pásztort” faragnak, akinek a szolgálata alatt „csodák” történnek. A jelentkezők közül Nathant – egy búvároktatót – választották ki a feladatra, akit James Collins pásztorként vittek el az Egyesült Államok egyik legvallásosabb államába, Texasba. A kitalált történet szerint Collins pásztor eddig Ugandában teljesített szolgálatot, de most hazatért, hogy Texasban továbbítsa Isten üzenetét.

Felkészítése során Nathant nemcsak szónokolni, színészkedni és az emberek érzelmeire hatást gyakorolni tanítják meg, hanem a „hit gyógyítók” minden trükkjére. A film bemutatja, hogy egyrészről valóban működik ezen istentiszteletek és imák alatt egyfajta hipnózis, amely ideig-óráig képes fájdalomcsillapítóként hatni. 57 percnél Nathan kimegy az utcára és olyan emberekért „imádkozik”, akik valamilyen fizikai fájdalommal élnek. Ezen emberek 100 százaléka(!) mondja azt Nathan imája után, hogy elmúlt a fájdalma és meggyógyult! Noha mi tudjuk, hogy Nathan közönséges imposztor. Mégis jó bizonyíték ez arra, hogy a szuggesztió bizony nagyon hatásos tud lenni. (Utána elmondták az embereknek, hogy az egész átverés volt.)

17 perc 40-től egy másik trükköt látunk: Derren Brown úgy tesz, mint egy „hit gyógyító” és „meggyógyít” egy süketet és egy vakot. Hogyan lehetséges ez? Nos, a hölgynek valóban halláskárosodása van, de nem teljesen süket, az úrnak valóban látáskárosodása van, de nem teljesen vak. Bevett trükkje a hit gyógyítóknak – mondja a film, hogy az ilyen emberek kiinduló állapotát súlyosabbnak állítják be, mint a valóság (a látáskárosodottat vaknak nevezik, a halláskárosodottat süketnek), majd bizonyos gyakorlatok színpadias elvégeztetése után (amiket addig is el tudtak végezni) kijelentik, hogy az illető meggyógyult. Nem emlékeztet ez minket valamire?

22 percnél (és a filmben utána többször) láthatjuk a felemás végtagok meghosszabbításának ócska trükkjét is, amit előszeretettel alkalmaznak a hit gyógyítók.

A „gyógyítók” sokszor azt is állítják, hogy Isten információkat ad nekik bizonyos emberekről a jelenlévők közül. És ilyenkor kiválasztanak valakit és lenyűgöző módon megmondják a nevét, hogy honnan jött, vagy más információt az illetőről. Hogy ez valójában hogyan működik arra Peter Popoff pásztor botránya világított rá a ’80-as években. Erről 24 perc 50-től esik szó. Mint kiderült Popoffnak a Szent Szellem helyett a felesége súgta a fülére az információkat egy miniatűr adón keresztül, ő pedig leírt imakérésekből merítette ezeket. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ez más hasonló esetekben is ugyanígy működik, amint azt a film készítői megmutatják 54 perc körül is, amikor W.V. Grant pásztor gyülekezetébe látogatnak el, aki szintén él ezzel a módszerrel. Amit a Grant istentiszteleteit közvetítő online adásban nem láthatnak a nézők az, hogy az alkalom elején a megjelenteknek ki kell tölteni egy adatlapot és leadni azt. Brown stábjának egyik tagja próbára akarja tenni Grantot és hamis nevet ír a papírra. Ha valóban Isten súg a pásztornak, akkor ennek nem szabad befolyásolnia. Ha azonban a leadott papírokról olvassák be neki az adatokat, akkor a pásztor a hamis néven fogja őt azonosítani. Ugye nem meglepő, hogy a pásztor a hamis néven azonosította a férfit?

45 perc 30-nál egy olyan férfit mutatnak, aki korábban maga is „hit gyógyító” volt. John Edwards lánya 14 éves korában meghalt agytumorban azért, mert apja nem vitte orvoshoz abban a hitben, hogy majd Isten meggyógyítja. (Ez azt mutatja számomra, hogy sokszor ezek a „gyógyítók” magukat is áltatják.) Tíz év után azonban Edwards kiábrándult a „hit gyógyításból” és trükkjeiből és mindent bevallott gyülekezetének. Ebben a filmben is ezekről a trükkökről beszél.

És egyébiránt valóban ez a legnagyobb veszélye a dolognak! A filmben elhangzik, hogy sok beteg ember abbahagyja a kezeltetését, a gyógyszerszedést miután egy ilyen „hit gyógyító” gyógyultnak nyilvánítja. Nem hiszem, hogy ecsetelnem kell ennek a veszélyeit. Ráadásul a „hit gyógyítók” szinte egytől-egyig mesés gazdagságot halmoznak fel a hiszékeny keresztények adományaiból (a vallási tevékenységből származó bevételek egyébként is adókedvezményeket élveznek az USA-ban…).

Az egész leggonoszabb aspektusa talán az, hogy amikor valakinek azt mondják, hogy meggyógyult, de aztán kiderül az illető számára, hogy mégsem és ezért reklamál a “gyógyítónál”, akkor rendszerint az a válasz, hogy “azért nem gyógyultál meg, mert nincs elég hited” vagy “van egy titkos bűn az életedben és ezért nem tudod átvenni a gyógyulásodat”. Magyarul kifogás az mindig van és természetesen mindig találnak arra módot, hogy a betegre hárítsák a felelősséget az elmaradt csodáért…

A filmben elhangzó nevek közül számomra Benny Hinné a legismerősebb. Bár az utóbbi időben magánéleti botrányai miatt (válás, új nő) kicsit talán kegyvesztett lett, de régebben több könyvét lefordította és forgalmazta Magyarországon a Hit Gyülekezete.

A film:

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2011. április 30. szombat hüvelyk Fundik, Karizmatikus

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

3 responses to “Derren Brown filmje a “csodákat” árulókról

  1. krisztianerik

    2011. május 8. vasárnap at 08:13

    Sajnos van nekem is egy hasonló élményem a gyógyulással kapcsolatban. Egy gyülekezeti tag aki nagyon meg szeretet volna gyógyulni, abbahagyta a magas vérnyomásra használt gyógyszerei szedését.
    Egy nap istentisztelet kezdése előtt összeesett a gyülekezetben és meghalt , ez valóság volt a szemem láttára. Egy kedves ismerősöm a gyülekezet előtt tett bizonyságot , hogy isten meggyógyította , 6 hónap múlva meghalt ugyanabban a betegségben.

     
    • ateistanaplo

      2011. május 8. vasárnap at 08:52

      Hú, ez nagyon kemény. 😦

      Ezt persze nem teszik közzé az Új Exodusban mint bizonyságot….

       
  2. krisztianerik

    2011. május 8. vasárnap at 09:20

    Nos filmet megnéztük , és köszönöm , hogy láthattuk , megdöbbentő sajnos. Pláne Kenneth Copeland, akit annyira nagyrabecsültem , neki volt a tizedfizetésről , adakozásrol egy Hit gy által kiadott könyve . melyet vagy 3x is elolvastam , de soha nem értettem meg .

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: