RSS

Pascal fogadása

17 Már

„Pascal fogadása” (Pascal’s Wager) egy jól ismert keresztény érv. Majdnem azt mondtam „Isten-érv”, de valójában a tétel nem Isten léte mellett érv, hanem csak amellett, hogy miért érdemes hinni Istenben. Röviden arról van szó, hogy Blaise Pascal (17. századi matematikus, fizikus, filozófus) a szerencsejátékhoz hasonlította az istenhitet.

Azt mondta, hogy ebben a szerencsejátékban mindenképpen érdemes Isten léte mellett letenni a voksot, hiszen „ha nyersz, akkor mindent megnyersz; ha veszítesz, akkor semmit sem vesztesz”. Ezt úgy értette, hogy ha valaki hívő életet él és van Isten, akkor jól jár, hiszen örök üdvösséget nyer. Ha nincs Isten, akkor viszont semmit sem veszít azzal, hogy hívő életet élt, hiszen, akkor halála után semmit sem fog tudni, érzékelni a tévedéséről.  Ellenben ha valaki nem hisz Istenben és mégis van Isten, akkor nagyon rosszul jár, mert halála után örök kárhozatra jut. Ha viszont nincs Isten, akkor azzal már ő sem ér semmit, hiszen halála után nem tud és nem érez semmit.

Magyarul az istenhittel csak jól (vagy sehogy) lehet járni, az ateizmussal viszont csak rosszul (vagy sehogy).

Ennek az érvelésnek a hibáit, hiányosságait természetesen azóta már számos filozófus kimutatta, én most csak a saját véleményemet és érzéseimet szeretném ezzel kapcsolatban leírni.

Először is ezt az érvet már nekem is sokat az orrom alá dörgölték hívők. Meg kell, hogy mondjam, hogy mindig is gusztustalannak találtam – még keresztény koromban is! Miért? Azért mert az emberek félelmére játszik! Gyakorlatilag egy érzelmi zsarolás. Mindazonáltal az egész kereszténység az. A „szerető Isten” azt állítja szabad akaratunk van. De miből is áll ez az állítólagos szabad akarat? Abból, hogy szabad vagy azt tenni, amit Isten akar, különben pokolra jutsz. Ez aztán a szabadság! Ha Isten ember lenne, akkor pszichopatának neveznénk, hiszen az ultimátum, amit elénk tett hasonlít ahhoz a pszichopata férjéhez, aki fegyvert fog az asszonyra és azt mondja neki: „Szeress, vagy meghalsz!” Nem tudom hányan tartanák úgy, hogy a nőnek „szabad akarata” van ebben a helyzetben…

Már keresztényként is bajom volt Pascal fogadásával, hiszen ebből nekem az világlott ki, hogy az, aki ilyesmivel érvel és ezt jó érvnek tartja az istenhit mellett, az a kárhozattól való félelemből választotta Istent, nem szeretetből. Mellesleg lehet, hogy nem járunk messze az igazságtól. Kíváncsi lennék hány keresztény lenne a pokol és az örök kárhozat doktrínája nélkül!

Ha valakit elsősorban a kárhozattól való félelem sodor az istenhitbe, azt vajon Isten nem szúrja ki? És akkor vajon valóban, őszinte és jó okból való hívőnek fogja-e számítani, nem pedig csupán egy olyan embernek, aki a saját bőrét igyekszik menteni? (Bár lehet, hogy Istennek az ilyen hívek is jók, ha a Biblia pokollal való fenyegetőzéseiből indulok ki. Ez viszont számomra megint nem egy jó és bölcs Isten képét mutatja, de ez már más téma.)

Tehát szerintem a dolog még keresztény szempontból is aggályos.

Aztán a másik, ami sántít Pascal érvelésében, hogy egy a kereszténység iránt elfogult világképből indul ki. Feltételezi, hogy csak két választási lehetőség van: a keresztény Isten vagy ateizmus. Nos, mi van a világ összes népének isteneivel? Mi van, ha van ugyan Isten, de azt nem Jahvének hívják, hanem – a példa kedvéért – mondjuk Allah-nak? Akkor ugyan igaz, hogy rosszul járnak az ateisták a túlvilágon, de Pascal és a keresztények is! Elég korlátolt dolog volt Pascal részéről abból kiindulni, hogy csak mert ő a keresztény kultúrába született az egyetlen szóba jöhető isten a keresztény isten. Ha a Koránt vesszük, akkor keresztényként máris nem üdvözülhetsz, csak muszlimként!

Az igazság, hogy Pascal szerencsejátékában sem tehetsz meg tétet kockázat nélkül! Azzal, ha egyik vagy másik isten és vallás mellett teszed le a voksod is kockázatot vállalsz, hiszen mi van ha egy másik vallás az igaz?

De ha feltételezzük, amint Pascal tette (bár nem tudom miért kellene ezt feltételeznünk, de feltételezzük egy pillanatra), hogy biztosan a Biblia az igaz és Jahve az egy igaz Isten, akkor is ott van a kereszténységen belüli számtalan sok irányzat, amelyek sokszor szöges ellentétben állnak egymással és azt hirdetik, hogy csak ők üdvözülhetnek, a másik nem! Melyiket válasszuk, hogy biztosan üdvözüljünk? A katolicizmust? A protestantizmus valamelyik régebbi ágát? Vagy valamelyik új, fundamentalista egyházat? Esetleg a Jehova Tanúit? Pascal nagy gondban lenne…

Erre persze mondhatná Pascal, hogy „oké, de az ateista semelyik vallásban nem üdvözülne, tehát még mindig kicsivel több esélyem van valamilyen hívőként üdvözülni, mint istentagadóként”.

Kicsivel lehet, hogy több, de nem sokkal. Az sem biztos, hogy az ateista semmilyen isten esetén nem üdvözülne. Elképzelhető egy olyan isten, aki – Jahvével vagy Allah-val ellentétben – valóban szerető és bölcs és akkor nem fog hiúsági kérdést csinálni abból, hogy hitt-e benne valaki vagy sem, nem ez lesz a lényeg számára. Egy ilyen istennél üdvözülhet sok ateista és pokolra juthat sok keresztény, muszlim, buddhista, hindu stb. – ha mondjuk az embereket a cselekedeteik és nem a vallásuk alapján ítéli meg. A vicces az lenne, ha kiderülne, hogy olyan isten van, aki azokat szereti, akik használják a fejüket, a logikájukat (mert azért adta nekik) és önálló, független gondolkodók, nem pedig sok ezer éves, kétes eredetű írásokra építik az életüket és ezekhez ragaszkodnak foggal-körömmel minden ellenkező bizonyíték ellenére. Még akár ilyen isten is lehet 😉 .

A harmadik, amivel kapcsolatban tiltakozom Pascal fogadása ellen, az az állítás, hogy ha valaki hívőként él, de valójában nincs Isten, akkor sem veszít semmit az illető, legfeljebb nyert egy „erkölcsös” életet. Először is, az istenhit és az erkölcsös élet nem feltétlenül jár kéz a kézben. Sokszor hívők éppen abban a tudatban követnek el erkölcstelenségeket, hogy majd Isten úgyis megbocsátja. Ha végignézünk a történelmen, egyáltalán nem lehet alátámasztani azt a feltevést, hogy a kereszténység egyenlő az erkölcsösséggel – jajj, de még mennyire, hogy nem lehet! Most kezdjem sorolni a vallás zászlaja alatt elkövetett ocsmányságokat?

Ezenkívül pedig az ateizmus nem egyenlő az erkölcstelenséggel! Nekem ateistaként is vannak olyan erkölcsi, etikai irányelveim, amelyekhez tartom magam. Nem azért, mert valamiféle istenségnek igyekszem tetszeni, vagy túlvilági jutalmat várok a cselekedeteimért, hanem mert valóban jó, hasznos és fontos értékeknek tartom őket.

A hívő élet sok áldozattal és lemondással jár. A hívők pénzt, energiát, időt áldoznak a hitbeli dolgaikra: istentiszteletekre járnak (akár hetente többször), könyveket vesznek, adományoznak az egyházuknak (sok esetben az ún. tizedet, azaz a keresetül 10%-át beadják – az egyéb adományokon túl), „önmegtartóztatnak”, lemondanak olyan dolgokról, amelyek ugyan az egyházuk tanításai szerint „bűnök”, de valójában nem ártanának vele senkinek és ha nincs isten, akkor sok értelme nincs ezen parancsolatok betartásának. Esetenként pedig akár az életüket is feláldozzák a hitükért.

Ha nincs Isten, akkor ezek az áldozatok mind-mind hiábavalóak voltak! Akkor az istentiszteleteken eltöltött órákat el lehetett volna tölteni hasznosabban, akkor az egyháznak adományozott pénzt el lehetett volna költeni másra, akkor önmegtartóztatás helyett lehetett volna élvezni az életet.

Tehát, nem igaz az az állítás, hogy a hívő életmóddal nem veszíthetünk, akkor sem, ha végül is nincs Isten! Ha valaki szigorú hívő életformát folytatott, de nincs Isten, akkor elvesztegette az egész – egyetlen, megismételhetetlen – életét egy értelmetlen, hiábavaló dologra! Ha ez nem veszteség, akkor mi az?

Ezt valahol még Pál apostol is elismerte (persze ő nyilvánvalóan azt állította, hogy Krisztus feltámadt, de itt egy pillanatig felvázolja, hogy ha nem így van, és ha ez az egész nem igaz, akkor bizony „hiábavaló a ti hitetek” és „minden embernél nyomorultabbak vagyunk”):

„15,16 Mert ha a halottak [Róm. 8,11.] fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.
15,17 Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, [vers 14.] hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.
15,18 A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek [Dán. 12,2.] tehát.
15,19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”

(1. Korinthus 15:16-19)

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2011. március 17. csütörtök hüvelyk Vallásfilozófia

 

Címkék: , , , , , ,

5 responses to “Pascal fogadása

  1. FK

    2013. január 28. hétfő at 13:52

    Ez egy érdekes emberi okfejtés, és a következtetések is nagyon emberiek, az ateizmus szintjén.
    A hit Istenben azonban nem tudatos logikai következtetések eredménye, hanem megtapasztalások katarzisa utján következhet be. Aki logikailag jut el Isten elfogadására vagy tagadására, az valójában semmit sem értett meg belőle, így bármelyiket is választja, tévúton jár.

     
    • AK

      2013. január 28. hétfő at 19:01

      Elmesélnéd a megtapasztalásaidat, amelyek katarzisa révén istenhitre jutottál?

       
  2. Filep György

    2016. január 17. vasárnap at 13:05

    Pascal azt írja a Gondolatokban, hogy “az ateizmus a szellemi erő jele, de csak egy bizonyos fokig”. Tehát tulajdonképpen elismeri, megdícséri őket. A fogadásra írt cikk írója logikusan érvel, de részben csak látszólag és felszínes az ismerete a Bibliáról. Az életben gyakorlatilag két választásunk van. A Biblia sehol nem írja, hogy a másikat tekintetbe véve ne élvezzük az életet, ne akarjunk boldogok lenni. Temeti az író tízparancsolatot, és boldogabb, szabadabb útnak gondolja a kötetlen szabadságot. Megnézném, hogyan állna hozzám, ha én úgy akarnám élvezni az életet, hogy viszonyt kezdek szeretett élettársával/feleségével. Vagy ha nincs pénzem, feltöröm a kocsiját, vagy rablógyilkosság útján kifosztom a nagyszüleit. Vagy ha a főnöke volnék, nap mint nap gyilkolnám az idegeit értelmetlen, gonosz, utasításokkal, vezetési stílusommal. Etc. Azt írja a honlap, hogy ez az élet úgy jó, ahogy van. Szerintem ez az élet a borzasztó, mert lehet, nekem néha jó, de ha ember vagyok, nem hunyhatom be a szemem a borzalmak elől. Ha a menny az unalom színtere lenne… Erre csak azt tudom mondani, hogy ha Isten alkotta/találta ki az élet két legalapabb funkcióját, a táplálkozást és a szaporodáshoz tartozó nemi örömöt, s az egész szekularizált világ ENNEK BŰVKÖRÉBEN ÉL, ezt hajszolja-,nos, akkor én bízok abban, hogy Istennek a világa ennél is magasabb rendű, tökéletes örömöt, célt, életet tartogat. Evolúció vs. ID/Kreacionizmus? Erre azt tudom mondani, hogy az a tudomány semmit se bizonyít számomra, amit 10-20 évenként felül kell írni, borul egy csomó dolog, stb. Amíg egy vacak legyet se tudunk “legyártani”, mert annyira high-tech a működése, addig hogyan gondolhatjuk, hogy magától létrejött? Megjegyzem, ha megcsinálnánk egy legyet, azzal se a magától fejlődést bizonyítanánk, de leszek ennyire nagyvonalú…:-) A Biblia meg nem kullog/megdől a tudomány mögött, hanem jóval előtte jár…. (Mitokondriális Éva, a Föld gömbölyű, pályát fut be, az űrben lebeg, a Nap nagyobb, mint a Hold, (szögperc alapján egyformák nagyjából), stb, stb). Pokol? Nos, ez az egyik legnagyobb félreértés. Mert: A Biblia azt mondja a kárhozottakról, hogy a kárhozat a második HALÁL. Nem élet, szenvedésben. Még Sátánról is azt írja, hogy” többé örökké nem leszel” (Ezékiel 28:19). A cikk írójával egyetértésben én sem kérnék egy olyan örök életből, melyben párhuzamosan egy másik helyen, a pokolban véges emberi bűnökért egy szadista Isten örökké kínozná a nyomorult de elbukott teremtményit. Nem! A pokol, az maga a NEMLÉT az Isten országa elvesztéséhez képest!!!
    Ahol mást olvas az író a Bibliában, írjon nekem, segítek. pioneer@freemail.hu
    S kívánom itt Mindenkinek, mint hogy ne adja alább és akarja/elnyerje az örök életet. Mert VAN!

     
  3. Báró

    2017. január 17. kedd at 17:12

    Köszönöm az írásod nagyon jó gondolatok vannak benne. Sok szempontból jobban ismered Istent mint sok vallásos ember pl: egyáltalán nem akarja hogy félelemből kövessék erről is szól a talentumok példázata( Máté 25), és ugyebár ott van az is ” hogy aki fél nem lett teljessé a szeretetben” és “Isten a szeretet”( 1 János 4:16,18) stb. Filep Györgynek abban igaza van hogy felszínesek az ismereteid a bibliával kapcsolatban, de sajnos ki kell hogy egészítsem hogy Pascal Gondolatok című művel is. Egy tételt kiemelni olyan mint ha valaki egy toll alapján írna le egy madárfajt.A gondoltok XI. szakasz 693. szemelvényében pl arról ír hogy miért a biblia Istenét tartja élő, létező Istennek, és számos helyen ír az iszlám vallás hibás gondolat menetéről is( IX. szakasz 597.) Tehát az hogy a fent említett tézisében az hogy “kereszténység iránt elfogult világképből indul ki” azt más szakaszokban kifejti hogy miért teszi.

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: