RSS

18 éve történt a wacói tragédia

19 ápr

A wacói tragédia, 1993

1993. április 19-én legalább 80 ember – köztük 25 gyerek – vesztette életét a texasi Wacóban, amikor egy csaknem két hónapon át tartó ostrom véres ütközettel ért véget egy vallási szekta és az amerikai fegyveres erők között. Az incidens azzal kezdődött, hogy az amerikai hatóságok február 28-án házkutatást kívántak tartani a Branch Davidian („Davidiánus Ág”) nevű protestáns szekta farmján fegyverek után kutatva, mire egy csaknem két órán át tartó tűzharc tört ki, amelyben négy hatósági ügynök és a szekta hat tagja életét vesztette. Ezután 50 napig vesztegzár alatt volt a telep, majd a hatóságok újabb támadást indítottak. Ennek során tűz ütött ki az épületegyüttesben, amiben 76-an életüket vesztették, köztük a szektavezér, David Koresh is (eredeti neve Vernon Howell).

Koresh 1981-ben csatlakozott a csoporthoz és 1983-ban kezdte saját tanait hirdetni, amelyek között szerepelt például a többnejűség megengedése. Ezt maga Koresh is gyakorolta – meglehetősen vitatható módon, ugyanis a szektatagok közül számos nőt az ágyasává tett, köztük egészen fiatal, 12-14 éves lányokat is (egy 14 éves lányt állítólag teherbe is ejtett).

A wacói ostrom néhány túlélőjéről jelent meg egy cikk a múlt héten a CNN-en weboldalán: http://edition.cnn.com/2011/US/04/14/waco.koresh.believers/index.html?hpt=C1

Ezek az emberek a mai napig hisznek Koresh-ben, sőt úgy vélik, hogy ő volt a messiás. Minden évben összegyűlnek egy szállodában, hogy megemlékezzenek az ostromról.

A cikkben szereplő Sheila Martin, aki férjét és négy gyermekét vesztette el a tűzben, azt mondja: „David a messiás és vissza fog térni. Most csak várjuk a királyságot.”

Martin egy másik szektataggal, Clive Doyle-lal szokta tanulmányozni a Bibliát. Doyle is azt vallja, hogy Koresh volt a megtestesült Isten. A wacói emberek ismerik a múltjukat, de kedvesen bánnak velük. Főnökeik csak annyit kérnek, hogy a vallásukat ne vigyék be a munkahelyükre.

Amikor felkérik őket arra, hogy szerepeljenek olyan cikkekben, amelyek Koresh követőiről szólnak, mindig előbb megbeszélik egymással.

”Megszoktuk, hogy sok ember teljesen őrültnek fog minket beállítani. Úgyhogy szeretjük, ha csak kicsit látszunk őrültnek – az már javulás.” – mondja Doyle.

Azt a mai napig vita övezi, hogy ki lőtt először a tűzharc során. A CNN riportere megkérdezte Doyle-t, hogy Koresh valóban parancsot adott-e ki követőinek, hogy lőjenek.

”Mondjuk úgy, hogy a kormány olyan körülményeket teremtett, amely a tűzhöz vezetett.” – válaszolta a férfi eléggé ambivalensen.

David Koresh

Doyle azt mondja nem érdekli, ha az emberek őrültnek tartják a vallása miatt: „Minek vitatkozzak mindenkivel? Amikor az emberek megkérdik, hogy mindezek után miért hiszünk még mindig Davidben és abban, amit prédikált, azt hiszem azért kérdezik, mert tényleg meg akarják érteni. Amit figyelmen kívül hagynak – és ezt évekkel ezelőtt is figyelmen kívül hagytak, ami sok ember halálához vezetett – az, hogy egyikünk sem akarta megtéríteni a tömegeket. Ha csatlakoztál hozzánk, jó, de ha nem, akkor folytasd tovább az életedet. Nem kell abban hinned, amiben mi.”

Doyle töretlen hite Koresh-ben még döbbenetesebbé válik, amikor kiderül, hogy lánya, Shari egyike volt Koresh „feleségeinek”. Elmondása szerint Shari mindössze 14 éves volt, amikor szexuális kapcsolatba került a szektavezérrel. A nyomozók szerint nem ő volt az egyetlen kiskorú lány, akit Koresh megrontott és összesen 13 gyermeket nemzett különböző női követőivel.

Doyle úgy mentegeti a helyzetet, hogy azt mondja lánya fiatal kora ellenére képes volt felelősen maga eldönteni, hogy le akar-e feküdni Koresh-sel. Azt azért Doyle is elismeri, hogy eleinte zavarta ez a dolog: „Tűnődtem és azt kérdeztem: vajon ez Isten vagy pedig a jó öreg, kanos David?”

De aztán hagyta magát meggyőzni: „Nem tudtam vitatkozni vele, mert megmutatta nekem, hogy hol van benne a Bibliában.”

Sheila Martin is megvédi Koresh-t: „A Bibliában ha egy lány elég idős ahhoz, hogy menstruáljon, akkor lehet feleség belőle.” – mondja.

A cikk szerint három alapvető dolgot kell tudni a Davidiánus Ág tanításairól:

1) Isten megjelenhet hús-vér, emberi formában.
2) Ennek az embernek nem kell feltétlenül jó embernek lennie.
3) Ha megkérdőjelezed, hogy az az ember Isten-e, akkor Istent kérdőjelezed meg. Más szavakkal az Ördög felelős a kételkedésedért.

„Nos, megengeded-e, hogy az Ördög uralkodjon az életedben?” – kérdi Doyle.

Ma is legalább három davidiánus él a birtokon, amelyen egykor a tragédia történt. Egyikük Charlie Pace, aki azt állítja, hogy „megvilágosodott” és Isten őt választotta ki arra, hogy új híveket toborozzon. A szektának van egy kis kápolnája is, amelyet 1999-ben építettek. Benne Koresh hatalmas fotója van kifüggesztve.

Sheila Martin és férje 1986-ban találkozott Koresh-sel. Meggyőződésükké vált, hogy a férfi valóban Isten embere: „Az Írások csak úgy folytak ki a száján. Isten szelleme volt benne.” – mondja. Ezt csak megerősítette bennük az, hogy születésétől fogva beteg gyermekük, Jamie mindig megnyugodott Koresh karjaiban.

Martinék hét gyermeke közül három élte túl a wacói drámát – köztük Jamie, aki azonban néhány évvel később betegsége miatt meghalt. Ma már csak Kimi (22 éves) és Daniel (24) él, akik nem hisznek a davidiánus szekta tanításaiban és a CNN-nek sem kívántak nyilatkozni. Anyjuk hiszi, hogy egy napon vissza fognak térni a hithez: „Úgy gondolom, hogy egy nap rá fognak jönni, hogy minden Isten rendelése szerint zajlik és meg fogják érteni, hogy nem igazán van választásuk.”

A davidiánusok most isten királyságának eljövetelét várják. Hogy az milyen lesz?

„Fizikai hely. Valószínűleg egy másik országban, talán Izraelben. Ettől eltekintve nem tudjuk.” – mondja Martin és Doyle. „Egy napon jobb élményünk lesz. Nem kell látnunk, amint mindenki meghal.” – teszi hozzá a nő.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2011. április 19. kedd hüvelyk Szekták

 

Címkék: , , , , ,

2 responses to “18 éve történt a wacói tragédia

  1. ElleProcter

    2012. december 8. szombat at 17:55

    Jó kis cikk, de sajnos ezzel még egyáltalán nincs vége a történetnek… Nemrég olvastam az “FBI főnöke voltam” c. könyvet. Az író Louis J. Freeh-t, pont ezután nevezték ki, így neki is szembe kellett néznie az ügy következményeivel. Számomra elég kiábrándító volt, hogy sokan az FBI-t okolták az egészért, amikor egy független nyomozás bebizonyította, hogy azok a bizonyos sokszor emlegetett “gyújtó-gránátok” kilométerekkel odébb csapódtak be a földbe. És arról pedig persze keveset hallani, hogy miért is indult el ez az egész: David Koresh követői meggyilkolták az Alkohol-,Dohány-, és Lőfegyverrészlegének négy ügynökét – és vajon miért? Mert a szövetségiek fegyverek után kutattak náluk. Békés emberek, mi? Ráadásul a tragédia után, az egyik fanatikus követő felrobbantott egy szövetségi irodaépületet – ez szintén benne volt a könyvben – mivel ő elhitte, hogy valóban az FBI tehet az egészről.
    A legszomorúbb az egészben, hogy a követői valószínűleg reményvesztett, gyenge akaratú emberek voltak, akik csalódtak a világban, és ki akartak szakadni belőle. És ez a magát Koreshnek nevező szociopata ezt használta ki. És pusztán azért, hogy a saját perverz vágyait kielégítse ennyi embernek kellett meghalnia…

     
  2. id kiss lászló

    2013. április 19. péntek at 00:45

    ElleProcter

    2012. december 8. Szombat at 17:55

    Ma 2013.április, 19-én jutott el hozzám ez a cikk – a történetet ismertem – csupán csak egy kérdésem van – vissza kérdésem, de nem menti a valódi szex ciónpatákat – meg senkit aki nem magyarul vallja a valóságot – az milyen vágyakat elégit ki, ami népeket, nemzeteket, országokat dönt be magáévá teszi és élvezi annak hasznát – magyarul trükkös módszerekkel hódít – embereket tart modern-rabszolgaságba?

    Mond és írd le nekem!

    becsülettel: id. Kiss László

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: