RSS

Ateisták boszorkányüldözése az USA-ban?

27 Már

Az USA büszkén hirdeti magáról himnuszában, hogy a szabadság földje, de vannak esetek, amikor csődöt mond a híres tolerancia. Például egy aktuális floridai ügyben.

A Floridai Ateisták nevű szervezet pert indított Lakeland város tanácsa ellen azzal a követeléssel, hogy vessen véget annak az alkotmányellenes gyakorlatnak, hogy minden ülése előtt közös imádkozásra szólítja fel a résztvevőket. A per folyamatban van, azonban a városházi vallási lobbi most alattomos eszközökkel vágott vissza.

Március 3-án, néhány nappal azt megelőzően, hogy a Floridai Ateisták elnöke, EllenBeth Wachs vallomást tett volna több, mint egy tucat rendőr jelent meg otthonában – többen kommandós ruhában -, házkutatást tartottak, majd bilincsben vezették el a nőt.

Talán fegyveres rablást követett el? Vagy kábítószert találtak nála? Netán kiderült róla, hogy pszichopata sorozatgyilkos? Egyik sem. A feltételezett bűne az, hogy már visszavonult ügyvédként egy dokumentumot úgy írt alá, hogy az ügyvédi státuszra utaló rövidítést (Esq) használta, ami lehet, hogy szabálysértés, de a rendőri lerohanás, a kommandósok és a bilincs akkor is, mintha „enyhén” túlkapás lenne a hatóságok részéről…

Hogy valami köze bizonyára van ennek az eljárásnak az ateisták imádkozás elleni keresetéhez arra az utal, hogy a letartóztatási dokumentumok egyikén felbukkan Gow Fields polgármester neve, aki az ima perben az egyik alperes…

Az amerikai keresztények szeretnek sírni és panaszkodni arról, hogy „üldözik” őket. Ez az üldözés persze inkább csak üldözési mánia, ami a Bibliából vezethető le, amely azt állítja, hogy az „utolsó időkben” a keresztényeket világszerte üldözni fogják. Természetesen vannak olyan országok, ahol valóban így van (elsősorban muszlim országok – tehát az az üldözés is a vallás részéről nyilvánul meg), de a nyugati világban aligha, s pláne nem az Egyesült Államokban, ahol mindent átsző a keresztény-konzervatív lobbi még mindig óriási befolyása. Így aztán az amerikai keresztényeknek mesterségesen kell belelovalniuk magukat az üldözöttség érzésébe. Ha megtiltják nekik, hogy egy munkahelyen közös imára szólítsák fel az embereket, akkor máris „üldöztetést” kiáltanak. Ha egy állam úgy dönt engedi a melegházasságot, üldöztetést kiáltanak. Ha egy iskolában az evolúciót oktatják a teremtéstörténet helyett biológia órán, üldöztetést kiáltanak. Valójában ez a fene nagy „üldöztetésük” abból áll, hogy elveszítik az eddigi privilegizált helyzetüket a társadalomban és nem csak az ő akaratuk érvényesül. Tehát az, ha nem csak a te akaratod érvényesül, hanem más véleményeket és értékrendeket is figyelembe vesznek, üldöztetés…Ha valakire a karhatalmat – egy tucatnyi rendőrt és kommandóst – küldesz rá, csak mert más a világnézete mint neked, az persze nem üldözés…

Forrás: http://free2think.org/forum/viewtopic.php?f=30&t=1423&start=0&st=0&sk=t&sd=a

és

http://www.myfoxtampabay.com/dpp/news/local/polk/outspoken-atheist-slapped-in-handcuffs-030411

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. március 27. vasárnap hüvelyk Ateizmus/Agnoszticizmus, Hírek, Szekularizáció

 

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: